101. Mondd el mindenkinek!

-El kell mondanom Emily-nek és Vicky-nek. *Chan*
-Rendben szívem, hívd fel őket! *Nick*
-De mi van, ha épp nem érnek rá, vagy.. *Chan folytatta volna, de Nick közbe vágott*
-Akkor az van, hogy nem veszik fel, de ezt csak akkor tudhatjuk meg, ha most felhívod őket.
-De nem akarom őket zavarni most még nem is olyan nagy dolog.. *Chan megint a kifogásokat kereste*
-Ti nők mindent túl bonyolítotok!
Nick az asztal végéhez sétált, ahol Chan táskája volt. Felkapta a bordó táskát, odasétált a barátnőjéhez és a kezébe adta.
-Hívd fel Vicky-t, most!
Chanel nevetett, majd keresni kezdte a tefont.
-Ne nevess! Igazam van. Nem kell mindig a kifogásokat keresni édesem! Fogod magad és felhívod, ha nem ér rá akkor meg nem veszi fel és majd vissza hív és egyébként is, mi az, hogy nem fontos? Igen is fontos dolog! Na mondd el nekik. *Nick mosolygott, majd egy puszit adott barátnője arcára, ezután bement a fürdőszobába, és becsukta maga mögött az ajtót*
Chanel ezalatt tárcsázta Vicky-t, mivel nem tudta, hogy Emily mikor végez a tánciskolában.
-Szia, nem is mondtad, hogy hívsz, történt valami? *Vicky hangjából aggodalom hallatszott ki*
-Ami azt illeti igen.. De nyugodj meg, nem rossz dolog! Épp ellenkezőleg, képzeld, munkát kaptam. *Chanel nagyon izgatott volt*
-Istenem, Chan, nagyon örülök neked! Részleteket, most!
Chanel felnevetett.
-Igazából még nem kaptam meg, csak egy ajánlat, de elég valószínű, hogy megkapom. Mindent elmondok, de mi lenne ha később Skype-on elmondanám egyszerre mindenkinek? *Chan*
-De én most szeretném tudni!
-Majd elmondom, szóval szólnál mindenkinek hogy mondjuk 4 órakor érjenek rá?
-Igen, persze, de Chan, hány óra van most nálatok? *Vicky felnevetett*
-Jajj, nem egy idő zóna.. El is felejtettem. Nálunk most fél 3 van. Másfél óra múlva jó lesz?
-Megteszem amit tudok, na tedd le, mert sokba fog kerülni!
-Köszönöm, hogy ennyire figyelsz rám.. *mondta Chan nevetve*
-Szia! *mondta Vicky, majd gyorsan letette*
Chanel fél percig arcára fagyott mosollyal állt egy helyben, majd visszatért a valóságba.
-Szívem mit csinálsz? Bemehetek? *kiabálta Nick-nek*
-Gyere nyugodtan.
Chanel kinyitotta az ajtót és belépett a fürdőszobába. Hirtelen meglátta maga előtt Nick-et, aki egy törölközőt tekert a derekára, egy másik törölközővel pedig a haját törölte.
-Tudod, ha Amerikában maradok, sajnáltam volna, ha kihagyom ezt a látványt. *Chanel árcán hatalmas mosoly jelent meg*
Nick magához húzta és puszilgatni kezdte a lány arcát.
-Mondtam már, hogy te vagy a leggyönyörűbb lány az egész világon? *mondta Nick, majd tovább folytatta barátnője puszilgatását*
-Nem elégszer. *nevetett Chanel*
-Szívem, most haza kell menned. *mondta Nick miután távolabb hajolt*
-Tessék?! *kérdezte Chan meglepődve és kicsit dühösen*
-Haza kell menned, kipakolni és elkészülni. *Nick megpróbálta faarccal elmondani mindent*
-Elkészülni mire?
-Mondjuk 6-ra. *nevetett Nick* mondjuk, nekem tökéletes vagy így is, de gondolom nem így szeretnél jönni vacsorázni.
-Szóval 6-ra? *Chanel szemén látta Nick, hogy a lány tervez valamit *
-Képes vagy erre a nehéz feladatra?
-Azt hiszem igen. *nevetett Chanel*
-De tényleg legyél kész, valami nagyon fontos dolgot akarok kérdezni. *Nick*
-Rendben, 4-kor beszélek a többiekkel Skype-on, aztán rögtön öltözök, ígérem! Akkor már most induljak? *Chan*
-Hát, ha van még fél órád, akkor..
-Ehetnénk. *nevetett Chanel*
-De csak, ha csinálsz enni.
-Neked bármit! *mondta Chan majd megcsókolta a barátját*

100. Chanel munkát kap.

-Szia! Bocs, a késésért. *Chanel kapkodta a levegőt*
-Nem késtél, nem beszéltünk meg konkrét időpontot. *nevetett Danielle*
-Mindig lejáratom magam előtted. Tegnap nem jöttem át, ma elkések. A testvérednek lehetne felelősségteljesebb barátnője is. *Chan*
-Tökéletes vagy neki. Na gyere be. Tényleg, ő mit szól ehhez a modellkedés dologhoz? *Danielle*
-Hát igazából nem nagyon szeretné, de mindig azt mondja, hogyha ettől lennék boldog, akkor csináljam. Szóval semmi fehérnemű fotózás. Azzal baja lenne. *nevetett Chan*
-Akkor jó híreim vannak. *Danielle is nevetett*
-Tényleg? *Chan*
-Igen, egy divatmagazin modelleket keres a 2014-es kampányukhoz. Érdekel? *Danielle*
-Igen, igen, igen! Köszönöm. *Chanel örömében megölelte Danielle-t*
-Akkor mondom a részleteket.. *mosolygott Danielle majd mindketten leültek a kanapéra*

*1 órával később*

-Szia. *mondta Nick majd megcsókolta a barátnőjét*

-Haragszom rád. *mondta Chan komoly arccal, de végül elnevette magát*

-Igen? Nem úgy tűnik. *nevetett Nick és adott Chanel-nek egy puszit*

-Úgy volt, hogy Danielle-nél találkozunk, meg úgy, hogy írsz, ha Adam gépe leszállt. *Chan*

-Tudom kicsim, de elfelejtettem és időm sem volt rá, Adam annyit mesélt. Olyan helyeket látott amiket még soha, és nem volt kinek elmondania. *Nick*

-Semmi baj. Beszéltél a nővéreddel? *Chan*

-Hű, kellett volna? *kérdezte Nick*
-Nem feltétlenül. *Chan*
-Miért? *Nick*
-Kaptam munkát! *mondta Chanel boldogan*
-Tényleg? *Nick kicsit ledöbbent*
-Nem is örülsz? *Chan*
-De, de, persze.. Csak.. Milyen munkát? *Nick*
-Tudod vannak azok a katalógusok, amiket nézegetni szoktam.. *Chan*
-Amikre én azt mondtam, hogy hülyeség? *Nick*
-Igen.. Benne leszek egy olyanban! *Chanel nagyon boldog volt*
-Gratulálok, szívem! Nagyon büszke vagyok rád. *Nick felkapta Chanel-t*
-Ez még nem biztos, túl kell jutnom az interjút. *Chan*
-Az is sikerülni fog! Ezt meg kell ünnepelnünk este! *Nick*
-Vacsora? *mosolygott Chanel*
-Is. *nevetett Nick*

99. Telefonhívások

12:35

-Igen? *Emily kihangosította a telefont*
-Szia, Em. Kérhetek valamit? *Dani*
-Dani? Miért rejtett a számod? *Em*
-Nem tudom, biztos átállítottam. *Dani*
-Hát ezt én is gondoltam. *forgatta meg a szemét Emily miközben egy kakós sütit evett*
-Mit csinálsz most? Azt hittem, hogy ma volt az első napod tanárként. *Dani*
-Az is van. Épp ebédszünet van, úgy hogy kijöttem egy közeli kávézóba és vettem egy kávét meg egy süteményt. *Em*
-Ez az ebéded? *Dani*
-Nem, ettem valami tésztát a suliban. Nem volt túl jó.. *Em*
-Értem. Szóval kölcsönkérhetném az autódat holnap? *Dani*
-Mi van a tiéddel? *Em*
-Az most nem lényeg. Szóval? *Dani*
-Nem. Nekem is kell az autó, kérd el valamelyik haverodtól. Egyáltalán mire kell? Úgy tudtam, holnap nem dolgozol. *Em*
-Hagyjuk. Kösz, a segítséget. *mondta Dani dühösen majd letette a telefont*
Emily-nek egyáltalán nem tetszett, hogy bátyja titkolózik.

-Szia! Ma otthon leszel? *Chan*
-Szia, igen. Ma át tudsz jönni? *Danielle*
-Igen, azt terveztem. Bocsánat, hogy tegnap nem mentem, de elég későn értem vissza. *Chanel*
-Semmi baj, Lily úgy is rosszul volt, szóval orvoshoz vittem. Szóval mikor jössz? *Danielle*
-Épp hajat szárítok, vagyis majd folytatom miután letettük, aztán felöltözök és mehetek is, ha neked úgy jó. *Chan*
-Tökéletes. Körülbelül fél óra igaz? *Danielle*
-Igen, körülbelül. Na, akkor majd mindent megbeszélünk. Sietek, szia! *Chan*
-Várlak. Szia. *mondta Danielle és letette a telefont*
Chanel írt egy üzenetet Nick-nek, mert még nem szállt le Adam gépe, legalábbis Chanel-nek erről senki nem szólt.

-Szia anya! *Vicky*
-Szia, kicsim. Mi a baj? *Miss Murphy*
-Nincs baj, csak kérdezni szeretnék valamit. *Vicky*
-Mi lenne az? *Miss Murphy*
-Mikor jössz ma haza? *Vicky*
-Hatkor. Mit szeretnél? *Miss Murphy*
-Átmenni Emily-hez 4 körül. Chanel-nek megígértük, hogy felhívjuk. *Vicky*
-Az sokba fog kerülni, édesem. *Miss Murphy*
-Nem, anya. A neten hívjuk fel. *Vicky*
-Szóval videochat. Tudod, nem vagyok hülye. Mondhattad volna ezt is. *Miss Murpy*
-Anya! *nevetett Vicky* Akkor mehetek?
-Mikor jössz haza? *Miss Murphy*
-Nem tudom, majd felhívlak, oké? *Vicky*
-Oké, de zárd be rendesen a házat és vigyázz magadra! Most le kell tennem. Szeretlek. *Miss Murphy*
-Én is téged. Szia. *mondta Vicky majd letette a telefont*

98. Újra külön

*Emily szemszöge*
 "Jó reggelt! A jövő nagy táncosa felébredt.. Egy újabb nap amivel közelebb kerülök az álmomhoz. Nézzük csak mit kell ma csinálnom. 9-kor kezdődik az első órám. Akkor mindjárt kelni kell. Mennyi az idő? 7:30. Lezuhanyozok.. Az olyan 15 perc, aztán felöltözök és kisminkelem magam. Ez kb 20 perc, de lehet 25. Számoljunk 25-el. A reggelit megeszem 10 perc alatt, az odaút is megvan ennyi idő alatt. Mikor is végzek? Hat óra egy ebédszünettel.. Hát.. Szerintem fél 4-re itthon leszek. Aztán átmegyek Vicky-hez és utána videochat Chanel-el és Nick-el. Végül is ez lehet egy jó nap is.."

-Jó reggelt édesem! *Chanel*
-Neked is! Mit fogsz ma csinálni? *mondta Nick majd odaadta Chanel-nek a kávéját egy piros csészében és nyomott az arcára egy puszit*
-Át kell mennem a nővéredhez. *mondta Chanel álmosan*
-Miért? *Nick*
-Igazából tegnap kellett volna, de teljesen kiment a fejemből. Először is ezért bocsánatot kérek, utána pedig megbeszéljük a munkákat. Vagyis a lehetőségeket, hogy pontosítsak. *Chan*
-Értem. Más terv? *Nick*
-Miért érdekel ennyire? *Chan*
-Nem kellene? *Nick*
-Esetleg van valami terved? *mosolygott kócos hajjal Chanel*
Nick nevetett.
-Tudod, reggel vagy a leggyönyörűbb. *mondta*
-Szóval.. Mit terveztél? *Chanel nagyon izgatott lett*
-Ma nem dolgozok, viszont Adam ma jön haza és ki kell mennem érte. Gondoltam együtt tölthetnénk a napot. *Nick*
-Mikor mész Adam-ért? *Chan*
-Fél 11-kor. Vagyis akkor ér ide a gépe várhatóan. *Nick*
-Jesszusom, mikor indult a gépe? Fél 7-kor? *csodálkozott Chanel*
-Nem tudom, kicsim, akkor jön és kész. Szóval, hogy lesz a napod? *Nick*

-Gondolom 11-kor indulsz, szóval.. 11-kor elindulok én is Danielle-hez és, ha végeztél találkozunk nálam. Így megfelelő? *Chan*
-És utána mit csinálunk? *mosolygott Nick*
Chanel közelebb lépett hozzá.
-Amit csak szeretnél. *Chan közelebb hajolt*
-Mondjuk, elmehetnénk ebédelni. *Nick ezt olyan komoly hangon mondta, hogy Chanel hangosan elkezdett nevetni*
-Benne vagyok! *mondta nevetve Chan , majd adott egy puszit Nick szájára*
-Szívem, mennyi az idő? *Nick*
-8:47. *Chan*
-Akkor még van időm tv-t nézni átöltözés előtt. *Nick*
-Hihetetlenül lusta vagy. Úgy hiányoztál! *mondta Chan és megölelte a barátját*
-Ezt értsem úgy, hogy nem nézed velem? *mondta szomorúan Nick*
-DE! *Chan*

97. Az első közös este

-Szeretem a meglepetéseket. *Chan*
-Tudom. *mondta Nick majd adott egy puszit a barátnője homlokára*
-Fel kell hívnom anyát és a lányokat, aztán.. *kezdte el Chanel*
-Szívem. Lassíts. Először is gyere ide és ölelj meg. *Nick közbe vágott*
-Jó.. *Chanel Nick felé indult*
-Talán baj? *Nick*
-Igen.. *Chanel kiskutya szemekkel nézett*
-Miért?
-Mert én nem csak ölelni akarlak. *Chanel szeme csillogott*

-Szia, ilyen későn ért oda a géped? Már nagyon aggódtam! Vagyis aggódtunk.. Valami baj van? *Em*
-Dehogy van baj. Épp Nick-nél vagyok. Már egy pár órája itt vagyok, csak.. *Chan*
-Ne folytasd! Értem én. *nevetett Em*
-De én.. *Chanel*
-Chan! Milyen volt a repülőút? *Em*
-Fárasztó.. Most hol vagy? *Chan elviselhetetlen hiányt érzett*
-Vicky-éknél. Dani elment a haverjaihoz, anya meg csajos estét akart szóval átjöttünk.. Anyukád kb. egy óra múlva itt lesz. Apukád meg éjszakás. *Em*
-Szóval csajos este nélkülem.. *Chanel nagyon elszomorodott*
-Sajnos.. de holnap te jobb helyzetben leszel. Holnap lesz a szemeszter első napja és 6 táncórám lesz. Ebből kettőn még csak nem is én fogok tanítani, hanem engem tanítanak. *Em*
-Téged?! Minek? *Chan*
-Na ezt kérdeztem én is..Vagyis akartam, de visszafogtam magam. Azt hinné az ember hogyha tánctanár, és igazgatóhelyettes egy tánciskolában, akkor tisztelik.. Nagy tévedés.
Chanel nevetni kezdett..
-Én nem hittem. *mondta még mindig nevetve*
-Hát ez nagyon vicces.. *Em*
-De komolyan.. Mit tanítanak neked? *Chan*
-Valamit, amiből két hónap múlva vizsgát kell tennem. *Em*
-Hogy mi van? *Chan*
-Ma volt az eligazítás. Még a tanítás nem is lepett meg annyira, mert továbbképzés meg ötletújítás mindig van. Szóval gondoltam megkeresem a tanáromat és beszélgetek vele. *Em*
-Igen? *Chanel*
-Kedves csaj, nem hiszem, hogy öregebb nálam. Gondoltam, hogy sokkal inkább a barátnőm lesz mint a tanárom. Na és egyszer csak tesz egy olyan megjegyzést, hogy "Szerintem jól kijövünk majd egymással és mindenki élvezni fogja a táncórákat, de azért remélem, hogy emiatt senki nem bukik meg a vizsgán." *Em*
-Milyen aranyos. *Chan*
-Chanel az? Beszélhetek vele, vagy fontos dologról van szó? *Vicky*
-Csak meséltem neki a napomról..*Em*
-Szia Vicky! *Chan*
-Szia, nem fogod kitalálni mi történt velem délután! *mondta Vicky boldogan*
-Hát.. Mivel Em elment eligazításra, anyukád meg dolgozott és én pedig a repülőn ültem.. Felvetted az egyik pólót amit tőlem kaptál egy bolyhos zoknival és megnéztél valami nyálas filmet a cicáddal? *Chan*
-Normális esetben ezt tettem volna, de ma nem. *Vicky nevetett*
-Akkor? *mikor Chanel ezt kimondta Nick megölelte hátulról és a nyakát kezdte puszilgatni, amitől Chanel-t kirázta a hideg*
-Találkoztam Adammal. *Vicky*
-Mi? Hogyhogy? *Chanel annyira meglepődött, hogy elhúzta a fejét*
-Unatkoztam.. Elkezdtem gondolkozni és felhívtam. Átjött és megbeszéltük a dolgokat és kibékültünk. Most már mindent megértettem és elmondtam neki, hogy milyen érzés volt.. *Vicky*
-De akkor ez jó? *Nick megint elkezdte puszilgatni*
-Igen, jó. Holnap hazamegy, mi pedig Emily-vel az őszi szünetben megyünk hozzátok. *Vicky még mindig boldog volt*
-Megyek fürödni, szeretnél velem jönni? *súgta Nick Chanel fülébe*
-Nagyon örülök Vicky. Történt még ma valami fontos? *Chan*
-Hamarosan jön anyukád. *Vic*
-Tudom, Emily említette, de ha nincs más fontos, akkor elmegyek fürödni. *Chan*
-Persze, menj csak. Megmondom anyukádnak, hogy minden rendben van. *Vicky*
-Nem fontos, már beszéltem vele mielőtt titeket hívtalak. Majd holnap meséljétek el a napotokat! Chanel*
-Majd felhívunk. Jó éjszakát! *Vicky*
-Nektek is, és jó szórakozást édeseim! *Chanel letette a telefont*
-El sem tudod képzelni mennyire hiányoztál amíg nem voltál itt. *Nick megcsókolta a barátnőjét*
-De eltudom. Azt hiszem én is át éltem. *mondta Chan szomorúan*
-Akkor gyere és pótoljuk be ami kimaradt. *Nick kitárta karjait, mintha ölelésre várna, de amint Chanel közelebb lépett felemelte és becipelte a fürdőszobába és becsukta az ajtót maguk mögött*

96. Legjobban.

-Na na siess már! *Chanel izgatottan pattant ki az autóból*
-Hova siessek szívem? *Nick*
-Látni akarom Mex-et. Most! *Chan a bejárathoz szaladt*
-Ez kicsit sem esik rosszul. *mondta Nick miközben a kulcsát kereste*
-Jól van na. Tudod, hogy téged szeretlek a legjobban. *Chanel megölelte barátját és adott neki egy puszit*
-Igen, persze. Előre szólok, ha összepisilt valamit, akkor te takarítod fel. *Nick*
-Haragszol? *Chan*
-Nem. Na siess felfelé. *Nick*
-Megyek. *mosolygott Chan*
Nick becsukta az ajtót és a lány után indult. Chanel szinte futott a lépcsőn. Mikor felért Nick lakásához, az ajtó előtt toporgott.
-Nyitom, nyugodj le. *Nick bal kezét barátnője dereka köré tette*
Chanel közelebb lépett hozzá és Nick arcát nézte.
-Mit szeretnél? *Nick Chanel felé fordult és a szemébe nézett*
-Ezt. *Chanel megcsókolta barátját*
Hosszasan folytatták, de Nick elhúzta a fejét.
-Na és a kutya? *Nick*
-Megmondtam. Téged szeretlek a legjobban. *Chan*
Nick kinyitotta az ajtót majd közelebb húzta Chanel-t és folytatták a csókolózást. Lassan elindultak a hálószoba felé, de a lány megbotlott valamiben. Az a valami hangosan kezdett el nyüszíteni. Chan elesett majd aggódva nézett körül. A kutyának nem volt semmi baja, csak megijedt.
-Ohh, istenem. *Chanel nevetni kezdett*
-Ez vicces? *Nick*
-Hát nem csak izé.. Az. *Chan még mindig nem tudta abbahagyni a nevetést*
-Hát nekem nem. Nem pont így terveztem. *Nick felemelte barátnőjét a földről*
-Én sem.. de majd kapsz kárpótlást. *Chan*
Nick elmosolyodott.
-Éhes vagy? *kérdezte*
-Áhh, éhen halok. *Chan*
-Akkor melegítek valamit, de nézd el nekem, ha rossz. Én főztem. *Nick*
-Te főzted? *mosolygott Chan*
-Igen, én. Nincs arra pénzem, hogy minden nap rendeljek. *Nick*
-Azt hittem, hogy eddig volt. Történt valami? *Chan*
-Nem, eddig sem volt. *Nick*
-De hülye vagyok.. Megkeresem Mex-et. *Chan*
-Nem vagy hülye kicsim. Akkor eszünk? *Nick*
-Melegítesz? *Chan*
-Igen, de ne egyél sokat, mert estére kapsz egy meglepetést. *Nick*

95. Indulás!

A lányok gyorsan elkészültek, majd átmentek Vicky-ékhez felvenni pár cuccot. Találkoztak mindenkivel akinek elígérkeztek. Chanel már bánta, hogy az utolsó napra hagyott mindenkit. 2 találkozó között beszélt Nick-el és Adam is felhívta. Elmondta mennyi minden változott egy hét alatt. Megismerte Vicky-t aztán el is veszítette, pár napig jártak, de mégis érezte hogy ez a lány más. Chanel-nek úgy tűnt a fiú még mindig szereti a legjobb barátnőjét. Mivel nem volt sok ideje sem kedve elemezni a helyzetet, ezért átirányította Emily-hez.
Már háromnegyed 12 volt amikor hazaért. Rájött, hogy imádja Los Angeles-t a csodás helyek és emberek miatt, de Berlinben szívesen sétálgatott az utcán. Ő ezt szereti. Fogni Nick kezét miközben sétáltatja Mexx-et. Ezt csak Berlinben tudta elképzelni és csak ott akarta. Sajnálta kicsit, hogy a szülei és a barátai nem mennek vele, de megkönnyebbülést jelentett neki, hogy végre hazamehet.
A gyerekkori otthonában felkapta a bőröndjeit és úgy döntött, hogy egyedül akar kimenni a reptérre. Claire persze szeretett volna vele menni, de úgy gondolta, hogyha a lányának otthon könnyebb elbúcsúzni, akkor menjen egyedül. Az apjának sem tetszett túlságosan az ötlet, de még az otthoni búcsúzásra is alig tudott maradni, mert vészhelyzet volt a munkahelyén.
Chan negyed egykor indult el a repülőtérre. Szerencse, hogy közel laktak és csak 10 percet kellett autókáznia, mert már így is késésben volt. Mikor odaért sms-t Dani-nek, hogy megkérdezze miért viselkedik olyan furcsán és leírta, hogy ha ez a majdnem csókjuk miatt van, akkor hajlandó megbeszélni ezt a dolgot. Ezután minden rendben ment és 17:58 perckor majdnem elsírta magát mikor meglátta Nick-et egy csokor vörös rózsával a kezében. A bőröndjei miatt nem tudott odarohanni hozzá és a nyakába ugrani. Nick csak állt egy helyben és mosolyogva nézte, ahogy a lány közeledik felé.
-Kicsim csak egy hétre mentél, minek annyi bőrönd? *kérdezte Nick nevetve*
-Hát mert.. *Chanel ledobta a bőröndjeit és nézte őket*
Nick a jobb kezével elengedte a csokrot, a balt, amiben tartotta, óvatosan leengedte maga mellé. Megfogta Chanel derekát és közelebb húzta magához. A lány karjait Nick nyaka köré fonta és halkan azt súgta, hogy "szeretlek", majd kicsit hátrahajolt, hogy a szemébe tudjon nézni. Nick pár másodpercig nézte barátnőjét majd megcsókolta.
-Én is szeretlek. *mosolygott Nick*
-Mexx hol van? *Chan*
-Nálam, és még egy kis meglepetés is vár. *Nick*
-Jó vagy rossz? *kérdezte a lány ijedten*
-Hát szerinted?! Persze, hogy jó.. ne aggódj semmi gond nincs a kutyáddal. Meddig szeretnél még itt lenni? *Nick*
-Eddig. *mondta Chan és eny puszit nyomott Nick szájára majd elengedte és a bőröndjeit kezdte pakolni*
-Azt hagyjad. Fogd ezt! Neked hoztam. *mondta Nick és Chanel felé nyújtotta a rózsát*
-Köszönöm. Biztos ne vigyek semmit? *Chan*
-Persze, kocsival jöttem és ennyit elbírok. Akkor mehetünk? *Nick*
-Induljunk. *mondta hatalmas mosollyal Chan*

94. Dani másmilyen.

A lányok nem sokáig beszélgettek, mert már elég késő volt és fáradtak is voltak. Bemásztak az ágyba és hamar elaludtak.
Másnap mindhárman Chanel-nél töltötték a napot. A hatalmas ház mellé hatalmas telek tartozott. A kertben teniszeztek és úsztak a medencében. Este "éjszakai leárazás" volt szinte a fél városban. Elmentek vásárolni és közben egy nemrég nyílt büfébe is betértek. Miután mindent megvettek amit akartak, úgy döntöttek, hogy Emily-éknél éjszakáznak. Persze.. Dani legnagyobb örömére. Folyton ment a lányok után, majd mikor az anyukája rászólt, bejelentette, hogy beszélnie kell Chanel-el. A lány tudta, hogy a csókról..illetve majdnem csókról akar beszélni vele, ezért csak annyit mondott, hogy nagyon fáradt, szóval szeretne aludni. Dani kicsit megkönnyebbült, de csalódott is volt, amiért Chanel nem akar vele beszélni, aggódott, hogy tönkre fog menni a barátságuk. Emily bátyja az estét a szobájában töltötte. Chanel kimerült volt, de egyáltalán nem volt fáradt. Lefeküdt Emily ágyára és sms-t írt Nick-nek és az anyukájának, hogy ne aggódjanak, minden rendben van, szereti mindkettőjüket és holnap beszélnek. Ezután megtervezték Chanel utolsó napját L-A.-ben.
Meg akarták látogatni, azokat a barátait Chanel-nek akik nem tudtak elmenni a bulijába, de meg voltak hívva. Emily másnap reggel 3 találkozót szervezett meg.
-Oké, szóval ez az utolsó napod, tegyük különlegessé! Mikor is indul a géped? *Em*
-13:50. *Chanel kicsit fáradt volt, az éjjel nem aludt túl sokat*
-Hmm.. *Emily egy papírra írkált*
-Mi az? *Vicky*
-8:30: Reggeli Zoé-val, Khloe-val és Cheril-el, 10:00: fagyizás Sarah-val, és Adam-el.. *Vicky szeme kikerekedett ennél a résznél* Mármint az évfolyamtársunk Adam-el. *nyugtatta meg Emily* Ja és átjön Lara és Carlos, mert hoznak neked valamit. Ez lesz 11:00-kor. Ezután hazamész a bőröndjeidért és anyukádék kivisznek téged a reptérre, mi ide már nem megyünk, még nálatok elbúcsúzunk. *Em*
-De én ki akartam menni a reptérre! *Vicky*
-Hát nem fogsz. *mondta Emily mérgesen*
-Kérlek, kérlek, kérlek Chanel! *Vicky*
-Vicky, azt mondtam, hogy nem. A szüleivel is töltsön egy kis időt nélkülünk. *Em*
-Hát oké. *mondta durcásan Vicky és felsétált az emeletre*
-Ne rombold szét a szobámat! *kiabált utána Emily*
-Hívott tegnap Adam? *mondta Chanel miközben egy rózsaszín bögrét emelt fel a pultról, tele kávéval.*
-Hogyhogy itthon kávézol? Azt hittem, hogy csak azokat iszod meg amit kávézóban vettél. *Em*
-Tehetek kivételt és ne tereld a témát. *Chan*
-Jut eszembe, kéred azt a bögrét? Utálom a rózsaszínt. Dani egyik idióta barátnője hagyta itt egyszer.. *Em*
-Emily! Most tudunk nyugodtan beszélgetni, kérlek mondd el. Hívott Adam? *Chan*
Amint ezt kimondta, Dani jelent meg a lépcső tetején egy szál törölközőben. Nem zavarta a lányok jelenléte, nyugodtan töltött magának kávét és el kezdte inni. Emily és Chanel tátott szájjal bámulták, de mindketten más okból. Dani éppen a pult másik végéhez sétált, mikor észrevette ezt. Megállt és szemügyre vette a két álmos lányt.
-Mi van? *kérdezte mosolyogva*
-Nem tűnik fel?! *Emily magára és Chanel-re mutatott*
-De..ohh sajnálom. Jó reggelt! *Dani még szélesebbre húzta azt a mosolyt*
-Öltözz fel! *Emily-t kicsit sokkolta bátyja viselkedése*
Chanel még mindig tátott szájjal nézte.
-Chan, együtt ebédelünk ma? *Dani*
-Mi? Öö.. izé.. szóval.. *Chanel zavarban volt, azt sem tudta hol van*
-Nem tud veled ebédelni, mert le késné a gépet. *Em*
-Bocs, azt hittem, hogy csak holnap indulsz.. Ha ezt tudom, tegnap meghívtalak volna vacsorázni, hogy legyen egy jó estéd. *Dani belekortyolt a kávéba*
-Az isten szerelmére menj már innen! *kiáltott Emily*
-Üdvözlöm Nick-et. *kacsintott Dani és elindult felfelé*
-Ez meg mi volt?! *Chan*
-Hát ezt én is kérdezhetném.. Miért bámultad? *Em*
-Én.. én nem is. *Chan*
-Aha.. és azért dadogtál össze-vissza. Ugye? *Emily*
-Úristen úristen úristen! Dani-nek mióta van ilyen teste?! Ez ez.. *Vicky épp lefelé szaladt a lépcsőn*
Chanel elkezdett nevetni.
-Szóval te is láttad.. *Chanel*
-Milyen teste van? *Emily*
-Em, neked nincs szemed? Majdnem kockás. *Vicky*
-Nem csak majdnem.. *Chanel még mindig nevetett*
-Fujj, ezt fejezzétek be! *Emily*
-Megyek átöltözni. *Chanel*
-Istenem.. *Em*
-Mi az?! Tényleg átöltözni megyek. Azt hiszed érdekel a bátyád teste?! Kicsit sem. Nick-nek jobb. Te nem jössz? *Chan*
-De megyek. Örülök, hogy így gondolod. *Em*
-Siessetek, mert elkésünk. *Vicky*
-Fel kellene hívnom Nick-et, vagy ne?! Nem tudom.. Azt ígérte, hogy kijön elém a reptérre, de nem mondta, hogy mit fog ma csinálni.. Nem akarom zavarni. Ez olyan idegesítő.. *Chan*
-Mi? *Em*
-Hát az, hogy nem tudom hol van vagy mit csinál.. *Chan*
-Fejezd ezt be, és hívd fel.. Annyira bonyolult vagy. *Emily megforgatta a szemeit*
-Mikor akarsz indulni? *Chan*
-Öö.. kb 20 perc múlva. Siess! *Em*
-Akkor majd később.. *Chan*

93. Csak egy csajos este..

Vicky még mindig tátott szájjal nézte a filmet, Emily viszont már aludt. Chanel megállt a lépcső utolsó fokán és jobbra nézett. A film már a majdnem felénél járt. Majd balra fordította a fejét, a konyha pultján volt Emily táskája. Chanel odasétált, mert látta, hogy rezeg benne a telefonja. Nagyon meglepődött attól amit látott.
-Baj van? *Emily szólalt meg Chanel háta mögött*
Chanel szinte felugrott, annyira megijedt.
-Öö..nincs. *Chanel megfordult, de a telefont közben a táskába tette*
-Miért ijedtél meg ennyire? *Emily*
-Csak azt hittem alszol. *Chanel felemelte a jobb kezét és a hajába túrt vele*
-Elég furcsán viselkedsz, biztos minden rendben van? *Emily kérdőn nézett Chanel-re*
-Természetesen. *Chanel felkapta a poharadt a pultról és elindult a kanapé felé*
-Chanel! *Emily*
Chanel ijedten fordult meg, miközben az üdítőt szürcsölte.
-Hmm? *Chan*
-Semmi, csak.. az az én poharam volt. *Emily*
-Ohh, sajnálom. *Chanel*
-Nincs semmi gond. *Emily*
-Megihatom, igaz? *Chan már épp el akart fordulni a TV felé*
-Várj! Nem csörgött a telefonom? *Em*
-De.. Azt hiszem. Rezgett. *Chan*
Ohh, oké. *Emily furcsán nézett Chanel-re majd megfordult és a telefonját kezdte el keresni*
Chanel a kanapéhoz ment és leült Vicky mellé.
-Miről maradtam le? *kérdezte Chan, bár pontosan tudta és kicsit sem érdekelte.*
-Csssh! *Vicky még mindig úgy nézte, mintha nem tudná, hogy mi fog történni.*
Chanel hátrafordult és látta, hogy Emily kétségbeesetten telefonál valakivel. Ez kezdett gyanús lenni. Felállt és odasétált Emilyhez.
-Mi a gond? *Chan*
-Semmi, menj vissza kérlek, és nézd nyugodtan a filmet. *Emily*
-Nem, nem megyek! *Chanel*
-Menj! kérlek.. *Em*
Chanel odament a kanapéhoz és leült a háttámlára. Emily-t nézte. Csak sejtette, hogy kivel beszél, de remélte, hogy téved.
Emily idegesen letette a telefont és felment az emeletre. Chanel-nek ez nagyon nem tetszett, szóval utána ment.
Emily Vicky szobájában ült az ágy mellett.
-Ki volt az? *Chanel*
-Senki fontos. *Emily lehajtotta a fejét*
-Em, mikor kezdtünk el titkolózni egymás előtt?! *Chanel leült Emily mellé*
Emily Chanel-re nézett, majd pár perc után megszólalt.
-Neked nincsenek titkaid? *Emily*
-Éppenséggel egy sem jut eszembe.. Szóval ki vele! *Chan*
-De ez egy lényegtelen hülyeség. *Em*
-Újabb ok, amiért nyugodtan elmondhatod. De szerintem nem semmiség, ha ennyire felzaklatott téged. *Chanel*
-Mikor Berlinben voltunk volt az a srác az étteremben emlékszel? *Em*
-Azt hiszem. *Chan értetlenül nézett Emily-re*
-Adam barátja, ő buzdította arra, hogy idejöjjön és keresse meg Vicky-t. Fogalmam sincs, hogy miért tette ezt. Pedig én általában jól kiismerem az embereket. *Em*
-Ezért akarsz Adam-mel találkozni? *Chanel*
-Mondjuk, de tényleg meg akarom védeni Vicky-t. Én próbálom! Esküszöm! De.. nem megy.. *Em megint kétségbe volt esve.*
-Nyugodj meg! Vicky csak 19, de tud vigyázni magára. Lehet, hogy nem látszik, de tud. Mindig úgy viselkedtél mintha a húgod lenne.. Mindig kicsit másképp kezeltél mindkettőnket. Én vagy az ikertestvéred voltam, vagy a legjobb barátnőd. Ez sosem zavart és nem is fog soha, csak lásd be, hogy így van. Tudod, hogy bármi bajunk van, veled beszéljük meg. Tudom, hogy nem akarod, hogy Vicky-vel az történjen meg, ami veled is mikor Mike-al jártál. Én megmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége.. Sosem volt szimpatikus nekem.. *Chanel*
-Tudom.. hülyeség volt miatta veszekedni. Emlékszel, hogy mit mondtál neki? *Emily-nek már könnyes volt a szeme*
-Persze. Azt hiszem emiatt költözött el a város másik oldalára. *nevetett Chanel*
Emily is felnevetett.
-Ne aggódj Vicky miatt. Mi lesz vele nélküled? *Chan*
-Majd az öregotthonban felelős ápolónő vigyáz rá. *Emily ezt komolyan gondolta, de Chanel elnevette magát*
-És velem? *nézett szomorúan Chan*
-Nick majd vigyáz rád. *emi*
-Azt hiszed.. Te komolyan úgy gondolod, hogy Nick akkor még mellettem lesz? *Chanel*
-Nézd.. Egyértelmű, hogy nem tudtok egymás nélkül létezni, és nem is akartok.  Tökéletes pár vagytok. Mindent tudsz róla, nem? *Em*
-Azt hiszem, amit meg nem, már ha egyáltalán van ilyen.. Azt biztos nem is akarnám tudni. *Chan*
-Na látod. Ez más szájából naívság lenne, viszont tőled hallani csak igaz szerelem.. Fujj. Ez csöpögős volt. *nevetett Emily*
-Én tényleg nem tudom, hogy mi lenne velem nélküled. *Chanel megölelte Emily-t*
-Vége van! *jelent meg Vicky az ajtóban szomorúan*
-Akkor ülj ide mellém és meséld el! *Chanel*
-Szóval..*Vicky*

92. Érdekesebb, mint a film.

-Fogalmam sincs mit csináljak. *Adam*
-Haver, Emily beszélni akar veled, nem? *Nick*
-Rossz előérzetem van, szerintem csak arra akar rávenni, hogy tűnjek el. *Adam*
-Ha annyira, elszánt vagy, mint mondtad, akkor úgy sem tud rávenni.. Várj.. Emily?! Ja, hát ő rá tud.. *Nick*
-Most nevetnék, ha valaki más lennék. Hogy érted, hogy Emily? *Adam*
-Ha mondjuk Chanel lenne, akkor meg se próbálna lebeszélni. Vicky nem is tudna, Em viszont.. Neki mindenhez képessége van. *Nick*
-Melyik is a te csajod? *Adam*
-Őt is fel kéne hívnom.. Egyébként jobban járnál, ha Chan akarna beszélni veled. Azért mondtam, hogy meg sem próbálná, mert Vicky nyilvánvalóan még mindig beléd van zuhanva. Mindig azt mondja, hogy: "Ő a barátnőm, ha ő boldog, akkor én is az vagyok, viszont, ha az a seggfej megbántja, akkor halott ember lesz." Szerintem nála próbálkozz. Hívd fel Emily-t és mondd neki, hogy jöjjön el Chanel is. *Nick*
-Jelentsem ki, hogy hozzad Chanel-t is? *Adam*
-Ez a te dolgod.. Én most felhívom Chanel-t, mert ma még nem beszéltem vele. Te meg hívd fel Emily-t és vagy mondd le, vagy kérd meg, hogy vigye Chan-t is. *Nick*
-Oké, hello. *Adam*
-Hello. *mondta Nick és kinyomta, majd tárcsázta Chanel-t*
Vicky tátott szájjal bámulta a filmet és annyira elmerült benne, hogy szinte megijedt mikor Chanel telefonja megcsörrent. Chanel, aki eddig a kanapé karfájának volt dőlve, felült az ágyon.
-Éljen! *nagyon megörült*
-Ki az? *Emily-t ez sokkal jobban érdekelte, mint a film*
-Csönd! *Vicky*
-Nick, ezt fel kell vennem. *Chanel felszaladt az emeletre majd megnyomott egy gombot és a füléhez tette a telefont*
-Szia szépségem! *Nick*
-Azt hittem már fel sem fogsz hívni. *mondta Chanel szomorúan*
-Nem voltam itthon, átmentem Danielle-hez elhozni Lily-t és itt volt kettőig, aztán Mexx nem érezte jól magát, ezért elvittem állatorvoshoz, de semmi komoly, csak nem eszik rendesen. Ez feltételezhetően azért van, mert hiányzol neki, de nekem jobban, csak ő elfelejtett emiatt enni szóval kicsi gyenge. Alig várjuk, hogy hazaérj. *Nick*
-Szeretlek mindkettőtöket! Még 3 napot bírjatok ki! Vagyis, kettő és felet. *Chan*
-Nehezen.. *Nick*
-A gépem 13:50-kor indul, 16:50 a várható érkezési idő. *Chan*
-Már fél 5-re ott leszek, hátha hamarabb száll le a géped! *Nick*
-Nagyon szeretlek. *Chanel*
-Én is. Megzavartam valamit? *Nick*
-Nem! A Fogadom-ot nézzük.. Igazából elég régen láttam és azt hiszem, nem is olyan rossz, mint volt. Viszont sokkal szívesebben beszélek veled, minthogy azt nézzem. *Chan*
-Most hol vagy? *Nick*
-Vicky-nél, az emeleten, a nappaliban megy a film. Ez a nap fénypontja igazából.. *Chan*
-Hogyhogy? *Nick*
-Mert téged mindennél jobban szeretlek és.. ez volt a legunalmasabb napom Los Angeles-ben. Inkább egész életemben.. *Chan*
-Sajnálom, viszont van egy rossz hírem.. Én elfáradtam a mai nap miatt és tudod mennyi itt az idő kicsim? *Nick*
-Nem tudom.. *Chan*
-11. El kell mennem aludni, holnap dolgozok.. *Nick*
-Értem.. *mondta szomorúan Chanel*
-Jó éjt kicsim. *Nick*
-Jó éjszakát szívem! *mondta Chanel majd letette a telefont és lement a lányokhoz*

91. Mind követünk el hibákat.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm! *Vicky még mindig nagyon boldog volt*
-Nincs mit, megérdemled. *Chan*
-Nem kell végignéznetek, ha nem akarjátok. *Vicky*
-Oké, felmentem. *Emily megfordult és indulni készült, mikor Chan megfogta a kezét*
-Ne viccelj, szívesen végig nézzük veled. *mosolygott Chan*
-Persze. Csinálok kukoricát. Kezdjétek el nélkülem nézni, onnan is látom. *mondta Em és a konyha felé mutatott*
-Nyugodj meg, megvárunk. *Chan*
-Igaza van! *Vicky*
-Remek, akkor sietek. *Em*
Amíg Vicky betette a filmet a lejátszóba, Chanel odasétált Emily-hez.
-Miről akartál beszélni velem? *Chan*
Emily Vicky-re nézett, aki még mindig a lejátszóval szenvedett.
-Itt volt Adam. *mondta halkan Emily*
-Hol itt? *Chan csodálkozva nézett*
-Itt, Vicky-nél. *Em*
-Hogy mi? Vicky és Adam kettesben? *Chan*
-Nem. Az ajtó előtt várt és Vicky el akarta küldeni, már kiabált. *Em*
-Kész van már az a kukorica?! *Vicky hátra nézett*
-Egy pillanat. Inni kérsz? *Em*
-Igen, bármit csak haladjunk. *Vicky*
-Hogyhogy itt volt? Beszéltél vele? *Chanel*
-Mondtam neki, hogy hívjon fel holnap. *Em*
-Engem? *Chanel*
-Engem. *Em*
Chanel elővett egy tálat a szekrényből és a pultra tette. Kinyitotta a hűtőt és kivette a tejet.
-Minek? *Chan*
-Kíváncsi vagyok, hogy mit akar. *Em*
-Vissza kapni Vicky-t. Nem arról volt szó, hogy jobb neki nélküle? *Chan*
-Ezt nem mi döntjük el.. Ha csalódni akar, akkor tessék. Majd megtanulja. Addig is boldog lesz. *Em*
-Mikor lettél ilyen kegyetlen? *Chan*
-Nem óvhatjuk meg minden pasitól. Emlékszel mi volt mikor 15 éves voltál? Tudtad jól, hogy még szerelmes Vicky-be te viszont direkt elhitetted vele, hogy te is szereted. *Em*
-Em az egy bűnöző volt! *Chanel észrevette, hogy ezt kicsit hangosan mondta, közelebb hajolt Emily-hez és suttogva folytatta* Megbeszéltük, hogy ezt nem hozzuk fel soha! Mind követtünk el hibákat.
-Megtettem, nem vagyok kegyetlen, de jobb, ha tapasztalja. *Em*
-Ebben megegyezhetünk.. *Chan*
-Akkor?! Holnap akarsz vele találkozni? Vagyis beszélni? *Em*
-Nem. Hagyj ki engem ebből. *Chanel kiöntötte a tejet egy pohárba és tett bele kakaóport és egy kiskanállal kevergette*
-Értettem. Látom nem örülsz neki. *Em*
-Nem kellene beleavatkozni a kapcsolatukba. *Chan elindult a kanapé felé*
-Ugyan már.. minden kapcsolatnak kell egy kis segítség. *Em*
-A hármunk barátságához sem kellett.. *mondta Chanel halkan*

90. Ajándék

-Szia! *mondta Em nagy mosollyal az arcán, mikor ajtót nyitott*
Chanel nem szólt semmit, helyette szorosan megölelte. Így álltak kb. két percig, mikor Vicky szólalt meg a hátuk mögött.
-Engem kihagytok? Nekem is hiányoztál, nem csak neki! Nézd Chanel, én igazán sajnálom, amiket mondtam. *Vicky*
Chan elengedte Emily-t és Vicky-re nézett. A haja még mindig vizes volt, egy fehér pántos pólót viselt ami kicsit átlátszó volt és feszült is rajta, ezt betűrte a szürke pizsama nadrágjába. Összességében jól nézett ki és kényelmes is volt. Emily ruhája is hasonló volt csak más színekben.
-Adsz nekem is egy ilyen pizsamát ugye? Akkor kapsz ölelést. *Chan*
-Menj fel és válassz, de előbb ölelés! *Vicky*
-Persze, persze. *Chanel odasétált Vicky-hez és megölelte*
-Haragszol rám? *Vicky*
-Sosem haragudtam, viszont hoztam neked valamit. Ha átöltöztem, megkapod. Egy kis kárpótlás a veszekedés miatt. *Chan*
-Menj fel, de siess! *Vicky*
Chanel felment Vicky szobájába. Kinyitotta a szekrényét. Vicky-nek nem volt gardróbja csak egy hatalmas ruhásszekrény ami megfelelt egy gardróbnak. Chan kivett egy ugyanolyan fehér pólót egy narancssárga pizsama nadrágot. Lement az emeletről és egy dvd volt a kezében.
-Ezt kaptam? *Vicky*
-Nézd meg a címét, azután lelkesedj ennyire.. *Chan*
-Mit hoztál neki? *súgta Em Chanel-nek*
-A kedvenc filmjét. *Chan mosolygott*
-Fogadom! *Vicky ugrált örömében*
Régen sokat nézték ezt a filmet és hármójuk közül igazán csak Vicky szerette. Chanel-nek alapjában nem volt vele baja, de ez amolyan "egyszer nézhető" film volt neki. Emily viszont egyszer sem akarta végig nézni. Szerinte az összes ilyen romantikus film arra van, hogy csorgassák a szingli lányok a nyálukat a jó pasi miatt, a szerelmesek csókolózzanak közben és azok akiket most dobtak, sírjanak. Egyszóval utálta a romantikus filmeket.
-Jajj ne. *Em*
-Nyugi, én sem rajongok az ötletért, viszont remélhetőleg fáradt és bealszik rajta. *súgta Chanel*
-Nem gonoszság? *Em*
-Kedvesség.. *Chan*

89. Más dolog..

-Mit mondtál neki? *Vicky*
-Semmit..még. *Em*
Emily letette a táskáját a konyhaasztalra és a lépcső felé indult. Bármikor, amikor ebben a házban járt mindig  magassarkú volt rajta. A mai nap kivételével. Halkan lépdelt, mégis rá figyeltek a jelen lévők.
-Várj, ezt hogy értetted? *Vicky*
-Ez bonyolult. *Em már a lépcsőről fordult meg*
-Nem, nem az! Csak próbáld meg elmagyarázni, kérlek. *Vicky*
-Oké, Vic tudod, hogy sosem tennék olyat, ami rossz neked, vagy Chanel-nek. Nem is fogok. *Em*
Vicky csak bámulta Emily-t és nem szólalt meg. Emily megfordult és felfelé indult. Mikor felért, Vicky a hűtőhöz sétált, kinyitotta az ajtaját és kivette a narancslét.
-Miért mosolyogsz? Nem érdekel, hogy miről volt szó? Nem idegesít ez az egész? *Dani*
-Ohh, bocs. Te is kérsz? *kérdezte Vicky és Dani-re nézett*
-Hallottad mit mondtam?! *Dani*
-Nem szokot Vic-nek szólítani, de és nem. *Vicky*
-De és nem? *Dani*
-De igen, érdekel. Nem, nem idegesít. Bízom benne. Illetve, ez nem is a bizalomról szól. A te testvéred, nem ismered még?! Van egy terve, úgysem mondja el, ha nem akarja. Ha elcsesz valamit, akkor jóvá teszi. Miért aggódnék? Adam is ártalmatlan. Nem akarok vele foglalkozni. Én csak.. felejtek. Próbálom elfelejteni, hogy jártunk. Még, ha csak pár napra is. *Vicky*
-Jártatok?! Hol lakik? *Dani*
-Nick ismeri valahonnan, azt hiszem munka, de nem biztos. Jártunk, három napig. A legnagyobb probléma, hogy senkit nem szerettem annyira, mint őt. Nem rossz srác, viszont most úgy tűnik, mintha megölt volna valakit, nem?! Nem tudom, hogy szeretem-e. Nem gondolkodtam ezen, egészen ma estig. *Vicky*
-Ha annyira szeretted, akkor miért csak három napig tartott? *Dani*
-Dani, más kontinensen élünk. *Vicky*
-Ez nem ok. A repülőjegy se fáj neked annyira és még nyár van. Van egy kis időd, amíg elkezded a főiskolát. Menj vele vissza, vagy bánom is én, maradjatok itt. *Dani*
-Nincs felesleges pénzem repjegyekre, mellesleg ne játssz Cupido-t.  *Vicky*
-Gondold meg. Szerintem megérné. *Dani*
-Cupido.. *Vicky*
-Csak.. gondold át. Nagyon elszánt volt. Szerintem szeret. Bár nem tudok részleteket. *Dani*
-Te nem vagy véletlenül Emily rokona?! Ja, de.. *Vicky*
-Már itt sem vagyok. Szia, ne maradjatok fent sokáig. *Dani*
-Jól van, Dani. Szeretünk. *Vicky*
Emily átöltözött. Egy csíkos pizsama nadrágban, halványzöld pólóban és Vicky mamuszában sétált le a lépcsőn. A haja kontyba volt kötve.
-Dani hol van? *em*
-Épp most ment el. Mióta hordod így a hajad alváshoz? *Vicky*
-Nem fogom így hagyni csak nagyon melegem van. Eleve utálom, göndörödik emiatt és úgy fogok kinézni, mint.. mint te mikor felébresztenek hajnali háromkor. *Em*
-Kösz, ez jól esett, de tudod mit?! Hajnali háromkor sosem leszel olyan szép, mint én. *Vicky nevetett*
-Ohh, fogd be. *mondta Em és ő is el kezdett nevetni*
-Chanel-ről semmi hír? *Vicky*
-Tudom, szívem. Nekem is hiányzik. *Em kivette a telefonját a táskából.*
-Mit csinálsz? *Vicky*
-Írok neki. Nélküle nem lesz igazi pizsiparti. *Em*
SMS: 
'Mi van veled? Hiányzol mindkettőnknek!'*Em*
'Ti is hiányoztok. Egész nap nincs hangulatom semmihez, bocs, hogy nem hívtalak vissza. Hiba volt. Unatkozok mindenhol.' *Chan*
'Gyere át Vicky-hez, amilyen gyorsan csak tudsz. Beszélnünk kell!' *Em*
'10 perc és látlak.' *Chan*
-Minden rendben. Jön. *Em*
-Megzsaroltad? Fenyegetted? *Vicky*
-Olyan hülye vagy.. A 'beszélnünk kell' mindig beválik, mindenkinél. *nevetett Em*
-Mit kell beszélnetek? Ugye tudod, hogy így borul az egész holnapi program. *Vicky*
-Elmeséljük neki az Adam-es dolgot, megtudod, hogy mit mondtam neki és megtudtok mást is. Igen, tudom, de így jobb lesz. *Em*
-Más dolgot? *Vicky*

88. Miért jöttél?

-Tudod, néha befoghatnád a nagy szádat.. *mondta Dani mérgesen miközben a lépcsőn sétáltak a nappali felé*
-De én.. csak.. *Emily nagyon rosszul érezte magát*
-Emily felesleges magyarázkodnod.. ismerlek már. Bocs, hogy ezt mondtam. *Dani*
-De ne! Nem akartam ezt. Sose tudom befogni.. de hidd el, hogy jobb lenne, ha megmondanád Chanel-nek. Érted?! Tudnia kell. *Em*
-Nem nem kell tudnia. Jobb lesz, ha én is elfelejtem, talán holnap oda se kellene mennem. *Dani kilépett a bejárati ajtón, Em utána és bezárta maga mögött*
-Mi van?! *Em*
-Semmi nincs, beszállnál, kérlek? *Dani*
-De valamit elhallgatsz. Elmondtad már? *csodálkozott Emily*
-Dehogy mondtam. *mondta Dani és beindította a kocsit*
-Akkor miért mondod ezt? *Em*
-Csak mondtam egy mondatot, ez akkora baj?! *Dani*
-Oké, ha nem akarod elmondani akkor nem foglak faggatni. *Em becsatolta a biztonsági övet majd hátradőlt.*
-Jobb is. *Dani*
-Akkor még is csak van valami.. Befejeztem. Csak egy megjegyzés volt. *Em*
-Jól van.. *Dani*
Az út további részében nem szóltak egymáshoz. Igaz, ez csak 10 perc volt. Mikor odaértek, egy férfi alakot láttak és nem tudták, hogy ki az.
-Várj még! *Em Dani karja után nyúlt, mikor ki akarta nyitni az ajtót*
-Mire? *Dani értetlenkedve nézett a testvérére*
-Nem látod, hogy van ott valaki? *Em*
-De. És akkor mi van? *Dani*
-Várjuk meg, amíg elmegy. *Em*
-Miért? És mi lesz ha behívja magához? *Dani*
-Képtelenség. *Em*
-De ha csak véletlenül megtörténik akkor mi lesz? *Dani*
-Semmi, bemegyek. *Emily*
-Olyan logikád van.. Jó, mindegy. Várunk. *Dani*

-Mi az hogy hozzám jöttél? *Vicky*
-Jól hallottad! Hozzád. Nem túl szép múltunk van.
-Várok valakit. Menj el! *mondta Vicky kicsit hangosabban*
-Nem, amíg meg nem beszéltük.
-Ez az én házam. Menj el! *Vicky már kiabált.. a látogató miatt nagyon ideges lett*
-Mi a bajod? Nem rég még örültél volna, ha látsz. Vagyis én így tudtam.
-Rosszul tudtad. Menj. *Vicky még mindig ideges volt*

-Nem kellene segíteni neki? *Em*
-Azt mondtad, hogy ne menjek. *Dani*
-De már mérges. Menjünk már. *Em*
-Jó menjünk. *Dani kiszállt a kocsiból és Vicky felé indult*
Emily utána szaladt, majd mikor odaért Vicky vállára tette a kezét.
-Nyugodj meg.. Menjünk be. Dani elküldi. *Em*
Vicky nem szólt semmit csak bólogatott és megfordult.
-Segíthetek? *Dani*
-Nem kell megmentőt játszani.. nekem csak fontos lenne beszélnem vele. *mondta az "ismeretlen" srác*
-De amint látod ő nem akar veled beszélni. Miért zaklatod szegény lányt? *Dani nyugodt maradt*
-Nem zaklatom. Egyébként is.. Te ki vagy, talán a pasija?
-A nevem Dani. Viszont engem is érdekelne, hogy mi olyan fontos dolog és, hogy ki vagy te. *Dani*
Emily bekísérte Vicky-t a nappaliba és mondta neki, hogy igyon, addig ő kimegy megnézni, hogy mi tart ennyi ideig Dani-nek. Vicky beleegyezett.
-Adam?! *jelent meg Emily az ajtóban*
-Te nem fogsz kiabálni velem igaz? *Adam láthatóan rosszul érezte magát és ideges is volt*
-Nem. Meg van a számom? *Em*
-Emily mit csinálsz? *Dani féltette a húgát az ilyen bunkó fiúktól*
-Nyugodj meg. Menj be Vicky-hez kérlek. *Dani*
-Meg van a számod. Végre egy értelmes ember. Kösz, hogy elküldted. Figyelj, nekem nagyon fontos, hogy rendezzem a dolgokat Vicky-vel. *Adam*
-Azt hiszem ehhez kicsit késő. Viszont, hol laksz most? *Em*
-Egy hotelben. 2 utcával lejjebb. *Adam*
-Holnap hívj fel és mindent megbeszélünk. *Em*
-Miért vagy ilyen kedves velem a történtek után? *Adam*
-Nem kedves.. Csak szeretem Vicky-t. Szia Adam. *Em nem várta meg a választ, csak bement a házba*
Dani és Vicky az ablakból nézték a történteket. Látták, ahogy Adam elsétál.
-Jó a film? *Em*

87. Ki fog derülni.

Vicky Chanel üzenetét elnézve jobbnak látta, ha hagyja a lányt. Majd átjön, ha beszélgetni akar.
Felhívta Emily-t, mert társaságra vágyott. Megbeszélték, hogy ma Emily náluk alszik. Vicky-nek kb. másfél órája volt a barátnője érkezéséig. Úgy beszélték meg, hogy Dani elhozza a húgát, majd hazamegy, a két lány pedig reggel elmegy egy kávézóba, megreggeliznek aztán átmennek Chanel-hez, hogy jobb kedvre derítsék. Oda már menni akart Dani is. Szóval 11-re Chanel háza előtt kell lenniük.
Elment zuhanyozni és a haját is megmosta. Felvette a pizsamáját és fésülte a haját amikor csengettek. Meg volt róla győződve, hogy Emily és Dani az, szóval nagy lendülettel kinyitotta az ajtót.
-Még nincs 7 ó.. *itt megakadt pár másodpercre* óra. Te mit keresel itt?! *Vicky*
-Hozzád jöttem!

-Emily, összepakoltál már? *Dani*
-10 perc és indulhatunk. *Em éppen egy táskába pakolt a szobájában*
-Szívecském, már egy órája ezt mondogatod. *Dani*
-Ha-ha-ha-ha, egy órája tettem le a telefont. *Em*
-Most komolyan el akarsz indulni 10 perc múlva? *Dani*
-Halál komolyan. *mondta Em és az ajtó felé fordult, ahol a bátyja állt*
-Én nem aludhatok ott? *Dani*
-Chanel nem lesz ott, nem maradsz le semmiről. *mondta Em gúnyosan*
-Összevesztetek?! *Dani*
-Nem tűnt fel, hogy direkt nem hívott vissza? Amúgy miért kerested? Ezt még mindig nem mondtad el. *Em*
-Nem is fogom, ez nem a kishúgomra tartozik. *Dani kacsintott és kiment a szobából*
Em megforgatta a szemét majd a gardróbja felé ment. Az övé nem volt olyan nagy mint Chanel-é és nem is volt benne annyi ruha. Emily mégis meg volt vele elégedve és soha nem volt féltékeny amiért kisebb, mint barátnőjéé. Volt benne 4 szekrény a ruháinak amibe mindig gondosan fel volt akasztgatva az összes. Két szekrény volt a cipőinek, egyiken a magassarkúkat tartotta, a másikon pedig a lapos talpú cipőket. Egy hatalmas tükör is volt a gardróbban. Kb akkora, hogyha elé állt Chanel, Emily és Vicky, akkor mindhármuk tetőtől talpig belefért. Mikor nagyon unatkozott otthon egyedül felvette az összes ruháját egymás utána, aztán átrendezte a gardróbját. Nemrég kapott egy fiókos szekrényt amibe az ékszereit tette, a tetejére pedig a szemfestékeket. Az övében csak egy kis fotel volt, amin kényelmesen fel lehetett venni a cipőket.
Leakasztotta az egyik vállfát, amin egy bő póló és egy rövid nadrág volt. Leszedte a ruhákat a vállfáról és összehajtva a táskába tette. Visszament a gardróbba, levett egy lapos talpú szandált az egyik polcról majd felvette.
-Mehetünk! *kiabálta Dani-nek*
-Kislányom ne verd fel az egész utcát légyszíves. *mondta kicsit mérgesen Mrs. Jones*
-Sajnálom anyu, fáradt vagy? *Em*
-Igen, megnézem a holnapi teendőimet és elmegyek aludni. Ti pedig érezzétek jól magatokat, de pihenjetek eleget. Chanel akkor nem megy? *Mrs. Jones*
-Sajnos nem.. Azt se tudom mi van vele. Majd holnap átmegyünk hozzá mind a hárman. Hátha sikerül vele beszélnünk. *Em*
-Mi az, hogy hárman? Te, Vicky.. és? Nick is visszajött? *Mrs.Jones értetlenül nézett*
-Nem, dehogy is. Dani jön velünk. *Em*
-A testvéred Dani? *Mrs. Jones.*
-Igen anya. Ez annyira meglepő? Elég jóban vannak.. túlságosan is. *Em*
-Ezt hogy érted? *Mrs. Jones*
-Sehogy. Indulnunk kell. *Em*
-Emily Jones! Van olyan dolog amiről nem tudok? Fontos? *Mrs. Jones.*
-Van, szerintem Dani szerelmes Chanel-be. *Em*
-Nem vagyok belé szerelmes! *jelent meg az ajtóban Dani*
-Dani Jones! Te hallgatóztál? *Mrs. Jones*
-Anya, ne szólíts már minket a teljes nevünkön..*Em*
-Nem hallgatóztam, csak szólni akartam Emilí-nek, hogy elviszem, ha indulni akar és pont hallottam, de ti miért beszéltek rólam?! *Dani*
-És te miért nem mondtad el, hogy tetszik az a lány? Azt hittem, hogy ismerem a gyerekeim életét. Tudod, hogy mindent elmondhatsz. *Mrs. Jones*
-Nem tetszik, szóval nincs mit elmondani. Indulhatunk? *Dani*
-Igen. *mondta Em és felkapta a táskáját.*
-Ezt még holnap meg fogjuk beszélni! *Mrs. Jones*
-Persze anya.. *mondta Dani és remélte, hogy anyja elfelejti ezt a dolgot addigra, de legbelül tudta, hogy ki fog derülni.. és Chanel is meg fogja tudni. Ettől félt a legjobban*

86. A legunalmasabb nap.

Chanel-nek nem volt kedve hazamenni, szóval elment arra a helyre ahol senki sem találhatta meg. Volt egy gyönyörű tisztás a várostól nem messze. 20 perc volt az út autóval és gyönyörű volt a látvány. Minden zöld, csak egy kis házikó volt barna. Kívülről ijesztően nézett ki, de Chanel mindig oda ment ha egyedül akart lenni, vagy unatkozott. Berlinben, pontosabban Berlinhez közel van egy hasonló hely. Oda vitte el a lányokat is.. De ez más. Erről csak ő tud. A ház senkié. Ez benne a szép, a kulcsa Chanel táskájában volt, amíg ott lakott. Mikor elment a közeli bokor tövébe ásta el.
Odasétált a bokorhoz és a kezével kiásta, majd bement a házba. Amilyen ósdi volt a ház kívülről, olyan szép belülről. Chanel egész szépen rendbe hozta azalatt a pár év alatt, mikor ott vigasztalódott. Nem volt nehéz, mivel az anyja lakberendező és ha kért egy bútort akkor megkapta. Utána már kicsit nehezebb dolog következett. Akkor kellett kivinni a széket, asztalt, szekrényt vagy bármi mást amikor a szülei nincsenek otthon és biztos, hogy nem jönnek haza. A szobájába, vagyis az emeletére nem nagyon jártak fel, így nem tűnt fel nekik, ha hiányzik valami. Nem túl drága bútorokat vitt oda. Többnyire csak szekrényeket, amikbe konzerves kajákat tárolt, hogy ha megéhezik tudjon enni. Volt néhány evőeszköz is, bár nem túl gyakran evett ott. Volt ott néhány könyvespolc, megpakolva olyan könyvekkel amiket Chanel már kiolvasott. Volt 2 amit talán egy éve kezdett el. Azokat mindig akkor olvasta mikor feljött ide, Berlinben csak a reggeli újságokat olvasta.. Másra nem jutott ideje. Abban a városban még akkor is sok a dolga az embernek, ha  iskolába sem jár és munkanélküli vagy Chanel esetében alkalmi munkás. Néha besegített boltokban..
Nem volt kedve túl sokáig ott maradni, úgy is hamarosan visszamegy Berlinbe. A házban volt egy órát körülbelül, aztán elment sétálni, majd dél körül visszaásta a kulcsot a bokor tövébe és elindult hazafelé. Akkor vette észre, hogy van három nem fogadott hívása és egy új üzenete. Az üzenet Vicky-től jött, Dani hívta kétszer, Emily pedig egyszer. Vicky-nek válaszolt amint kiszállt a háza előtt a kocsiból, viszont a két testvért nem hívta vissza. Nem volt kedve hozzájuk. Vicky-nek is csak annyit írt, hogy 'nem haragszom, de most egyedül akarok lenni.'
Chan felment a szobájába és kikapcsolta a telefonját. Leült az ágyára, majd bekapcsolta a laptop-ját. Az egyik barátnőjének volt blogja. Mindenféle dolgokról írt benne és Chanel szerette olvasgatni. Ezt is megunta szóval kikapcsolta a gépet és lement a konyhába. Kivette az ebédet és megette. Nem volt kedve otthon maradni szóval felvett egy kényelmesebb cipőt és elsétált a legközelebbi parkba. Találkozott a régi ismerőseivel, de velük sem beszélgetett sokáig. Így telt Chanel legunalmasabb napja Los Angeles-ben.

85. Most elrontotta..

-Nem akartad?! *nézett értetlenül Chanel*
-Hát nem. Én szeretek itt lakni. Őszintén.. Én nem értem, hogy hogy tudtad itt hagyni a családodat és a barátaidat. *Vicky*
-Te is nagyon jól tudod, hogy miért mentem el. Ott kaphattam munkát, vagyis ott egyszerűbben és gyorsabban mivel ott születtem. Tudod milyen nehéz volt nekem itt?! Tehetek én róla, hogy anya a nyaralásán szült meg?! Nem. Megértették ezt a dolgot a kormánynál? Nem. Nem az én hibám, hogy egy hónapos korom óta itt élek, mégsem tekintenek amerikainak. Nem érdekel ez az ország, és köszönöm, most rájöttem, hogy az az igazi otthonom. *Chan*
-Itt is ugyanolyan könnyen kaphattál volna munkát, csak neked az nem kellett. *Vicky*
-Figyelj, Vic. Én nem akarok veled most veszekedni. Inkább hazamegyek. *Chanel-nek rosszul esett amit Vicky-től hallott.*
Ha ez volt a véleménye, akkor miért nem mondta? Miért most kell mindent a nyakába zúdítania? Chanel fejében több száz kérdés merült fel, mindennel kapcsolatban, de egyikre se tudta a választ. Talán az egyik legrosszabb érzés mikor nem tudod, hogy mit érzel. A bizonytalanság. Mikor nem tudod, hogy mit mondj, vagy mit tegyél. Talán megbántasz egy csomó embert, de csak mert nem vagy biztos az érzéseidben. Megéri?! Nem!
Chanel felvette a táskáját a pultról és kisétált az ajtón. Vicky az ablakból nézte ahogy barátnője a kocsija felé sétál. Nem csinált semmit, csak nézte. Érezte, hogy utána kellene mennie és bocsánatot kérni. Nem biztos, hogy kellene. Talán hagyni kell kicsit lenyugodni.. Chanel furcsa volt. Valami baja lehet, vagy csak beleunt. Megunta a folytonos veszekedéseket.. Valószínűleg ez a baja. De.. Miért változott meg ilyen gyorsan? Vicky hülyének érezte magát.. Chanel-nek most egy barátra lenne szüksége, nem pedig egy barát okoskodására. Bocsánatkéréssel tartozik. Vicky az ajtóhoz ment, de mire kiért Chan autója az utca végén volt. Írt neki egy sms-t és remélte, hogy válaszolni fog.
-Te kit bámulsz? *Vicky háta mögött Emily szólalt meg*
Hatalmas mosoly volt az arcán.
-És te minek örülsz ennyire? *Vicky*
-Nem tudom. Szép napunk van. Nem? *Emily feltolta a napszemüvegét*
-Most kezdődött. *Vicky befelé indult*
-Szóval nem. Mit csináltál megint? *Em*
-Én? Semmit. Csak.. biztos mondtam valamit Chanel-nek ami rosszul esett neki. Remélem visszajön. *Vicky*
-Vissza fog jönni, de mit mondtál? *Em*
-Hogy kaphatott volna munkát itt is csak neki az nem volt elég jó, vagy valami ilyesmit. Nem tudom. *Vicky*
-Összevesztetek? *kérdezte csodálkozva Em*
-Épp ez a furcsa. Közölte velem, hogy nem akar veszekedni és elment. *Vicky*
-Haragszik. Majd beszélek vele. *Em*
-Szerintem meg Nick miatt van..*Vicky*
-Miért fogsz mindent rá?! *Em*
-Mert Chan nem szeret veszekedni, de az utóbbi időben folyamatosan marták egymást. *Vicky*
-Igen.. Mindegy, majd átmegyünk hozzá, jó? *Em*
-Jól van. Miért akartál átjönni? *Vicky*
-Azért, hogy ne legyél egyedül. És Chanel mit keresett itt? *Em*
-Átjött, hogy ne legyek egyedül. *kacsintott Vicky*
Emily a konyhába sétált és öntött magának üdítőt. Nem értette mi történt a két lány között, de nagyon nem akart beleavatkozni. Ez most rájuk tartozott, nem kell tanácsokkal ellátni egyiküket sem. Majd megoldják egymás között. Ő nem kell hozzá.
-Mi a terved mára? *kérdezte Vicky*
-Nem volt konkrét tervem. Viszont elmehetnénk vásárolni. Rég voltunk így együtt. Jöhetnének anyáék is, mint régen. Anyukád plázájába mennénk. Vagyis oda ahol ő dolgozik. Nem hangzik jól? *Em*
-Nem volt konkrét terved.. Jó, a délutánom szabad.. De nem emiatt öltöztél így fel, igaz? *Vicky*
-De emiatt. Szingli vagyok és élvezni akarom. *nevetett Em*
-Miért hamarosan lesz pasid?! *Vicky*
-Nem, szerelmesnek lenni rossz. Boldog szingli vagyok. Szeretem ha bámulnak az utcán. Mármint ha a ruhám vagy hajam miatt teszik. *Em*
-Aha, igen. Értem. *nevetett Vicky*
-Akkor benne vagy a plázázásban? *Em*
-Persze. *mosolygott Vicky*
-Akkor hazamegyek és szólok anyának. Aztán felhívom Chanel-t. Vagy beszélni fogsz vele addigra? *Em*
-Szerintem igen. De nyugodtan felhívhatod. *Vicky*
-Rendben. Majd téged is hívlak. Most akkor megyek. Délután találkozunk, szia. *Em gyalog jött és most csak elsétált. Vicky nézett utána és megint magányosnak érezte magát*
Pedig nem volt az.. Kicsit sem. Visszasétált az üres házba és elővette a mobilját.. Chanel nem írt vissza. Ezt most elrontotta..

84. Három lány:)

Egy Los Angeles-i reggel Chanel szobájában.

Chan az ágyában feküdt és fáradtan pislogott. Telefon csörgésre ébredt.

-Igen? *szólt bele halkan Chan*

-Szia, holnap este bulizunk? *Vicky*

-Nem. Ma átmegyek. *mondta Chan majd letette a telefont és megfordult az ágyon, majd vissza aludt*

Vicky nem értette a barátnőjét, ezért felhívta Emily-t.

-Szia! *Vicky*

-Szia, mit akarsz? *Em*

-Tegnap nem veled ment haza Chanel? *Vicky*

-De igen. Ezért hívtál fel ilyenkor?! Vicky tudod mennyi az idő? Normális vagy? *Em kicsit dühös volt*

-Nem, előbb felhívtam Chanel-t, de olyan bunkó volt. *Vicky*

-Talán mert álmos volt. Én meg épp zuhanyozni akartam. Szóval leteszem. Majd találkozunk. *Em*

Vicky letette a telefont a pultra a tányérja mellé. Megcsinálta a szendvicsét majd leült a kanapéra és megette. Közben megnézte a reggeli műsorokat. Mikor az összesnek vége lett egy zenecsatornára kapcsolt és elmosogatta a tányérját, majd felment a szobájába átöltözni. Egyszerű, rövid farmerben, egy laza, fekete pólóban, mezítláb sétált le a lépcsőn. Kicsit fázott, ezért felvett egy bolyhos zoknit. Furcsa látvány volt, de jól érezte magát és övé az egész lakás erre a napra. Az anyukája ma a este barátjánál alszik így csak reggel jön haza, addig meg dolgozik. Vicky bement a konyhába és töltött magának üdítőt, de csöngettek. Elment ajtót nyitni.
-Szia Chanel. *Vicky*
-Szia, bemehetek? *Chan*
-Persze, rossz kedved van? *Vicky*
-Nincs, miért kérdezted? *Chan*
-Hát..Nem mosolyogsz. Általában szoktál. Most hogy-hogy nem? *Vicky*
-Áh, csak gondolkozok. Nagyon hiányzik Nick. Tegnap is csak negyed órát vagy mennyit beszéltünk este, azelőtt meg max 10 percet. Alig várom, hogy láthassam. Remélem kijön elém a reptérre. Nem tudok dönteni.. *Chan*
-Mit nem tudsz eldönteni? *csodálkozott Vicky*
-Itt vagytok ti. Ott meg Nick aki nélkül nem tudok élni. Viszont ti is a családom vagytok. Mihez kezdjek? *Chan*
-Menj vissza hozzá. *Vicky*
-Mi? Miért? *Chan*
-Mert látom mennyire szereted. Szerintem ő sokkal jobban hiányzik most neked, mint mi bármikor. *Vicky*
-De most miért mondasz ilyeneket? *Vicky*
-Csak tesztelni akartalak. Tényleg nem tudsz dönteni. Annak örülnél a legjobban, ha Nick ideköltözne nem?! *Vicky*
-Igen, az jó lenne..de..*Chan*
-Semmi de! Beszélj vele..*Vicky*
-Nem vagy normális. *Chan*
-Miért? *Vicky*
-Nem kérhetem arra, hogy hagyjon ott mindent és költözzön ide. *Chan*
-Ha szeret megtenné. *Vicky*
-Te semmit nem értesz.. Nem, még én sem tenném meg, ha arra kérne hogy költözzek Olaszországba, ha nem véletlenül költöztem el onnan. Nick utál Amerikában lakni, és Berlin tényleg jobb hely. Nem vetted észre?! *Chan*
-Nem akartam észrevenni.. *Vicky*

83. Berlin

-Szia kicsim. *mondta Nick és letette a telefont*
Kiment a konyhába, hogy vacsorát adjon Chanel kutyájának,  amikor csengettek. Nick az ajtóhoz sétált és kinyitotta. Adam állt előtte.
-Csao. Rég láttalaj. Hova tűntél? *Nick *
-Sok dolgom volt. Viszont most segítened kell. *Adam lesütötte a szemét*
-Aha, sok dolgod.. És miért most jutottam eszedbe? *Nick*
-Elég régóta ismersz.. *kezdett bele Adam*
-Várj, gyere be. *Nick becsukta Adam után az ajtót*
-Oké, szóval.. Vissza akarom kapni Vicky-t. Tudom, hogy hülye voltam, de helyre akarok hozni mindent kettőnk között. Nagyon hiányzik. *Adam*
-Emily-hez kellett volna menned. Én az ilyen szerelmes izékben nem vagyok túl jó. *Nick*
-Csak tudsz mondani valami használhatót. *Adam kicsit mérges volt*
-Ebben tévedsz. Van egy dolog.. Ha igazán hiányozna, akkor most épp a ruháidat csomagolnád, hogy utána tudj menni. *Adam*
-Miért akarnék utána menni?! Miért nem jön ő? *Adam*
-Haver, reménytelen eset vagy. Jobb lenne, ha most hazamennél és elgondolkoznál azon, hogy egy csaj hiányzik akivel tudsz szórakozni, vagy Vicky. Tudod soha nem voltam vele olyan jóban, mint Emily-vel, de ezt tudom, hogy ezt egy csaj sem érdemli. Szerintem hagyd elmenni. Mindketten jobban jártok.. *Nick*
-Nem erre számítottam. Azt hittem haverok vagyunk.. *Adam kirohant a lakásból*
-Mint egy hisztis kislány. *mondta gúnyosan Nick*
Nick újra egyedül volt a lakásban. Igazából egyedül az egész városban. Szinte mindenkit isnert, de csak bulizni járt velük és azt sem túl gyakran. Ilyenkor általában átment Chanel-hez és megnéztek egy filmet aztán szép lassan eltelt az este. Most viszont semmit nem tud csinálni. Chanel csak 2 napja ment el, csak 5 nap múlva érkezik. Hihetetlen, hogy milyen lassan telik az idő mikor egy ember hiányzik. Persze nem kérhette arra a barátnőjét, hogy jöjjön vissza már holnap. Ott van a családja és a barátai. Mindig emlegeti, hogy hiányoznak neki.. Most biztos boldog, meg is megérdemli, hogy az legyen.
Nick adott enni Mex-nek mahd leült a TV elé. Csörgött a telefonja. Chanel volt az.
-Szia szívem. *Chan*
-Szia.. Fáradt vagy? *Nick*
-Igen, most értem haza Emily bemutatójáról. Nekem kellett énekelni a himnuszt és alig birtam kinyitni a számat. Olyan lámpalázam volt.. Végülis jól sikerült. Vicky táncolt.. Emily még ott van és nem találod ki, hogy ki hívott. *Chan*
-Ki hívott? *Nick*
-Anyukád! Azt kérte menjek át hozzá vacsorára.. mondtam neki, hogy most nagyon fáradt vagyok és elmeséltem a napomat. De holnap megyek. *Chan*
-Az jó. Honnan tudja, hogy ott vagy? *Nick*
-Nem tudom, azt hittem te mondtad neki. *Chan*
-Én nem. Ja, most ment el Adam. *Nick*
-Ez miért fontos? *Chan*
-Vissza akarja kapni Vicky-t. Ez nem akkora probléma, csak hogy neki csaj kell és nem a barátnőd. *Nick*
-Szóval hangoljam ellene? *Chan*
-Nem teljesen, de valami ilyesmi. Jobban jár vele, hidd el. *Nick*
-Oké, majd beszélek vele.. Viszont most leteszem és elmegyek aludni mert fárasztó napom volt. *Chan*
-Várj! Levideózták ahogy énekelsz? *Nick*
-Igen.. *Chan*
-Megnézhetem? *Nick*
-Majd esetleg.. ha hazamentem, de csak velem és csak miután megígérted, hogy nem nevetsz ki. *Chan*
-Megegyeztünk. Most már mehetsz. Jó éjszakát kicsim. Aludj jól. *Nick*
-Jó éjt szívem. Holnap beszélünk. *Chanel letette a telefont*
Nick is letette, majd Emily-t hívta..

82. Profi szervezés

-Vészhelyzet? *Chan*
-Igen. Te szépen énekelsz igaz? *Dani*
-Hát a szépen az túlzás.. Vagyis nem tudom, de három évig jártam énektanárhoz. *Chan*
-Tudod a himnuszt? Mármint énekelni.. *Dani*
-Nem tudom, talán. Igen?! Miért? *kérdezte Chan*
-Kezdd el énekelni és utána elmondom. *Dani mosolygott*
-Oké, de lehet, hogy hamis lesz mert előtte be kell énekelni és..*Chan elkezdett magyarázni, de Dani közbevágott*
-Kezdd már! *nevetett Dani*
Chanel elénekelt pár sort belőle, majd Dani megragadta a kezét és lerángatta a lelátóról.
-Várj. Hova megyünk? Azt mondtad elmondod mi az a vészhelyzet. *Chan*
-Emily-hez. Az énekes nem jött el, mert beteg lett. *Dani*
-Ez remek. Nagyon jó a szervezés. Minden elismerésem.. Emily főszervező? *Chan*
-Nagyon remélem, hogy nem, mert az nagy égés lenne. *Dani*
-Állj meg. *Chan*
-Mi a baj? *Dani*
-Lámpalázas vagyok. Nem tudok énekelni több száz ember előtt. *Chan*
-Ohh igazán?! És akkor hogy akarsz modell lenni szivecském? *Dani*
-De az más. Lépkedni tudok New York legforgalmasabb utcáján is. Az éneklés nem ilyen egyszerű. Mi van ha lefagyok?! Akkor meg sem tudok szólalni. Meggyalázom a nemzeti himnuszt. *Chan*
-Ne aggódj, csodás leszel. Benne vagy? *Dani*
-Hát..Igen. *Chan bólintott majd Dani-re mosolygott.*
-Akkor gyere. *Dani*
Pár percig sétáltak a folyosón. A tizenkettes öltözőnél megálltak. Dani bekopogott.
Emily nyitotta ki az ajtót.
-Hogy van? *Dani*
-Rosszul, de most nem ez a lényeg.  Chan, gyere be. Itt vannak a zenészek és egy énektanár, ők segítenek neked. Bocs a kellemetlenségért.. Nem tudom, hogy miért van ez. Általában minden olyan könnyen megy, csak idén van ez. *Em*
-Ennél több váratlan esemény ne legyen..*Chan*
-Nem lesz.. Remélem. Chan megcsinálják a hajad vagy a sminked? *Em*
-Nem!  Ne kenjenek rám 6 kiló sminket, még a szemceruza is irritálja a szememet. *Chan*
-Értettem miss Hayes. *bólintott Em*
Chan nem szerette ha a vezetéknevén szólítják. Régebben csak 1 tanárja hívta így, az akit a legjobban utált. Chan nem csinált semmit, csak ült és a tanár abba is belekötött. Mikor volt barátja, akkor a nő mindig felhívta Chan szüleit a tanulmányi átlaga miatt, amiért Chanel szobafogságot kapott.
-Magának maximum hölgyem. *nevetett Chan*
Enily is nevetett, de a többiek nem értették a viccet..
Az egyik zenész Danihez hajolt és a fülébe súgott valamit. Dani felé fordult és ennyit mondott:
-Ez ilyen furcsa lány dolog, régóta barátnők, biztos történt ilyen eset már velük.
Dani odament Emily-hez és megfogta a karját.
-Mi az? *Em*
-Nincs dolgod?! *Dani*
-De sajnos van.. Chan mindent elmondanak neked, én megyek megnézni, hogy hogy áll Vicky. Nem szükséges bemutatno  titeket ugye?! Majd megismerkedtek. *Em Chanel-re nézett*
-Persze, megoldjuk. *mosolygott Chan*
-Oké, akkor én megyek. Dani, te velem jössz. *Em*
-Értettem. *Dani és a huga kisétáltak az öltözőből és megkeresték Vicky-t, aki már nem az öltözőben volt hanem a próba teremben és gyakorolta a többiekkel a táncot.*
-Hogy megy? *kérdezte Dani*
-Áhh sziasztok. *Vicky* Egész jól.
-Em hol találtad Vicky-t? Nagyon jó táncos! Sokkal jobban táncol mint más csapat tagjai. *mondta az egyik táncos*
-Ő nem táncos. Látom nem sokat beszélgettetek.*nevetett Em*
-Hát nem. Rájöttem,  hogy nem csak egy vagy két nyolcadot nem tudok, *itt Vicky elnevette magát*
-De már tudod az egészet igaz?! *Em kicsit ideges lett*
-Hát persze. Meg akarod nézni?  *Vicky*
-Nagyon szeretném, de nem lehet..Bízok bennetek. Készen vagytok? *Em*
-Igen, de páran lezuhanyoznánk. Nagyon meleg van és sokat táncoltunk..*mondta egy táncos*
-Persze csak nyugodtan, az ötös, hatos, hetes öltözőben lezuhanyozhattok, de utána menjetek vissza az ötösbe, kérlek. *Em*
-Köszönjük. *táncosok*
-Elenőriztétek a szektorokat? *kérdezte Em a bátyjától..*
-Hát..*Dani beletúrt a hajába*
-Szóval nem. Gyere segítek folytatni. Meddig jutottatok? *Em*
-Az ötös végénél voltam mikor külted az sms-t.*Dani*
-Nagyszerű. Akkor sok dolgunk lesz. Gyere. *mondta Em majd elindult*

81.Boldogság..

Már hajoltak egyre közelebb és már majdnem megvolt a csók, de Dani elhúzta a fejét.
-Ezt talán nem kellene.. *Dani a lány szemeibe nézett*
Chanel hosszasan nézte Dani-t aztán megölelte.
-Köszönöm! *mondta halkan Chan*
-Ezt ne köszönd meg, inkább legyél mérges, mert majdnem..szóval tudod. *Dani elengedte a lányt és elfordult*
-Nem vagyok mérges.. Tényleg köszönöm. *Chan Dani vállára tette a kezét*
-Ne köszönd.. Az én hibám. *Dani*
-Nem hiba.. De most át kell gondolnom pár dolgot.. *Chan*
-Milyen dolgokat? *Dani*
-Hát Nick simán megcsókolta Emily-t, de te engem nem.. Talán nem kellett volna megbocsájtani.. *Chan*
-Várj. Az egy másik eset. Emily-nek nem volt pasija, ráadásul te is simán megcsókoltál volna engem nem?! *Dani nem hitt a fülének.. Most Nick-et védi?!*
-Igazad van.. csak ezt azóta sem beszéltük meg és ezért nem tudok továbblépni.. *Chan*
-Elhiszem.. vagyis átéltem már hasonlót, tudom milyen. *Dani*
-Nem számít.. Inkább folytassuk. *Chan*
Dani meglepetten nézett Chanel-re.. Azt hitte, hogy a csókra céloz.
-Mit? *Dani*
-Miért vagyunk itt?! *Chan*
-Ja, persze. *Dani*
-Miért mit hittél? *nevetett Chan*
-Semmit. Szerintem nincs itt semmi. Én megyek a következő szektorhoz. *Dani*
-Oké, én még ezt a pár sort átnézem. *Chan*
Dani elindult és a hármas szektort kezdte körbejárni. Chan fejében Nick járt.. Átgondolta, hogy miket éltek át együtt, a felejthetetlen pillanatokat, és a csodás perceket.. Azt, hogy milyen érzés mikor valaki kegyetlenül hiányzik, de nem tehet ellene senkit, hogy az az ember akiért bármit megtenne, bármikor elhagyhatja őt.. Sosem tudhatja. Kevésnek érezte az együtt töltött perceket, és kevésnek érezte az alkalmakat mikor azt mondta neki, hogy szeretlek. Nick hiánya egyre csak nőtt a szívében miközben gondolkozott..
Chan telefonja megcsörrent.. Csak egy sms. De a tartalma miatt Chan mosolyogni kezdett.
'Szia kicsim. Most is nagyon hiányzol, siess haza, beszélni akarok veled. Puszillak<3' Igen, az sms Nick-től jött. Chan csak állt egy helyben és mosolygott, mint egy idióta.. Chanel boldogságát Dani zavarta meg..
-Chan, vészhelyzet van! *Dani

80. Bunkó voltam..

-Chanel..én..*Dani elakadt*
-Te mi? *Chan türelmetlen volt*
-Hát..én.. Mindegy hagyjuk. *Dani elindult*
Chanel csak nézett utána értetlenül, majd körbenézett, hogy van-e valaki a folyosón. Nem látott senkit, sőt mikor újra előre nézett már Dani-t sem látta. Tovább ment és kinyitotta az egyetlen ajtót, majd belépett. Illetve ki a folyosóról.
Egy hatalmas terembe toppant. Körbenézett. Jobbról, balról és szemből lelátók voltak. Egyes szektor.. Kettes szektor.. És így tovább egészen a huszonhármas szektorig. A szektorok között széles sorok voltak és az alsó bejárattól a felsőig három vízszintes folyosó. A szektorokat elválasztó sorokat szűk eljárók kötötték össze. Ezeken az eljárókon juthattak el az emberek a székükig.
-Bocsánat hölgyem, de magának ide nem szabad bejönni. *szólalt meg egy hang, ami Chanel-nek nagyon ismerős volt*
-Nem, nem.. Én segí..*Chanel megfordult és mikor meglátta a fiút elakadt*
-Chanel igaz?! *mosolygott a srác*
-Scott? Te vagy az? Mit keresel itt? *nevetett Chan*
-New York-i szervező. És te? *Scott*
-A barátnőmnek segítek.. Hogyhogy nem New York-ban van ez az izé? *Chan*
-Los Angeles a fő szervező, minket mindig meghívnak igazából a társ iskolájuk vagyunk. *magyarázta Scott*
-Áhh, értem..*Chanel a földet nézte, már nem érdekelte Dani*
Őt viszont nagyon is érdekelte Chanel.. Nem tudta, hogy ki az a fiú akivel Chan beszélget és ideges volt, amiért nem merte neki megmondani, hogy szereti őt.
-Chanel nem segítenél? *kérdezte szemrehányóan Dani*
-De igen..*intett Chan*
-Ő kicsoda? *Scott*
-Dani.. a barátnőm bátyja. Szektorokat kell ellenőriznünk. *Chan*
-Értem, akkor nem is zavarlak. *Scott*
-Várj, be akarlak mutatni valakinek.. megadod a számod? *Chan*
-Hát persze..De várj. *Scott elővett egy névjegyet és odaadta Chanel-nek*
-Köszönöm. Majd beszélünk. Hello. *mondta Chan és Dani felé szaladt*
Scott kiment a folyosóra..
-Mit akart? És ki volt ez?! *Dani*
-Az nem a te dolgod.. Inkább a munkával foglalkozz. Mit kell itt csinálni? *Chan*
-Keress szemetet vagy bármi olyan dolgot aminek nem kellene ott lennie. *Dani*
-Értettem. *bólintott Chan*
Chan elindult fel az egyes szektor szélén és Dani csak bámult utána.. A lány megfordult.
-Te nem segítesz?! *Chan*
-De igen. Megcsinálom a kettes szektort. *Dani*
Em bátyja elindult és próbált nem Chanel-el és az ismeretlen pasival foglalkozni. Nem nagyon ment neki, pedig mindent megtett azért hogy elterelje a gondolatait. Nagyon érdekelte a srác neve, de nem tudta senki Chanel-en kívül. Illetve..Senki olyan akivel Dani beszélhetett volna erről a témáról. Ő sem értette, hogy ez az egész miért zavarja ennyire.. Eddig sose volt ilyen érzése.. De Chanel nem a barátnője, sőt a lány már foglalt. Így csak tönkreteszi a barátságukat. Ha Chanel szakítana Nick-el akkor sem tudna túl lépni rajta hosszú ideig.. Talán egy évbe is beletelne mire Dani-nek egy kicsi esélye is lenne.. Ez az egész így nem éri meg. Inkább legyenek barátok. Inkább nem kockáztat. úgy is tudja a választ.. Chanel vissza utasítaná.
Dani gondolatait Chanel hangja zavarta meg.
- Öö.. Dani. Az baj ha rá van valami izé száradva az egyik székre?! *Chan*
-Hát.. várj hadd nézzem. Nem tudom.. Ez nem ragad és nem szembetűnő. Szerintem ha emiatt megkeresel valakit akkor elküld.. Ne foglalkozz ezzel. Menj tovább. *Dani*
-Elmondod azt amit előbb akartál? *Chan*
-Nem, viszont tartozok egy bocsánat kéréssel. Bunkó voltam és nagyon sajnálom. *Dani lesütötte a szemét*
Chanel közelebb lépett hozzá, hogy felemelje a fiú fejét, de nagyon szűk hely volt a székek között ezért megbotlott és Danire esett. Dani megtartotta Chanel-t, de az arcuk túl közel volt egymáshoz..
Már hajoltak egyre közelebb és..

79.Kezdődik..

Délelőtt 11-kor Chanel épp a biztonsági őrökkel beszélgetett, mikor valaki hátulról megölelte. Chanel megfordult és egy kék szempár pislogott rá.. Nem nézett mélyen a szemébe, ha ezt tette volna, akkor észreveszi, hogy ebben a szempárban ugyanaz tükröződik mikor ő néz Nick-re.. Aki megölelte Chanel-t szerelmes volt. Méghozzá Chanel-be.
-Daniii! *kiabálta Chanel majd a fiú nyakába ugrott*
-Szia Chanel. *nevetett Dani*
Chanel elengedte Em bátyját.
-Jó napot Mr. Jones! *köszönt az egyik őr*
-Ugyan fiúk, Dani a nevem. Eleve idősebbek vagytok nálam. A lány.. *mutatott Chanel-re* velem van. A nővérem hívta meg, de biztos elfelejtett szólni, hogy jön. Bemehetünk? *Dani*
-Természetesen. *mondta az őr és arrébb állt.*
Dani megfogta Chanel kezét és elindultak befelé, de Chanel pár lépés után elvette a kezét.
-Rosszat csináltam? *kérdezte Dani meglepődve*
-Nem. *mondta Chanel ridegen*
-De akkor miért.. Áh semmi hagyjuk. *Dani lesütötte a szemét*
-Em hol lehet? *Chan*
-Nem tudom. Várj felhívom. *Dani elővette a mobilját*
-Sziasztok! *szólalt meg egy lány hangja mögöttük.*
Chanel megfordult, Dani letette a telefont mivel a nővére nem vette fel.
-Szia Vicky. *mosolygott Chan*
-Te hogy jöttél be? *csodálkozott Dani*
-Nyitva volt a hátsó ajtó.. Ja juttasd eszembe, hogy öljem meg Emily-t. 20 percet vártam rá odakint, mindenki őrültnek nézett, senki nem hitte el, hogy segíteni jöttem. *mondta Vicky kicsit dühösen*
Dani nevetni kezdett, ezért Chanel a falnak lökte.
-Nyugi, értem se jött. Ha Dani nem jön, még mindig ott állnék..*Chan*
-Emiatt nem nyugodtam meg.. *Vicky*
-Srácok ti mit kerestek itt?! *Em jelent meg a folyosó végén*
-Emily.. Negyed 12 van. *Vicky*
-Mennyi? Mindjárt itt vannak a táncosok. Bocsánat. Nem néztem az időt, azt sem tudom lassan, hogy hol vagyok. Még a vendégek sincsenek itt és már bolondok háza van..*Em*
-Semmi gond. *mondta Chan*
Emily kivett 3 papírlapot a mappájából és mindhármuknak adott egyet-egyet.
-Itt van a beosztás és az időrend. Vicky 12-re várnak a táncosok az ötös öltözőben. Ha nem megy a koreográfia, akkor hívj fel! Nekem legkésőbb háromnegyed 1-re tudnom kell, érted?! *Em*
-Értettem. *bólintott Vicky*
-Chanel, Dani, egyszerű a feladat, szektorokat kell ellenőrizni, illetve majd az embereket kell eligazítani. Együtt lesztek. Számíthatok rátok? *Em*
-Persze. *mondták egyszerre*
-Ha bármi van hívjatok. *mondta Em és felemelte a telefonját* A papírotok hátoldalára felírtam hogy hol találtok meg, ha nem venném fel. Vicky neked az egyik táncos száma is fel van írva, ha eltévednél vagy nem tudom. *Em*
-Hűű.. te tényleg mindenre gondoltál. *Chanel*
-Nem mindenre.. Valamit tuti elfelejtek.. vagy elrontok. Van még kérdés? *Em*
-Igen, az mit jelent, hogy szektorokat kell ellenőrizni? *Chan*
-Én tudom. Majd megmutatom neki. *mosolygott Dani*
-Oké, akkor én megyek. Meg kell néznem a világosítást és a fényeket. *Em elindult a folyosón*
-Vicky velünk jössz? Van még egy fél órád. *Chan*
-Nem, szerintem megkeresem azt az öltözőt. Lehet nem is fogom megtalálni. *nevetett Vicky*
-Oké, Dani merre kell mennünk? *Chan*
-Erre. *Dani megint meg akarta fogni Chanel kezét, de most nem próbálta meg..inkább csak elindult*
-Szia Vicky. *mosolygott Chanel majd Dani után szaladt*
-Chan állj meg. Mondani akarok valamit.. *Dani*
-Igen? Mondjad. *Chanel*
-Chanel..én..

78. Reggeli készülődés

Gyönyörű szép Los Angeles-i reggelre virradt..
Szép is lenne. Igen, a nap sütött, mint mindig. Chanel mégsem volt olyan vidám, mint előző nap. Ő sem tudta mi a baja.. Egyszerűen csak nem volt kedve.. semmihez. Azt gondolta, hogyha lezuhanyzik talán jobb kedve lesz.. 20 perc múlva sem változott semmi. Illetve, de. Rosszabb lett.
Chanel felöltözött és lement a nappaliba. Leült a kanapéra és bekapcsolta a Tv-t. Nem ment semmi érdekes benne, szóval átment a konyhába és reggelit készített magának. Leült az asztalhoz és evett. A szüleit sehol sem találta, ezért felhívta az anyját.
-Anya? *Chanel*
-Igen, kicsim? *Claire*
-Hol vagytok? *Chan*
-Paul dolgozik és én egy házat mérek fel. Délután érek csak haza. Addig tied az egész ház. *Claire*
-Oké, akkor majd kitalálok valamit.. 11-re megyek Emily-hez. Sajnálom, hogy nem tudtok jönni. *Chan*
-Én is sajnálom, szurkolok neki, remélem jól fog sikerülni.. De most le kell tennem. Szia kicsim. *Claire*
-Szia anya. *Chanel letette a telefont az asztalra*

Reggel 6:00
Emily az ébresztőre kelt. Még álmosan sétált be a fürdőbe és nagyon fázott. Egy póló és egy nadrág volt rajta. Forró vízzel zuhanyzott kb 10 percig, mert Dani verte az ajtót.
Emily magára tekert egy törölközőt, kinyitotta az ajtót és ráordított a bátyjára:
-Neked meg mi bajod van?! *kérdezte dühösen Emily*
-Csak 2 kérdés. *Dani*
-Mi lenne az? *Em még mindig mérges volt. Utálta ha akkor zavarják mikor a fürdőben van*
-Szóval.. Befejezted a zuhanyzást? *Dani*
-Igen, de nem fogok kimenni a fürdőből. *Em*
-Megint szépség napot tartasz? *Dani nevetett*
-Csak 1 óra. Ez volt a második kérdés? *Em*
-Nem. Chanel segítő? *Dani*
-Nézd, Nick és Chanel még mindig együtt vannak..*Em*
-Nem ez volt a kérdés. *Dani*
-Chanel 11-re jön a főbejárathoz. *mondta Em és becsukta az ajtót*
Dani szája sarkában kis mosoly jelent meg, de rögtön eltüntette onnan. Bement a szobájába és készülődni kezdett.
Emily tudta, hogy a bátyjának régóta bejön Chanel..

-Vicky! Kelj fel, szívem. Nem lesz elég időd elkészülni. *Miss Murpy kopogtatott Vicky ajtaján*
-Jó..jó ébren vagyok. *mondta Vicky, majd a párnájába temette a fejét.*
Miss Murpy bement Vicky szobájába és elhúzta a sötétítő függönyt.
-Áh anya..Mit csinálsz?! *kérdezte Vicky álmosan*
-Kiscicám mit ígértél Emily-nek? *Miss Murpy keresztbe tette a kezét*
-Jó.. Ébren vagyok. *Vicky*
-Kelj fel! *mondta Miss Murpy mérgesen*
-Oké. *Vicky felment és kiviharzott a szobából.*
-Zuhanyzol? *kiabált utána az anyja*
-Nem, reggel utálok zuhanyozni. Mindig este szoktam..mintha nem tudnád. *forgatta a szemét Vic*
-Jó, csinálok reggelit. *Miss Murpy lement az emeletről*

77. Mint régen.

Chanel felnyitotta a laptopját és megnyitotta a skype-ot. Nick fent volt..
-Szia kicsim. *Nick*
A hangja mindig megnyugtatta Chanel-t. Főleg mikor "kicsimnek" hívta.
-Sziaaa. *Chanel*
Szinte kiabált, boldog volt.
-Jó kedved van? *nevetett Nick*
-Igen. *mosolygott Chanel*
Nick ebbe a mosolyba szeretett bele majdnem 8 hónapja.
-És miért? Mi történt? *Nick*
Pont úgy beszéltek, mint.. régen.
-Nagyon hiányoztál. *Chanel*
Ez volt az a mondat amit félt őszintén, szívből mondani.. Nick mikor meghallotta ledöbbent. Chanel ezt mondta?! És őszintén? Ezt biztos csak álmodja.. Akkor.. akkor most mi van?
-Hogy mondod? *Nick hangjában nem önteltség hangzott. Inkább meglepettség*
-Igen.. nagyon hiányoztál. És ezt most komolyan mondtam. Mikor ma felhívtál.. azóta, elviselhetetlenül.. egyre jobban. *Chanel*
-Nekem is hiányzol. Most kapnál tőlem egy hatalmas ölelést.. Mikor jössz haza? *Nick*
-Szerdán. *mondta Chanel és lesütötte a szemét*
Borzalmas érzés mikor az hiányzik akit a világon mindennél jobban szeretsz.. A szülei is hiányoztak neki, de Nick persze máshogy..
-Csak szerdán? *Nick kicsit ideges lett*
-Igen.. *Chan*
-És én addig mit csináljak? Szörnyen hiányzol.. Veled akarok lenni. Mindig. Nem fogom kibírni. *Nick*
-De ki fogod bírni szívem. És te is hiányzol nekem. Mex hogy van? Chan*
Nick nem szólt semmit csak felállt és elsétált. Pár perc múlva visszaült a székbe és már az ölében volt Mex.
-Szerinted? Túl van pörögve.. *Nick*
-Megverted? *Chanel*
-Hülye vagy?! Nem. *Nick*
-Bocsánat.. Nem idegesített fel? *kérdezte Chan meglepedten*
-De igen.. De tudom hogy fontos neked. Szóval nem fogom bántani.. Még ordítani sem fogok vele. *mosolygott Nick majd letette a kutyát*
-Köszönöm. *mosolygott Chan*
-A szüleid jól vannak? *Nick*
-Persze.. mint mindig. Voltam ma Vicky-éknél meg Emily-éknél.. Ja mondtam. *nevetett Chanel*
-Nem számít, mesélj. *Nick*
-Oké.. Szóval Emily most találkozott velem.. Őszintén szólva kicsit jobban esett volna, ha nem hozzák a formájukat..*Chan*
-Ezt hogy érted? *Nick*
-Hát ők alapból.. Ezt nem lehet elmagyarázni.. Kedvesebbek is lehettek volna.. *Chan*
-Azt hittem ezért szereted őket.. Egyébként is csak meglepődtek. Te mit szólnál ahhoz ha holnap reggel a szobád ajtaján kopogtatnék? *Nick*
-Semmit, a nyakadba ugranék. *nevetett Chanel*
-Igen, igen persze.. Előtte meg egy olyan beszólás, hogy 'Te miért nem vagy Berlinben?' *Nick*
-Igen, ez lehetséges. *nevetett Chanel*
-Akkor meg ne panaszkodj.. Talán menni kéne aludni.. Holnap korán kelek. Végre munka. Már rossz volt itthon.. Ilyet se lehetett hallani a számból.. Megbolondultam. *Nick*
-Legalább elfoglalod magad.. *Chan*
-Na jó tényleg mennem kéne. *Nick*
-Ohh.. *mondta Chanel szomorúan*
-Jó éjt kicsim. Holnap látlak.. vagyis beszélünk. *Nick
-Jó éjszakát. Aludj jól. *mondta Chanel majd kilépett és kikapcsolta a laptopját*

76. A kérdés.

-Igen? *Chan*
-Tudod.. az a helyzet, hogy volt egy fiú.. *kezdett bele Em*
-Elmenjek? *nevetett Miss Murpy*
-Nem olyan fiú.. Szóval motorbalesete volt és.. *Em már megint nem tudta befejezni*
-Ne is fáradj. Nem tud táncolni és kell valaki a helyére.. *Chanel*
-Igen, de nehogy azt hidd, hogy te. Borzalmas táncos vagy, már ne is haragudj. *Em*
-Nagyon kedves vagy.. Mindegy. a kérdés? *Chanel*
-Tegyük fel, hogy Vicky nem megy bele.. Mindegy mibe, ne szólj bele! Szóval jönnél segíteni? *Em*
Chanel furán nézett Emily-re. Miss Murpy felment, hogy megnézze kész van-e már Vicky.
-Pontosabban.. Miben kell segíteni? *Chanel nem értette a helyzetet.*
-Semmi komoly.. Csak beállnék táncolni és addig ellenőrizni kellene az embereket.. Mindent elmagyarázok holnap. kb 10 percre kell csak helyettesítened, de ha előtte is besegítesz vagy utána azt is nagyon megköszönném. Tudod nagyon sok a tennivaló és idegbajt fogok kapni.. Kész őrültek háza lesz, el se mennék ha nem lennék szervező és nem lépne fel az egyik tánccsoportom. Ez még a nézőknek sem élvezetes.. *Em*
-Úgy tudtam te szeretsz fellépésekre járni.. Mármint nézőként. *Chanel*
-Igen, de az kényelmes, tudsz mozogni, sétálni a szünetben.. Talán még az előadások alatt is az helytől függ. Itt a beképzelt sznobok tömege elindul a büfé vagyis az étkező felé, mert nekik a büfé nem elég jó hely. *Em a szemét forgatta* Szóval itt meg sem tudsz szólalni és ha nem fogod meg a barátod kezét akkor csak másnap látod.. feltéve ha nem taposnak téged össze.. vagy őt. Tényleg.. utálom ezt az egészet. *Em*
-De annyira izgatott voltál..*Chan*
-Nem ez a megfelelő szó.. inkább ideges. *Em*
-Akkor igen. *Chan*
-Mi igen? *Em*
-Szívesen segítek. Este felhívlak..vagy..várj. Mikor kezdődik? *Chan*
-Délután fél 2-kor. Én már 10-kor ott leszek, fél 1-kor nyitjuk ki az ajtókat. A táncosok 11-re jönnek. Akkor biztos, hogy jössz? *Em*
-Igen, 11-re ott leszek. Ebéd szünetem lehet? *Chan*
-Mennyi idő míg eszel? Az étkezőben, tudsz ebédelni, ha viszel kaját. De rendezőknek ingyen van, vagyis nem ingyen, csak nem mi fizetjük. *nevetett Em*
-Viszek.. 5 perc. Annyit kaphatok? *Chan*
-Persze szívem. Nagyon köszönöm. Tudod hova kell menni igaz? *Em*
-Persze. *mosolygott Chanel*
-Oké, szóval a főbejáratnál találkozunk 11-kor. Köszönöööm. *mondta Em és megölelte Chanel-t*
-Jó. Majd hívlak 9 körül és tisztázzuk. Nekem miért nem szőke a hajam?! *Chan*
-Hogy ne tudd arra fogni, hogy hülye vagy.. Amúgy azért, mert a barna áll jól. *mosolygott Em*
-Na jó.. egy, igazad van, de úgy könnyebb lenne. kettő, köszönöm. Viszont most már megyek.. Beszélnem kell Nick-el. *Chanel*
-Kibékültetek? Vagyis.. ti újra..*Em*
-Nem tudom.. de megyek. Szia, puszilom őket. *mondta Chanel és a lépcső felé nézett majd bólintott.*
-Megmondom. *mosolygott Em*
 Chanel az ajtó felé lépkedett. A fa padlón kopogott a cipője és ezt az egész alsó szinten lehetett hallani. Semmi zaj nem volt. Néma csend, Emily egy magazint lapozgatott, fentről sem jött le semmi hang. Chanel lassan sétált, körbenézett.. Jól szemügyre vette a házat amíg a kijárathoz ért. Majdnem 4 hónapja nem volt otthon. Amikor rászánta magát, hogy hazajön mindig közbejött valami.. Legutóbb a munka. És az előtt is. Talán kétszer nem a munka miatt halasztotta el. Egyszer a szülei meglepték őt mielőtt elindult volna.. Chanel akaratlanul is elmosolyodott mikor ez eszébe jutott. Egyszer pedig beteg lett. Így is el akart menni, de Nick nem engedte. Chanel emiatt is mosolyra húzta a száját.. Nick mindig vigyázott rá. Mindig féltette..
Chanel kilépett az ajtón, majd becsukta maga mögött. A kocsija felé indult.

-Chanel hol van? *Miss Murpy*
-Hazament.. de puszil. *Em*
-Hova sietett? Itt is aludhattatok volna.. mind a hárman.. úgy mint régen. *mosolygott Miss Murpy*
-Nick.. *Em*
-Ő is jött? Úgy tudtam, hogy köztük vége.. Vagy.. *Miss Murphy*
-Nem tudom.. kár kérdezni.. Szerintem ezt ő sem tudja. *Em*
-Ja, ez a legrosszabb helyzet. *Miss Murpy*
-Áh, a végén úgy is összejönnek. *Emily nem nagyon foglalkozott a témával csak lapozgatta tovább az újságot.*
A fa lépcsőn most egy papucs csoszogott. Vicky nagyon lassan sétált és közben a haját dörzsölte a törölközővel.
-Anya, miért verted az ajtót? *Vicky*
-Ha hallottad akkor miért nem jöttél ki? *kérdezte mérgesen Miss Murpy*
-Mert ha én bemegyek akkor legalább 20 percig nem fogok kijönni, csak ha vészhelyzet van. Szóval, miért? *Vicky*
-Itt volt Chanel. *Em még mindig közömbös volt*
-Találkoztatok? *kérdezte lepődötten Vicky* Ja és te miért vagy itt? Történt valami?
-Egy igen, kettő mert kérdésem van vagyis kérés. Három semmi vagyis.. áh semmi. *Em*
-Na? *Vicky*
-Mennyire tudod a koreográfiát? *Em*
-Melyiket? *Vicky*
-Szerinted?! Holnap lesz a fellépés és nincs táncosom.. Beugrasz helyette? *Em*
-Anya, holnap.. *Vicky*
-Tudom, tudom, majd bepótoljuk.. de akkor már jön Chanel is! *Miss Murpy*
-Akkor mehetek? *mosolygott Vicky*
-Nem, kötelező elmenned. *Miss Murpy*
Ő mindig azt tanította a lányának, hogy a barátság a legfontosabb az életben. Lesznek szerelmek, talán egy a végsőkig, de a barátokra mindig vigyázni kell, megbecsülni őket és segíteni nekik. Az igaz barátoktól azt kapjuk vissza amit adunk nekik. Emily és Chanel pont ilyenek voltak, segítettek ha tudtak. Ezért is szerette őket Miss Murpy. És kiálltak egymás mellett.. Nem számított, hogy ki az aki ellen ki kell állni, ez soha nem volt fontos.. Csak az, hogy összetartsanak.
-Megbeszéltük.. Nem tudom, talán az utolsó nyolcadot nem tudom. *Vicky*
-Azt gyorsan megtanulod. 11-kor legyél a főbejáratnál. Mindent megmutatok, ha pedig nem megy akkor se kezdjél pánikolni, majd akkor beállok én, de most mennem kell. Otthon elintézek pár telefont. De ne késs! *Em*
-Értettem, nem fogok. *mondta Vicky halál komolyan, de aztán elnevette magát*
-Jó éjt lányok! *mosolygott Em*

75. Újra együtt..

Vicky felment az emeletre, majd a szobájába. A tusfürdője és egy törölköző volt az ágyán. Felkapta őket és énekelve elindult a fürdő felé.. Az első versszakot énekelte és még a refrént is, utána dúdolt. Vicky feltűzte a haját. Bement a fürdőbe, levette a köntöst majd felakasztotta, és beállt a zuhany alá.

-Ohh, igen persze, fürödni készül, szerintem még nem ment be a fürdőbe. Várj, szólok neki. *Miss Murpy*
-Rendben, köszönöm. *mondta Emily és a kanapé felé indult.*
Miss Murphy felment a lépcsőn.. Vicky akkor nyitotta meg a vizet mikor az anyja kopogtatott..
Emily a tv-t kapcsolgatta mikor kopogtak.
-Szi..a. Hogyhogy itt vagy?
-Én?! Te mit keresel itt? *kérdezte Em kicsit dühösen.*
-Vicky-t. Voltam..*nem tudta befejezni, mert Em közbevágott*
-Nekem mikor akartál szólni arról, hogy megint itt vagy? *Em kicsit szomorú volt*
-Ami azt illeti.. Voltam nálatok, de anyukád azt mondta, hogy elmentél valahova, gondoltam Vicky megmondja, hogy hova mentél..
-Ő sem tudta.. vagyis még most sem tudja, hogy miért jöttem. De te miért vagy itt? Mármint az oké, hogy miattam. De úgy a városban, országban? *kérdezte Em.. a hangjában már meglepettséget lehetett hallani.*
-Mert... Nem tudom. Úgy éreztem vissza kell jönnöm, és őszintén.. Maradok.
-Mi? Meddig? *Em*
-Te is kedves vagy, nem hogy örülnél neki.. Küldj el te is, mint Vicky. *nevetett Chanel*
-Nem úgy értettem. Szóval? *Em*
-Nyugodj meg, szerdán megszabadulhatsz tőlem. *mondta Chan és befelé indult.*
-Egyébként nagyon örülök, hogy itt vagy. *Em megfogta Chanel karját, magához húzta és megölelte*
-Akkor jó, Vicky? *Chan körbenézett*
-Én is rá várok. *Em*
-Miért? *Chan*
-Mert fürdik, nekem viszont beszélnem kell vele. *Em*
-Áhh értem, mikor lesz a bemutató? *Chanel*
-Pont erről lenne szó.. Holnap és az egyik táncosom nem tud fellépni.. *mondta idegesen Em*
-Értem.. De ugye elmehetek? *Chanel*
-Persze, de lenne egy kérdésem..*Em*
-Bocsánat, de már zuhanyzik és szerintem nem hallotta, hogy kopogtam. *Vicky anyukája lépdelt le a lépcsőn.*
-Csók Miss Murpy. *Chanel mosolygott*
-Chanel Még szebb lettél mióta utoljára láttalak. *Vicky anyukája közelebb ment hozzá és megölelte*
-Köszönöm, maga is jön holnap Em bemutatójára? *Chanel*
-Az holnap lesz? *Miss Murpy meglepődött*
-Igen.. És nincs táncosom. *Em*
-Hát Vicky-vel vásárolgatni akartunk, gondolom megfeledkezett a bemutatóról, de természetesen elmegyünk. *mondta Miss Murpy kedvesen*
-Köszönöm a támogatást. *mondta kicsit megkönnyebbülve Emily*
-Honnan lesz táncosod? *Chanel*
-Még nem tudom.. Van egy ötletem. Bár nem hiszem, hogy Vicky belemegy. Szóval Chanel.. a kérdés.. *Em*

74. Aznap este

Emily New York-ban töltötte a délutánját.
-Szia anya. *mondta emily miközben becsukta maga mögött a bejárati ajtót*
-Szia kicsim. *kiabálta Mrs. Jones a nappaliból*
-Hol vagy? *Em*
-A nappaliban, olvasok. *Mrs. Jones*
-Van vacsora? *kérdezte Em és a konyha felé indult*
-Igen, várj egy kicsit, mindjárt megyek. *Mrs. Jones*
Emily kivette a vacsorát a hűtőből, és letette az asztalra.
-Milyen volt a délutánod? Nem akartalak zavarni a hívogatással. *Mrs. Jones*
-Köszönöm.. Fárasztó. Nem találtam alkalmas embert.. Nem tudom, hogy mihez kezdjek. Ezt az előadást törölni fogják, ha találnak mást a helyére, és hidd el, találni fognak. Már nem tehetek semmit. *mondta Em és elkezdte turkálni a salátáját. *Em*
-Hallottam Cha.. vagyis eszembe jutott valami, miért nem állsz be te? *Mrs. Jones majdnem elszólta magát*
-Én szervező vagyok.. jobban mondva segítő. *Em*
-Egy hete meg vagy bolondulva, telefonálgatsz egy hónapja mindenkinek, a bemutatón 2 szót nem lehet majd veled beszélni, és te csak segítő vagy?! *Mrs. Jones*
-Na pont ezért nem állhatok be én.. *Emily*
-Nincs olyan ismerősöd aki most épp nem táncol, de amúgy jó táncos? *Mrs. Jones*
Emily gondolkozni kezdett.
-Aki nem táncol.. vagy aki nem táncos.. Anya, imádlak. Most mennem kell. *Emily kiszaladt az előszobába*
-Mi jutott eszedbe? *Mrs. Jones semmit nem értett a lánya gondolatmenetéből*
-Majd elmondom. Szia. *Em*
-Vigyázz magadra! *Mrs. Jones*

Chanel Dani-vel töltötte a délutánt. Mindenről beszélgettek.. Ebédeltek egy étteremben, ahol olyan mennyiségű volt a kaja, hogy kénytelenek voltak elmenni utána egy pizzériába, mert nagyon éhesek voltak. Ennek ellenére elkértek érte egy vagyont. Chanel kicsit felháborodott ezen, mert Berlinben nem ehhez szokott. Ott az emberek kedvesebbek, pedig az sem kicsi város..
-Jó, jó most már tényleg haza megyek. *mondta Chanel elég nehézkesen, mert nagyon nevetett*
-Értettem. Ugye jól érezted magad?! *Dani*
-Úgy nézek ki, mint aki nem? *Chan*
-Nagyon hiányoztak az ilyen napok veled. *mondta Dani és megölelte Chanel-t és közben felemelte*
-Igen, nekem is. Nagyon rég nem volt ilyen jó kedvem. *mosolygott Chanel*
-Örülök neki, hazavigyelek? *Dani*
-Nem kell, köszönöm. Olyan jó idő van, inkább sétálok. Majd látlak. És Emily-nek egy szót se! *Chanel*
-Értettem. Szia. *Dani*
Chanel 20 perc gyaloglás után már otthon volt.. Nagyon szép idő volt, Los Angeles-ben mindig nagyon jó idő volt.
Chanel kinyitotta az ajtót, és besétált, de nem talált senkit. Felment a szobájába, levette a magassarkút és ráugrott az ágyára. Nagyon jól esett neki, ez csak otthon élvezetes. Semmi kedve nem volt haza menni, mármint vissza a 2. otthonába, Berlinbe.
-Chanel, szívem hazajöttél? *Claire*
Chanel felemelkedett és leszaladt a lépcsőn majd az anyja nyakába ugrott.
-Minek örülsz ennyire? *nevetett Claire*
-Csak nagyon jó újra itt lenni. Boldog vagyok. *nevetett Chanel*
-Örülök kicsim. Hol jártatok Dani-vel? *Claire*
-Ohh, hát ettünk aztán megint ettünk.. *nevetett Chanel*
-Nagyon hiányzott neked, igaz?! *Claire felhúzta a szemöldökét*
-Annyira nem, de most nagyon jó volt vele lenni. Jó, mert nem kell aggódnom amiatt, hogy olyan dolgokat csinálok, amit nem illik vagy nem szabad.. Most már hiányozni fog. *Chanel*
-Értem, szívem. *Claire*

Vicky éppen zuhanyozni készült.. Miután Chanel elment feküdt a kanapén és filmeket nézett. Scott Morris-t nem találták meg.. Vicky annyira nem sajnálta. Már akkor is fáradt volt, de nem aludhatott amíg egyedül volt. Nem szeretett úgy aludni, hogy egyedül van otthon. Az anyukája tovább maradt bent, mert helyettesíteni kellett az egyik munkatársukat. Épphogy csak egy órája ért haza.
-Anya, holnap dolgozol? *Vicky*
-Normális vagy? Holnap csajos napot tartunk. Csak mi ketten. Vagy van valami más programod? *Miss Murphy*
-Nem, nem. Örülök.. Anya.. Chanel itthon van. *Vicky*
-És ezt nekem most kell megtudnom? *Miss Murphy*
-Mikor máskor? *nevetett Vic*
-Miért nincs itt? *Miss Murphy*
-Az anyukájának biztos hiányzott..Volt itt délután. *Vicky*
Csengettek.
-Anyu kinyitod? Törölközőben nem szívesen tenném. *Vicky*
-Persze, menj zuhanyozz, de siess. *Miss Murphy*
-Értettem. *mosolygott Vicky és felszaladt az emeletre*
-Csókolom, Vicky itthon van? beszélnem kell vele. *Em*

73. Vicky:)

Vicky nagyon meglepődött. Chanel nem akar hazamenni?! Hogy mi van? Az az.. Nem lehet.

-Hogy érted azt, hogy nem igazán.. *Vicky*

-Úgy, hogy nem szívesen megyek vissza. *Chan*

-De ugye visszamész? *Vicky*

-Kösz, hogy megint ilyen kedves vagy. Vissza fogok menni, ne aggódj. *Chanel*
-Tudod, hogy nem úgy értettem. Csak megijedtem, hogy olyan döntést hozol amit megbánsz.. *Vicky*
-Tudom, de olyan jól hangzik.. jól esik. *Chanel*
-Bocsánat.. Te mikor érkeztél? *mondta Vicky és lefeküdt a kanapéra*
-Még este. Olyan 10 óra körül. Utána nagyon fáradt voltam, de mikor Emily-vel beszéltem akkor a repülőtéren voltam. *Chan*
-Mondta, hogy recseg a vonal. És hogy utaztál? *Vicky*
-Viszonylag gyorsan eltelt az idő, bár megerősítettek abban a hitben, hogy utálok repülni. Olyan bunkó emberek vannak a reptéren, hogy az valami kibírhatatlan. Ráadásul egy kisgyerek ült előttem aki folyton nyavalygott. *Chan*
-Azt hittem bírod a gyerekeket. *csodálkozott Vicky*
-Bírom is. Csak az olyanok akiknek hiányos a nevelésük kicsit idegesítőek. Az anyja megmondta neki, hogy ha leszállnak ehet csokit és ihat a kólájából. Mondjuk azt se értem, hogy egy 4 éves gyerek miért iszik kólát.. *Chan*
-És? *Vicky*
-Ott nyavalygott és volt egy bátyja aki meg tőlem és a mellettem ülő sráctól kért pénzt, hogy vegyen kólát mikor leszálltak. Az apjának szólt a mellettem ülő fiú és őt nem is érdekelte, sőt még mi voltunk a hibásak, amiért nem adtunk pénzt.. Ez egy kicsit furcsa volt.. Nem szeretnék velük találkozni többet soha az életben. De minden rosszban van valami jó, a srác miattuk szólt hozzám először. És tök jó fej volt. *Chan*
-Húú, megadta a számát. Ő is Berlinben lakik? *Vicky*
-Nem, és nem. Scott a neve. A húgát látogatta meg, aki nem Berlinben lakik, de csak Berlinből indult repülőgép. *Chanel*
-És helyes? *Vicky*
-Nekem csak Nick helyes.. de nem néz ki rosszul, hozzád illene. *Chan*
-Kösz, nem kell. Most egy ideig felhagytam a fiúkkal. *Vicky*
-Persze.. Ameddig Adam nem hív. De nem fog. *Chan*
-Ez meg nekem esett jól. Miért? Nem vagyok elég jó neki? *Vicky*
-De.. Csak ő nem hozzád való.. Hány napig jártatok? 4-5?! Ez nem egy rendes kapcsolat és szerintem el volt sietve.. Jó, az sem normális, ha hónapokig csak hiteget és nem kérdezi meg, csak mikor már nagyon fél attól, hogy elveszít. *Chan*
-Nick mennyi idő után kérdezte meg? *Vicky*
-Az első csók után 2 héttel.. Az első randit a megismerkedésünk után 1-2 hónap után. *Chan*
-De én nem akarok ennyit várni.. *Vicky* Talán igazad van.. És nem kéne sajnáltatnom magam.
-Örülök, hogy felébredtél. Most szépen kelj fel, és keress rá a neten. Scott Morris. *Chanel*
-Lehozom a laptopot. Tényleg azt hiszed, hogy nem fog hívni? *mondta Vicky és a lépcső felé indult.*
-Majdnem biztos vagyok benne. Sajnálom. *Chanel*
Vicky visszafordult a lépcsőről és nagy levegőt vett.
-Nem számít.. *mondta és tovább ment*
Csengettek.
-Kinyitom. *kiabálta Chanel*
-Szia, Miss Murphy-nek hoztam csomagot. Te vagy az? *a férfi nem sokkal lehetett idősebb nála.. talán 3 évvel*
-Áhh, nem. A lánya barátnője vagyok. *Chanel*
-Csak családtag, vagy felhatalmazott veheti át. Te az vagy? *kérdezte a futár*
-Nem, de mindjárt lejön a lánya. *Chanel remélte, hogy Vicky siet.*
-Jó, nem sietek.
-Szia Aaron. Anya nincs itthon. *Vicky szinte szaladt a lépcsőn lefelé.*
-Te is átveheted. Miss Garcia. *Aaron elkezdett nevetni. Látszott, hogy nem régről ismeri Vicky-t*
-Kérlek ne. Utálom a vezeték nevem. Anya legalább a válás után Murphy lett. Én meg maradtam rohadt Garcia. *Vicky*
-Jó bocsánat. Amúgy anya puszil.. *Aaron*
-Én is őt. Hol írjam alá? *kérdezte Vicky és a papírra nézett.*
-Itt és itt. *Aaron rámutatott egy vonalra, majd felhajtotta a papírt és az alatta lévő füzetre mutatott*
-Oké. Köszönöm. Kell fizetni? *Vicky*
-Nem már ki van fizetve. *mosolygott Aaron. Egész jól nézett ki*
-Ohh, de hülye vagyok. Aaron ő Chanel a legjobb barátnőm, Chanel ő Aaron, anya legjobb barátnőjének az öccse.. *nevetett Vicky* Kicsit furcsa viszony.
-Egy kicsit.. Örülök, hogy megismerhettelek. *mosolygott Chanel*
-Szintén, hozzád ment Vicky múlt héten, nem!? *Aaron*
-De igen. *Chan*
-Úgy tudtam Berlinben vagy. *Aaron*
-Egy órával ezelőttig én is. *Vicky*
-Most komolyan, nem örülsz neki, hogy itt vagyok vagy mi van?! *Chan*
-De, de nagyon. *Vicky*
-Nekem mennem kell.. Sziasztok. *Aaron*
-Szia. *mondta a két lány egyszerre*
Vicky becsukta az ajtót..
-Szóval Aaron. Miért nem hallottam még róla? *Chan*
-Mert nem volt szükséges. Pár hete ismertem meg, és jó vele hülyülni, de engem nem különösebben izgat. *mondta Vicky és felnyitotta a laptopot*
-Pedig jól néz ki. *Chanel*
-Nem rossz.. Nem az esetem ezt te is tudod. *Vicky*
-Igen, igen persze. *Chanel*
-Biztos jó ötlet így ismerkedni? Vicky*
-Nem, de egy próbát megér. Keresd az én facebook-omban és jelöld be ha megvan. *Chan*
-Oké. De van egy csomó.. *Vicky*
-Nem baj. Akkor nem fogunk unatkozni. *mondta Chanel és leült Vicky mellé*
-Meddig akarod ezt csinálni? *Vicky*
-Nem sokáig. 2-kor találkozok Dani-vel. Te nem akarsz jönni? *Chan*
-Nem, zavarnék. Amúgy sincs sok kedvem.. De akkor előtte hazamész? *Vicky*
-Igen. Szerintem még 1 órát maradok aztán lassan indulok.. Hol van a cicád? *Chan*
-Szerintem vagy a szobámban alszik vagy a kertben valahol. *Vicky*
-Akkor felmegyek és megnézem. *Chan elindult felfelé*
-Várj, akkor hogy találjam meg?! *Vicky*
-Csak annyit tudok, hogy L.A.-ben lakik. Kék szeme van és barna haja. Ja és persze jól néz ki. *Chanel*
-Remek.. *mondta halkan Vic. és elkezdett keresgélni egyet a sok közül..*