71. Em családja.

Chanel kiszállt a kocsiból és a bejárati ajtóhoz sétált. Bekopogott, Em anyukája nyitott ajtót.
-Chanel, te? itt? *mondta Emily anyukája*
-Igen, Mrs. Jones. Remekül néz ki. *Chan*
-Köszönöm drágám. Gyere be. *Em anyukája*
-Köszönöm, Emily itthon van? *Chan*
-Most ment el kb. 5 perce. *Mrs. Jones*
-Hova ment? *kérdezte Chanel meglepődve*
-Az egyik táncos, azt hiszem egy fiú motorbalesetet szenvedett és nem tud lábra állni pár hónapig, és Emily-nek intézkednie kell. Holnap lesz fellépésük és borulni fog az egész, ha nem keres egy másik táncost aki holnapra meg tudja tanulni.. De tudod én ehhez nem értek. *Mrs. Jones*
-Mikor jön haza? *Chan*
-Nem tudom,azt mondta, hogy ha ebédre nem ér haza, majd telefonál. *Mrs. Jones*
-Ja, már eszembe jutott, holnap országos bemutató és verseny, az év legnagyobb rendezvénye, mindenhonnan jönnek táncosok, és ha jó eredményt ér el, még többen keresik majd fel.. Ezen stresszel vagy fél hónapja. *Chanel*
-Igen.. valami olyasmi. Dani mindjárt felkel és reggelizik, eszel vele, vagy majd velem? *Mrs. Jones nem kérdezte, hogy kér-e enni, természetes volt, hogy eszik.*
-Eszek Dani-vel, köszönöm,  kicsit beszélünk utána pedig átmegyek Vicky-hez szerintem. Viszont azt kérem, hogy ne tessék megmondani Emily-nek, hogy itt voltam.. Ez titok, és látni szeretném az arcát. *nevetett Chan*
-Rendben szivem, nem szólok. *mosolygott Em anyukája*
-Csak nem az egyik kedvenc csajom van itt?! *Dani belépett a a konyhába és egyből Chanel-hez ment, majd hátulról megölelte*
-Miért, van rajtam kívül más kedvenc is? *kérdezte Chan*
-Bocsánat, a kedvenc csajom van itt. *nevetett Dani*
-Na igen, így már más. *Dani leült Chanel mellé az asztalhoz*
Chanel és Emily szülei születésük óta jóban voltak így már kiskorukban is sokat voltak együtt Dani-vel is.
-Úgy tudtam Berlinben vagy, vagy csak le akartál rázni? *Dani*
-Téged?! Soha. Hiányoztál, gondoltam megnézem mi van veled. *Chan*
-Reméltem is hogy miattam jöttél, szóval ma itt alszol? *Dani*
-Chanel én is örülnék neki, ha itt aludnál. *Mrs. Jones*
-Köszönöm, de még nem tudom, hogy mit fogok csinálni délután, nemhogy este.. Még Vicky-ékhez is kell mennem, de szerintem otthon alszok. *Chanel*
-Nick is veled jött? *Dani*
-Nem, miért jött volna? *csodálkozott Chanel*
-Hát csak hogy otthon alszol.. Azt hittem ott van ő is. Mármint nálatok. *Dani*
-Féltékeny vagy? *nevetett Chanel*
-Nem, mert most velem vagy. *mosolygott Dani*
Mrs. Jones eléjük tett egy kiadós reggelit. Muffint, szalonnát, tojást és zöldségeket. Chanel illemből nem mondta, hogy ez neki sok, vagy nem fogja megenni. Éhes volt, és mindet imádta. Az amerikai reggeli nem volt a kedvence, főleg most, hogy Berlinben elszokott tőle. Elkezdtek enni, Mrs. Jones kiment a kertbe.
-Azt még megeszed? *Dani*
-Nem, megeheted, de anyukádnak egy szót se. *Chanel*
-Megbeszéltük. *Dani*
-Szerinted Em haza fog érni ebéd előtt? *Chan*
-Nem valószínű. Nagyon jó táncos az a srác. Elég nehéz találni a helyére bárkit is, de az én kishúgom megoldja. *mosolygott Dani*
-Ez az a csoport amiben Emily is táncol? *Chan*
-Nem, ebben az évben sehol nem táncol. *Dani*
-Akkor miért nem áll be ő maga? *Chan*
-Hát kis szívem, ezt sosem fogom megérteni. *mondta Dani majd felállt az asztaltól és a mosogatóba tette a tányérokat.*
-Biztos nagyon izgatott, de az idegességtől nem látszik. *nevetett Chan*
-Hát igen.. És Nick miért nem kísért el? *Dani*
-Miért kellett volna?! *Chanel*
-Nem akarsz róla beszélni? *Dani*
-Nem igazán. *Chan*
-De nekem igazán elmondhatnád. *Dani*
-Igen tudom. De semmi kedvem, mert most pontosan azt sem tudom, hogy mi van köztünk.. *Chan*
-Aha, értem. Most mész Vicky-hez? *Dani*
-Lassan indulok. *Chan*
-Ja, egyvalamit elfelejtettem. Boldog szülinapot. *mondta Dani és megölelte Chanel-t*
-Emlékeztél. *mosolygott Chanel*
-Nem felejtem el, majd ha este itt alszol kapsz ajándékot. Most átmegyek felöltözni. Várj meg! *Dani*
-Értettem. *nevetett Chanel*
Emily anyukája lépett be a konyhába mikor Chanel a táskájában kotorászott. A gondolatai teljesen máshol jártak..
-Emily telefonált. *mondta Mrs. Jones*
-Szóval nem ér haza ebédre? *Chan*
-Attól tartok, szívem, hogy vacsorára se. *Mrs. Jones*
-Miért? *Chanel*
-Nem York-ba utazik, mert ezt tartják a legjobb megoldásnak. *Mrs. Jones láthatóan nem volt feldobva ettől a hírtől*
-De az 3 óra kocsival. *csodálkozott Chanel*
-Igen.. *Mrs. Jones*
-Ezt nem lehet telefonon elintézni? *Chanel*
-De lehetne, de a táncos akit fel akartak kérni nem válaszol az üzenetekre és nem veszi fel a telefonját, szóval a központba ment pár kollégájával. *Mrs. Jones*
-Nem York-ban van a központ? De gondolom onnan is jönnek a bemutatóra nem?! *Chanel*
-Szívecském a lehető legrosszabb embertől kérdezed. Dani hol van? *Mrs. Jones*
-Fel ment átöltözni. Én lassan indulok, csak kérte, hogy várjam meg. *Chanel*
-Értem. Jaj Chanel, amíg el nem felejtem, tudom hogy pár napja volt a szülinapod, de azért itthon is megünnepelhetnénk, nem?! *Mrs. Jones*
-Igen, ez nagyon jó hangzik, majd megbeszélem a szüleimmel. *mosolygott Chanel*
-Rendben van. *Mrs. Jones*
-Mehetünk. *Dani remekül nézett ki. kockás ingben és farmerban volt.*
Emily és Dani letagadhatták volna egymást, szinte semmiben nem hasonlítottak. Emily-nek szőke haja volt, Dani-nek barna, Dani elég magas volt, Emily körülbelül az átlag.. Csak a szemük hasonlított. Mindkettőjüknek gyönyörű kék szeme volt. Igaz, Emily-nek sötétkék, Dani-nek pedig világos.

70. Az első reggel

Chanel nagyon jól aludt. Bár több, mint egy éve Berlinben lakik, az csak a második otthona. Itthon jobban érezte magát.. Elkezdte keresni a mobilját amit este az éjjeli szekrényére tett. Megnézte az időd majd visszatette a telefont és arcát a párnájába temette. 9 óra van. Általában 6-7 körül kel fel. Igaz, nem mindig van munkája, de sosem telnek egyhangúan a napjai. Mindig van valami változatosság minden napjában. Elég sűrű hete volt a lányokkal és az összeveszés miatt sem volt nagyon kipihent.. Éjszaka csak forgolódott, vagy óránként felkelt. Nem akart, és nem is bírt tovább az ágyban maradni.. Felkelt és végig sétált a szobán elhaladt a hatalmas ablak előtt, a szekrények mellett és egy fehér ajtónál állt meg. Kinyitotta és bement. Bordó kis szőnyeg volt a földön arra ledobta a ruháit majd beállt a zuhany alá. Megmosta a haját is.
Kilépett a szőnyegre, magára vette a fürdő köntösét az övet pedig megkötötte a derekán. A haját törölközőbe csavarta. A mamusza az ajtó mellett volt még mindig.. Beledugta a lábát és az ablakhoz ment. Elhúzta a sötétítő függönyt és kinyitotta. A bőröndje ott volt ahol este hagyta, benne a ruháival és minden fontosabb dologgal. Chanel a gardrób ajtajához sétált. Az összes ruha ott volt, csak néhányat vitt el. Főleg farmerokat vitt Berlinbe és pólókat. Chanel mindig egyszerűen öltözködött. Voltak estélyi ruhái is, de azokat Berlinben vette és csak különleges alkalmakkor hordta őket.
Azt a sok ruha összeállítást kezdte nézegetni amik jobb oldalon voltak vállfára akasztgatva. Kivett egy fehér-kék ujjatlan ruhát. A fehér rész a derekáig ért, alatta egy fekete vékony övvel volt elválasztva a kék szoknya részétől, ami a térde fölött ért véget.A ruhát a gardróbban lévő heverőre terítette. Kiengedte a haját a törölközőből és amíg száradt kifestette a szemét. Elkezdte kipakolni a bőröndjét, kivette a telefon töltőt és bedugta a telefonját. Írt egy jó-reggelt-sms-t Emily-nek és egyet Vicky-nek. Nagyon meleg volt a szobában is, szóval gyorsan megszáradt a haja. Visszament a gardróbba és felöltözött. Kivett egy fekete magassarkút, de nem vette fel. Mamuszban sétált le a lépcsőn, a konyhába ment, ahol a szülei épp kávéztak.
-Jó reggelt! *Chan*
-Neked is szívem. Kérsz kávét? *Claire*
-Chanel gyönyörű vagy. Nagyon hiányoztál. *Paul*
-Köszönöm apa, nekem is hiányoztál. Igen anya, kérek kávét.*mondta Chanel és átölelte az apja vállát majd leült az asztalhoz*
-Jól aludtál? *kérdezte Claire és letette Chanel elé a kávés bögrét*
-Igen, itthon mindig jobban alszok. *Chan*
-Ennek örülök, gyakrabban is aludhatnál itt. *Paul*
-Igen tudom, de most kaptam egy komolyabb munkát, ami után több felkérést is kaphatok. Mielőtt eljöttem Danielle-nél voltam. *Chan*
Chanel apja sosem szerette igazán Nick-et. A nővérével nem találkozott még, de nem tetszett neki a tény, hogy Chanel velük tölti az idejét..
-Miért mentél ahhoz a nőhöz? *kérdezte Paul egy kis megvetéssel*
-Mert segít nekem, hogy több munkát kapjak. És nem olyan rossz család. *mondta Chan kicsit mérgesen*
-Igen, ezt Nick alá is támasztotta az elmúlt napokban. *Paul*
-Apa ezt most fejezd be! Danielle nagyon rendes lány és még csak nem is találkoztál vele, így ne mondj véleményt róla, tudom, hogy se Nick se a szülei nem nyerték el a tetszésedet, de ez engem nem érdekel. Az én véleményem róluk teljesen más és mondhatsz akármit, az én bírom az ő családjukat is. Most pedig ne haragudjatok, de felmegyek a szobámba. *mondta Chan és felállt az asztaltól*
-Chanel mi lesz a reggelivel? *Claire*
-Majd eszek Emily-éknél, az anyukája úgyis mindig megsértődik ha nem fogadom el amit kínál. *mondta Chan miközben a lépcsőn ment felfelé.*
-Biztos vagy benne? *mondta hangosabban Claire*
-Teljesen. *kiabálta Chanel az emeletről*
-Miért vagy vele ilyen? *Claire*
-Milyen?! Már a véleményemet se mondhatom el a saját házamban? *Paul*
-De igen, ha ezzel nem sérted meg a lányodat. Ráadásul normális szülei vannak, az már nem ide tartozik, hogy nincs egyetemi végzettsége az embernek, vagy nem palotában lakik. A pénz nem minden, ezt te is tudod, nem kell megvetni az olyan embereket akiknek kevés van. Ráadásul még csak nem is szegények, nagyon jól élnek, és hasonló helyzetben vannak, mint mi. *Claire*
-Ezt hogy érted? *Paul*
-Az épphogy 20 éves gyerekük egy másik kontinensen él..*Claire*
-Az nem jelent semmit. *Paul*
-Neked talán nem. *Claire*
-Nem vetem meg az olyan embereket akiknek nincs pénzük. *Paul*
-Csak nem kedveled őket, mert nem olyanok, mint te. *Claire*
-Talán így van. Ma itthon leszel? *Paul*
-Nem, ma elmegyek a belvárosba, egy tervet kell megmutatnom a tulajdonosoknak. *Claire*
-Chanel is elmegy? *Paul*
-Elég valószínű. Ma nem jött be a házvezető nő. *Claire*
-Azért, mert beteg lett. Egy órája telefonált. Ezért érdekelt, hogy Chanel meddig lesz itt, addig ki van használva a felső tér. *Paul*
-Áh, értem. Nekem mennem kell öltözni, aztán indulok. Ha lesz rá alkalmad beszéld meg Chanel-el a dolgokat.. *mondta Claire és egy puszit nyomott Paul arcára*
-A véleményemen nem tud változtatni, de a kedvetekért bármit. *Paul*
Chanel felvette a fekete magassarkút és egy dzsekit. Megkereste a kedvenc táskáját a gardróbban és belepakolt néhány dolgot. A telefonját nyomkodva sétált lefelé a lépcsőn.
-Kinek írsz? *kérdezte Paul*
-Emily-nek éppen most. Nem akarom, hogy az legyen, hogy átmegyek és nincs otthon. De Nick-nek is fogok válaszolni, mert ő is írt. *Chan*
-Nem tetszik nekem, hogy azzal a fiúval foglalkozol minden percben. *Paul*
-Nem fog becsapni apa, nem kell féltened. *Chanel*
-Értettem. De ha megtörténik mondhatom, hogy 'én megmondtam'?! *Paul*
-Igen, mondhatod. Viszont én most indulok. *mondta Chan és egy puszit nyomott az apja arcára, ugyanoda ahova az anyja.*

69. Los Angeles.

Chanel épp a repülőtér várójában ült, mikor Emily felhívta.
-Szia szivem. *Em*
-Gyorsak voltatok. *Chan*
-Anya eljött értünk és puszil téged. *Em*
-Én is őt. Hol vagytok? *Chan*
-Mindjárt a Vicky-ék utcájában. Mit fogsz csinálni a nap hátralevő részében? *Em*
-Szerintem ülni, aludni, olvasni, pihenni. *végülis nem hazudott..*
-Én meg aludni.. elég álmos lettem. *Em*
-Akkor aludj jól. Vicky hogy bírta az utat? *Chan*
-Rosszul lett, de nem hányt. Viszont most nagyon közel jár hozzá. *Em*
-Jobbuljon, mondd meg neki, de most le kell tennem. Majd hívlak holnap. Sziasztok. *mondta Chanel és letette a telefont*
Felállt a székről, megfogta a táskáit és elindult..

Los Angeles-i idő szerint este 10-kor szállt le a gépe. Csak 10 percet kellett sétálnia a szülei házáig. A házuk hatalmas volt. Chanel imádott ott lakni. Egy tetőtéri szoba, saját fürdővel és gardróbbal. Szinte az egész felső szint az övé volt. Francia ágy, sok ruha és vagy 100 cipő. Berlinben visszafogottabban él..
Chanel tudta, hogy a szülei ilyenkor még nem alszanak. Leginkább a munkájukkal foglalkoznak ilyenkor.. Becsengetett és pár perc múlva az anyukája állt vele szemben. Chanel-nek annyira hiányzott, hogy nem mondott semmit, csak megölelte.
-Chanel, el sem hiszem, hogy itt vagy! *mondta Claire, Chanel anyja*
-Pedig elhiheted, nagyon hiányzott minden, és amióta Emily említette, hogy jöjjek haza, csak azon járt az eszem. Annyira örülök, hogy megint látlak. Apa hol van? *Chan*
-Ma éjszakás, drágám. Gyere be. *bementek a konyhába.*
A konyha is, és minden más is nagyon szépen volt berendezve, ez nem csoda, mivel Chanel anyukája lakberendező. A konyha nagyon halvány sárga volt és fa szekrényekkel volt tele.
-Ohh, az kár. *Chanel*
-6-kor már itthon lesz. Nem vagy éhes? *Claire bár sok mindent tudni akartak Chanel-ről nyugodtan beszélt és mindig csak egy kérdést tett fel.*
-Igen, egy kicsit. Van müzli és tej? *Chan*
-Van, biztos, hogy csak azt akarsz enni? Inkább csinálok valamit, vagy melegítek a vacsorából, és addig mesélhetsz. *Claire kinyitotta a hűtőt.*
-Anya, 2 napja beszéltünk, nem sok minden változott azóta. *nevetett Chanel*
-Csak átjöttél a fél világon, de semmi különös nem változott. *Claire*
-Az más dolog, amúgy tényleg semmi érdekes nem történt velem. *Chan*
-Akkor mesélj Mex-ről, hol van most? *Claire*
-Nick-nél. *Chan*
-Áh, kibékültetek? *Claire*
-Nem voltunk összeveszve.. vagyis én.. én nem tudom, hogy most mi van. *Chan*
-Meg kellene beszélnetek. *Claire Chanel elé tett egy tál müzlit*
-Sok mindent kellene. Köszönöm. *Chan*
-Emily és Vic tudja, hogy itt vagy? *Claire*
-Nem, senki. Nick és a nővére tudják, hogy eljöttem, de azt nem, hogy hova. És, te mit csináltál eddig?*Chan*
-A margazinaimat nézegettem. *Claire imádta a lakberendezős újságokat*
-Itt maradhatok szerdáig? Mármint a szobámban. *Chan*
-Persze, nem rendeztem át, ha erre akarsz kilyukadni. Nagy volt a kísértés, de nem. Vártam, hogy hazagyere. *Claire*
-Köszönöm anya. A ruháim is fent vannak? *Chanel*
-Igen, persze. Minden úgy ahogy hagytad mikor elmentél. Csak takarítani szokott nálad a házvezető nő. *Claire*
Chanel szülei nagyon jó körülmények között éltek.
-Mióta van nekünk házvezető nőnk? *kérdezte Chanel meglepetten.*
-Miután elmentél. Nem tudtam egyedül takarítani az egész házat. *Claire*
-Értem. *mondta Chan és megette a maradék müzlit.*
-Szóval akkor titok, hogy itt vagy? *Claire*
-Nem, nem titok. Majd holnap megtudja mindenki. De szerintem felviszem a cuccom és ledőlök, nagyon fáradt vagyok. Jó éjt anya! *mondta Chanel és megpuszilta*
-Jó éjt kicsim. Aludj jól. *Claire*
Chanel felment a lépcsőn, az emeleten is egy nagy nappali volt, bézs színű padlószőnyeggel. Ez is stílusosan nézett ki. Chan kinyitotta a szobája ajtaját. Amint meglátta az ágyat rögtön ráugrott. Írt egy sms-t Emily-nek és elaludt. Nem is öltözött át. Nagyon kimerült a repülőút miatt.

68. Danielle-nél.

Chanel felhívta Adam-et, megmondta neki hogy pár napig nem lesz itthon. Összepakolta a ruháit és minden fontosabb dolgot amire szüksége lehet egy hét alatt.. Igazából haza megy.. ott vannak a szülei, Em és Vic és a többi ismerőse.. Nincs szüksége sok dologra.. Talán még ruhái is vannak Amerikában. És ha nincsenek Em-el egyforma a méretük, vagy vásárolhatna is. Mire befejezte a a pakolást elment 2 óra, szóval leült és elkezdte összeírni a munkáit, amit Danielle kért.. Beleírt olyan meghallgatásokat is amikből végül nem lett semmi. A legnagyobb munkáját 2008-ban kapta, mikor 15-16 éves lányokat kerestek egy arckrém reklámhoz. 2010-ben egy fotósorozatban szerepelt. Voltak kisebb munkái idén is, de nem kapott jelentősebb összeget egyik miatt sem. Mindent leírt.. mire végzett vele, már csak egy órája maradt.. A papírt, amire írta, beletette a táskájába. Kiment a lépcsőházba a bőrönddel és a táskájával, majd bezárta az ajtót és lement a kocsijához. Még volt annyi ideje, hogy elvigye Danielle-nek.
Chanel bekopogott az ajtón.
-Ohh..szia. *mosolygott Danielle mikor kinyitotta az ajtót*
-Szia, volt egy kis időm és összeírtam mindent amit kértél.. *Chan*
-Oké, gyere be, bocs a rendetlenségért, de Lily játszani akart és még nem tudtam rendet rakni. *Danielle*
-Áhh semmi baj, nincs is kupi.. *Chan*
-Ülj le. *mondta Danielle és kihúzott egy széket az asztalnál*
-Köszönöm, itt van a papír. *Chanel elővette a papírt a táskájából és az asztalra tette amíg Danielle is leült egy székre*
-Húú..ez elég sok. Mennyi idő volt míg összeírtad? *Danielle*
-Kb egy óra.. Elég sokat kellett gondolkozni.. Nem jutott eszembe pár cég neve, de szerintem már jó mind. Ha valami rossz akkor szerintem hagyd ki mert amikhez csillagot tettem azokban nem voltam biztos.. *Chan*
-Igen, látom.. köszönöm, hogy rendszerezted, hogy melyik meghallgatás és melyik munka, ráadásul év szerint, ez így tökéletes. *Danielle láthatóan örült annak, hogy nem lesz sok munkája a keresgetéssel.*
-Nem tudtam utána nézni otthon, mert a laptop-om szervizben van, telefonról pedig nem nagyon szeretek keresgetni ilyen dolgokat..túl kicsi a képernyő és dupla annyi idő.. *Chan*
-Áhh semmi baj, ez így is tökéletes, soha nem kaptam még ilyen jó összegzést senkitől. Köszönöm, majd én leellenőrzöm. Akkor meddig nem érlek el? *Danielle*
-Szerdáig. Nick-hez megyek először, mert nála van a kutyám. *Chan*
-Nem kell feljönni hozzám ha fáradt leszel.. Elég ha küldesz egy sms-t, vagy átmehetek én is. *Danielle*
-Akkor majd meglátjuk. Szóljak előre ha jövök? *Chan*
-Nem szükséges, hacsak nem zavar ez a rendetlenség.. *Danielle*
-Látnod kellett az én lakásomat, amíg itt voltak a lányok és elengedtük magunkat..túlságosan is. *Chan*
Danielle csak nevetett..
-Hol van Lily? *Chan*
-Az apja elvitte magához.. *Danielle*
-Nagyon ragaszkodik hozzá? *Chan*
-Eléggé.. 4 éves, nem hiszem hogy felfogja mi történik köztünk. Mióta elváltunk..szóval, minden este megkérdezi, hogy miért nincs itt az apja. *Danielle*
-Nem szokott nála aludni? *Chan*
-Kikészülnék idegileg.. Majd talán 10 éves kora után. Remélem, hogy majd nem akar..*Danielle*
-Olyan szörnyű? *Chan*
-Ne tudd meg. Borzalmas volt vele.. Miután beadtam a válópert megütött. Csak sajnos nem tudtam rábizonyítani.. Így van láthatási joga. *Danielle*
-Úr isten. Ilyenkor nem félted a lányodat? *Chan*
-Nagyon.. de azzal nyugtatom magam, hogy igazából nem rossz ember és egy gyereket csak nem tudna bántani.. engem is csak azért ütött meg mert nagyon felidegesítettem, elég sokszor bocsánatot kért miatta, csakhogy a bocsánatkérés nem megoldás. Ezt neki is mondtam. *Danielle*
-Megértem.. És mikor jön haza Lily? *Chan*
-Másfél óra múlva, Nick elhozza. *Danielle*
Igen, persze, Nick..
-Értem. Lassan mennem kell, mert nem akarom lekésni a gépet. *Chan*
-Rendben van, akkor szerdán majd valahogy szólj ha hazaértél, addigra átnézem, és megmondom, hogy mikor vannak az interjúk, és a mostani állásról is mindent megbeszélünk. *Danielle*
-Oké, nagyon köszönöm. *Chan*
Danielle kikísérte Chanel-t.
-Nick mostanában kerüli az olyan témákat amik veled kapcsolatosak..*Danielle*
-Nem tudom mi van most köztünk, ha erre akarsz kilyukadni. *Chan*
-Hát jó.. És azt tudod, hogy miért csinálja ezt? *Danielle*
-Nem nagyon foglalkoztat.. *Chan*
-Mégiscsak az öcsém, Chanel. Nem tetszik, hogy ilyenek vagytok egymással. *Danielle*
-Nekem se..De most már tényleg indulok. Szia. *Chan*
-Szia..*Danielle*
Chanel nem akart beszélni Nick-ről, bár most nem volt mérges rá.. Csak egyszerűen nem akart ezzel foglalkozni. Beült a kocsijába, és a reptér felé vette az irányt. Már csak kevesebb mint fél órája maradt és Danielle háza messzebb van a repülőtértől mint az övé.. Elég gyorsan kell mennie, hogy odaérjen időben.

67. Mex költözik.

Chanel amint kimondta ezt a mondatot, megijedt a választól.. Először nem is szólt Nick semmit. Chanel látni akarta az arcát.. Nem tudta mire gondol Nick, és ez szörnyű érzés volt.
-Szükséged van..RÁM?! *Nick*
-Nem nagy dolog.. Mex-ről van szó. *Chan*
-Mondd. *Nick*
-Elszeretnék menni innen pár napra.. Szerdáig vigyázol rá? Átviszem az összes dolgot ami kelleni fog, vagy úgy is jó ha naponta háromszor négyszer leviszed és ránézel párszor.. *Chan*
-Áthozhatod. *Nick*
-Szóval vigyázol rá? *Chanel kicsit megkönnyebbült.*
-Igen. Meddig? *Nick*
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Szerdáig, majd megbeszéljük. Nagyon köszönöm. *Chan*
-Mikor hozod át, vagy átmenjek érte? *Nick*
-Otthon vagy? *Chan*
-Igen, de holnap már mennem kell dolgozni. *Nick*
-De legalább háromszor le kell vinned. *Chan*
-Meglesz. Reggel, délben, este megfelel? *Nick*
-Tökéletes. Nagyon köszönöm. *Chanel*
-Áthozod? *Nick*
-Ja, igen.. 10 perc és indulok. *Chan*
-Oké, akkor majd beszélünk, ha itt vagy. Szia. *Nick*
-Szia. *mondta Chan és letette a telefont*
Bement a szobájába, elővett egy táskát és belepakolta Mex cuccait.. Majd elindult Nick-hez.
-Szia. *mosolygott Nick*
-Szia, nagyon köszönöm még egyszer! *Chanel*
-Meddig marad nálam akkor? *Nick*
-Szerda, majd jövök érte. Ha kérdésed van, akkor most kérdezd, mert nem igazán tudsz majd elérni, vagy nagyon sokba fog kerülni. *Chan*
-Hova mész? *Nick*
-Meglepek pár embert..Szóval egy nap elég megetetni, és..*kezdte el Chan, de nem tudta folytatni.*
-Kicsim, tudok egy kutyára vigyázni, nekem is volt..boldogulok. *Nick*
-Jó, csak aggódok..*Chan*
-Nincs miért..bízz bennem. *Nick*
-Én bízok.. de mi lesz ha bepisil? *Chan*
-Ha Adam ki tudta szedni a kocsiból, akkor megoldom..*Nick*
-Tényleg nagyon köszönöm.. Jövök neked egyel. *Chan*
-Megjegyzem! *Nick*
-Nekem mennem kell, még meg kell néznem a járatokat..*Chan*
-Oké, persze.. Majd hívj ha hazaértél. Mármint a kutya miatt. *Nick*
-Hívni foglak, köszönöm. *mondta Chanel és megölelte Nick-et*
Chanel lement a kocsihoz és elindult a reptérre. A leghamarabbi gép 4 óra múlva indult, arra még kapott jegyet. Hazament és elkezdte összepakolni a cuccait, és közben gondolkozott..
"Em és Vic gépe leszáll és mikor hazaérnek felhív Em, ami azt jelenti, hogy akkor a reptéren leszek, ezért feltudom venni a telefont. Remek, csak meg ne hallja.."

66. Mire készülsz?

Emily elindult Chanel szobája felé.. A lába még mindig remegett Nick miatt. Akárhányszor rá gondolt, meglátta vagy meghallotta a nevét elöntötte egy kellemetlen érzés; düh, szomorúság és félelem. Nem tudta, hogy mitől fél.. Csak erre tudott gondolni. Fogalma sem volt arról, hogy mit mondott Chanel-nek Nick, de őt nem izgatta túlságosan, hogy kibékülnek-e vagy sem. Rosszul érezte magát emiatt, talán egy barát nem viselkedhet így.. Talán jogosan csinálja ezt.. Igazából kicsit szerette volna ha Nick single marad. Azt nem akarta, hogy Chanel az legyen, mert úgy nem lenne boldog. Csak Nick mellett az. Viszont ő megérdemelné, hogy szenvedjen..ennél jobban.
-Chan, szívem indulnunk kellene..*Em kinyitotta az ajtót, és bement Chanel szobájába*
Chanel láthatóan szomorú volt, de elmosolyodott.
-Mondtam valami vicceset? *Em*
-Nem, nem csak..szeretem a stílusod..*Chan*
-Milyen stílusom? *Em értetlenül mosolygott*
-Ahogy beszélsz. *Chan*
-Hogy beszélek? *Em*
-Szívem, drágám, kicsim..*Chan*
-Komoly?! Nekem már nem tűnik fel.*Em*
-A bátyád miatt csinálod.. Mindig így beszélt veled..Egy idő után már velem is és Vicky-vel is. Gondolom az elején nem akarta, hogy félreértsük. *Chan*
-Nem hinném, hogy miatta van, de lehet. Mindegy. Megyünk? *Em*
-Igen, persze. Vic készen van? *Chan*
-Szerintem igen. Remélem elég kényelmes cuccot vett magára, nem akarom a panaszkodását hallgatni..Mármint imádom, de 4 és fél órán át hallgatni hogy kényelmetlen az ülés, fáj a lába, mert nem tudja kényelmes helyzetbe tenni..*Em*
-Miért 4 és fél óra? Nem csak 4? *Chan*
-A város másik végén szállunk le, a miénket felújítják, ráadásul autó kölcsönző sincs a közelben. Gyalogolnunk kell. *Em/
-Már értem a sportcipőt..*nevetett Chanel*
-Na milyen vagyok? *Vic*
-Vegyél másik gatyát, és kényelmesebb cipőt. *Em*
-Mi a baj a nadrágommal? *Vic*
-Túl szűk. *Chan*
-De olyan jól áll.. ez a kedvencem.. *Vic*
-Vicky! *Em*
-Jó, átveszem. *Vic*
Chanel szakadt a nevetéstől..
-Ez fog a legjobban hiányozni. *Chan*
-Biztos, hogy nem jössz velünk, drágám? *Em*
-Egészen biztos. *Chan*
-Oké, Vic kész vagy? *Em*
-Mehetünk. *Vic*
-Legyél jó kiskutya, majd jövök. *mondta Chanel Mex-nek, majd becsukta az ajtót.*
'A reptéren'
-Hiányozni fogtok. *mondta Chanel és megölelte mindkét lányt egyszerre*
-Van megoldás..*Vic*
-Nem, nincs. *Chan*
-Vic, lefogjuk késni a gépet. *Em*
-Menjetek..*mosolygott Chan, de könnyes lett a szeme.*
-Még egy ölelést. *mondta Vic és megölelte Chanel-t*
-Sziasztok..*Chan*
-Hívlak amint leszállt a gép. *Em*
-Oké. *mondta Chan és elindult a kijárat felé.*
Emily végignézte ahogy Chanel kisétál az ajtón.
-Emily gyere légyszíves. *Vic*
Chanel nem nézett vissza az ajtóból sem, gondolkozott és szinte mindenről megfeledkezett. Elővette a kocsikulcsát és megpróbálta kinyitni a kocsit..
-Ennyire szerencsétlen nem lehetek..*mondta Chan magának*
-Hello. Mit csinálsz az autómmal? *Chanel egy srác hangot hallot*
-Ez az én autóm. *Chan*
-Rendszám. *nevetett a fiú*
Chanel a kocsi elejéhez ment..
-Istenem. Bocsánat, teljesen kivagyok.. *Chan*
-Semmi gond. Haza vigyelek? Talán nem kéne így vezetni.. Jason vagyok. *mondta az ismeretlen fiú*
-Hé, én ismerlek téged.. Csak nem tudom honnan. *Chan*
-Én nem ismerlek. De ismerős vagy.. *Jason*
-Te voltál az a srác..Az étteremben pár napja. *Chan*
-Igen, te meg egy szőke és egy barna csajjal voltál..és Adam meg Nick is ott volt. *Jason*
-Szóval te Adam munkatársa vagy? *mosolygott Chanel*
-Igen, fogjuk rá.. Akkor.. hazavigyelek? *Jason*
-Nem. köszi, de talán még ez a 10 kilométer menni fog autóval is.. *Chan*
-Biztos jól vagy? *Jason*
-Igen, teljesen. Na majd találkozunk. Szia. *Chan*
Mikor Chanel hazaért levette a farmerjét és felvett egy cicanadrágot, majd leült a Tv elé Mex-el az ölében. A telefonja megcsörrent.. Danielle hívta.
-Szia. *Chan*
-Szia, összetudnád írni az összes munkádat és a meghallgatásokat is ahova elmentél?  *Danielle*
-Igen, azt hiszem.. Mikorra kell? *Chanel*
-Jövőhét, kedd, szerda..mindegy jövőhéten beugrok valamelyik nap.. Mondjuk pénteken, akkor van egy heted. *Danielle*
-Öhm..Ha már beszélünk, pár napra nem baj ha nem tudsz elérni? mondjuk szerdáig. *Chan*
-Nem baj, de majd meg kéne beszélnünk egy-két dolgot. *Danielle*
-Igen, persze, ha visszajövök mindent megbeszélünk. *Chanel*
-Rendben van. Most mennem kell, akkor hívj vagy üzenj ha hazaértél. *mondta Danielle és letette a telefont.*
Chanel a névjegyzékből kikereste Nick számát és felhívta..
-Igen?! *Nick*
-Nick, szükségem lenne rád.. *Chan*

65. Nick, Josh..vagyis fiúk.

-Szóval? Miért bántad meg? *Chan*
-Nem igazán voltam józan..és Josh-al voltam otthon..*Nick*
-Nick, azt csinálsz amit akarsz..*Chan*
-Nem. És utálom mikor ezt mondod. *Nick*
-Igen, nem bírom Josh-t és nem is mondok inkább véleményt róla..de a te életed..*Chan*
-Az én életem, amit veled akarok tölteni..*Nick*
-Nick most nagyon megbántottál, ugye tudod?! *Chan*
-Igen szivem tudom, és nagyon sajnálom. Megtudsz bocsátani? *Nick*
-Nem tudom..*mondta Chanel halkan*
-Mit mondtál? *Nick*
-Még nem. *Chan*
Chanel elfordult és kinyitotta a lépcsőház ajtaját.
-Ne menj kérlek. *Nick*
-Öhm..Ki kell vinnem a lányokat..a..a..szóval a repülőtérre. Nézd, jó, hogy elmondtad, de nekem most egy kis idő kell. *Chan*
-Értem..Akkor majd látlak. Szia. *Nick*
-Szia..*Chan*
A lakásban:
-Szerinted megbocsát neki? *Vic*
-Kizárt. *Em*
-Jó tudom..te nem bírod ezek után, de..*Vic*
-Ez nem így van. Csak egyszerűen Chanel-nek ez sok.. Most biztos nem, de később úgy is meg fog. Nick-nek vannak hülyeségei..néha elég nagyok, de nagyon látszik, hogy nem bírják ki egymás nélkül hosszútávon. Ez a pár nap is elég húzós volt mindkettőjüknek, nem csodálom, hogy Nick ilyeneket mondott..*Em*
-Nem volt józan. *Chanel akkor lépett be az ajtón, és hallotta az utolsó mondatot..*
-Nick hol van? *Vic*
-Elment. Készen vagytok? *Chan*
-Igen. De hogy érted azt, hogy nem volt józan? *Em*
-Hát úgy, hogy Josh..*Chan*
-Fujj. *Vic*
-Mi a bajod vele? *Em*
-Hát.. *Chan*
-A repülőn lesz elég idő, majd elmondom a véleményem..*Vic*
-Nem kell..Szerintem semmi rosszat nem tett, a barátai voltak..és azért be kell vallani, hogy elég jól néz ki. *Em*
-Emily, tudom, hogy bele vagy zúgva már vagy 6 éve..ne is tagadd. De szivecském, ha te azt hiszed, hogy jó ember, akkor téged félrevezettek. *Vic*
-Hagyjuk.. *Em*
-Megbocsátottál neki? *Vic*
-Tessék? *Chan*
-Nick..Mit mondtál neki? *Vic*
-Meghallgattam, nem elég? *Chan*
-Mikor fogsz megbocsátani neki? *Vic*
-Állítsd le magad, oké?! *mondta Chanel kicsit mérgesen, majd bement a szobájába.*
-Mi rosszat mondtam? *Vic*
-Nem tűnt fel?! *Em*
-De mi? *Vic*
-Nem látod mennyire fáj neki? *Em*
-Nem láttam..Istenem mekkora idióta vagyok..Adam miatt nem vettem észre..szörnyen érzem magam..*Vic*
-Mindig ilyen vagy, mikor szerelmes leszel valakibe. *Em*
-Soha többé nem leszek szerelmes..*Vic*
-Ohh dehogy nem. Az első adandó alkalomkor..*Em*
-Ez jól esett köszi. *Vic*
-Bocsánat, de igaz..Mikor megyünk? *Em*
-Kb..5 perce el kellett volna indulnunk. *Vic*

64. Nick..

-Mit akarsz? *Chan*
-Beszélni valakivel..*Nick*
-Hogy mi? *Chan*
-Tudom, hogy bunkó voltam. *Nick*
-Bocsánatot akarsz kérni?! Mert ha igen akkor elkéstél vele, nem vagyok rá kíváncsi. *Chan*
-De Chanel én tényleg sajnálom..és..*Nick*
-Figyelj, ez engem most tényleg nem érdekel.. Szoktunk veszekedni, és sokszor vagy bunkó, de most tényleg átléptél egy határt..*Chan*
-Én csak a barátnőmmel akartam tölteni az estét.. ez baj?! *Nick*
-És az ex barátnőd nem akart átmenni hozzád. ez baj?! igen, neked baj volt. Nick nem akarok veled beszélni. *Chan*
-Kérlek ne tedd le. *Nick*
-Miért ne?! *Chan*
-Tudom, hogy nagyon haragszol, de nem lehetne, hogy valahogy kiengeszteljelek? *Nick*
-Nem, nem lehet. *Chan*
-Kérlek Chan. Adj még egy esélyt. *Nick*
-Bocs, de nem akarok most veled beszélni, és mennem kell. Szia. *mondta Chan és letette a telefont*
-Mit mondott?! *Vic*
-Sok hülyeséget. *mondta Chanel.. a hangja megint halk volt és majdnem elcsuklott.*
-Baj van szivem? *Emily*
-Nincs..*mondta Chan és kiment a szobából, majd magára zárta a fürdő ajtaját.*
-Mi történt? *Em*
-Nick. *Vic*
Emily-t rossz érzés töltötte el.. Eszébe jutott a tegnap este.. a csók. a ma reggel, mikor Adam számon kérte..és az is eszébe jutott, hogy milyen volt régen.. A legelső nap. Ez kb. 2 perc alatt.. Hihetetlen, hogy mennyi emlék..
-Ezt hogy érted? *Em*
-Felhívta, szerintem bocsánatot akart kérni, de nem tudom. *Vic*
-Megnézem Chanel-t. Nem kéne ilyenkor egyedül hagyni..*Em*
-Igen.. nem kéne..*Vic*
Chanel a fürdőajtó előtt ült és nézett maga elé..nem sírt. Nem tudott.
-Minden rendben? *kopogott Em*
-Nem, semmi sincs rendben, de én jól vagyok. *Chan*
-Kinyitod az ajtót szivem? *Em*
-Nem. Most nem akarok beszélgetni. *Chan*
-Nyisd ki! Ígérem, nem szólalok meg. Csak veled szeretnék lenni. *Em*
-Kérlek menj innen. *Chan*
-Oké. *Em*
'Kopogtak'
-Kinyitom. *Em*
-Szia. Bemehetek? *Nick*
-Nem. *Em*
-Nézd, nagyon fontos. Utána megbeszéljük azt a csókot is. Engedj be. *Nick*
-Nem. *Em*
-Oké, ne haragudj. *mondta Nick és arrébb tolta Emily-t, hogy bemehessen*
-Nick nem jöhetsz ide be érted?! Menj ki azonnal! *Em*
-Szia Vic, hol van Chanel? *Nick*
Chanel hallotta a fürdőből a kiabálást, Emily és Nick hangját..
-Te mit keresel itt?! *Vic*
-Nagyon fontos lenne, mondd meg kérlek. *Nick*
-Fontos?! Az nem volt fontos mikor Chanel teljesen összetört miattad? Az nem? *Vic*
-De igen, és meg kell beszélnem vele..mondd, hogy hol van kérlek. *Nick*
-Szerintem nem örülne neki ha megmondanám.. Menj el, én meg arra kérlek. *Vic*
-Veled se lettem előrébb. Akkor megkeresem én. *mondta Nick és elindult Chanel szobája felé.*
-És ha nincs itthon?! *Em*
-Itthon van. Minden hely más mikor ott van. *Nick*
Mikor Chanel ezt meghallotta összerezzent. Soha nem fog tovább lépni rajta..
-Itt vagyok. *Chanel kilépett a fürdőből.*
-Persze nekem nem nyitottad ki az ajtót..*Em*
-Kicsim én annyira sajnálom. De tényleg én csak.. *Nick*
-Fejezd be. Megbeszélni akarod, van könyörögni és kifogásokat keresni?! *Chan
-Megbeszélni. *Nick*
-Akkor gyere le a ház elé..Ott beszélhetünk. *Chan*

63. Akkor legyen így.

-Igen, szeretlek. De folyton kétségeim lesznek, hogy más fiúk..és nem lehetek ott. *Adam*
-Nem bízol bennem?! *Vic*
-De bízom..csak látom milyen szép vagy, és akármennyire is szeretsz a bunkókat nem tudod lerázni..*Adam*
-Drágám ismerem Los Angeles-t.. Mindenhol ismerek pár jófej srácot, aki megvéd az ilyenektől. *Vic*
-De ha ilyen történik akkor elmondod ugye?! *Adam*
-Minden nap beszélni fogunk és mindent elmondok..megnyugodtál? *Vic*
-Nem..De kicsit jobb. Miért veszed ilyen könnyen a dolgot? *Adam*
-Mert Chanel is itt lakik..*Vic*
-De ő más..vele nem jársz. *Adam*
-Emily és Nick sem jártak..minden nap beszéltek..*Vic*
-Ez sem ugyanaz.. *Adam*
-Fejezzük be. *Vic*
-Nem fejezzük be, minden nap tele leszek kétségekkel.. *Adam*
-Akkor szakítsunk. *mondta hidegen Vic*
-Nem bánnád? *Adam*
-Ha nem bírsz ki egy kis távolságot, akkor nem éri meg. Szingliként jöttem, és úgy is megyek el. *Vic*
-Akkor szingli vagy. Szia. *mondta Adam és kiment a szobából*
-Nem érdekel..nem hiányzik. Nem kell! *mondogatta magának Vic*
-Hova szaladt Adam? *Chan*
-Gondolom kerülte a kínos beszélgetést..*Vic*
-Miről beszélsz? *Chan*
-Azt mondta neki nem megy a távkapcsolat..mondtam, hogy akkor szakítsunk. Beleegyezett és elment. *Vic*
-Komplett idióta..*Chan*
-Az. Mennyi az idő? *Vic*
-Van egy órád elkészülni.. Tudok segíteni? Bármiben! *Chan*
-Nem kell..mindjárt végzek. De köszönöm. Emily készen van már? *Vic*
-Vic nem kell ezt csinálnod..ne tereld a témát róla..Beszélj róla nyugodtan. *Chan*
-Nincs mit beszélni róla.. Ahogy te sem akarsz Nick-ről, úgy én sem akarok róla. *Vic*
Chanel telefonja megcsörrent..
-Kellett emlegetned. *Chan*
-Ezt, hogy érted? *Vic*
Chanel Vic felé fordította a telefon kijelzőét.
-Mit akarhat?! *Vic*
Chanel felvette a telefont..