79.Kezdődik..

Délelőtt 11-kor Chanel épp a biztonsági őrökkel beszélgetett, mikor valaki hátulról megölelte. Chanel megfordult és egy kék szempár pislogott rá.. Nem nézett mélyen a szemébe, ha ezt tette volna, akkor észreveszi, hogy ebben a szempárban ugyanaz tükröződik mikor ő néz Nick-re.. Aki megölelte Chanel-t szerelmes volt. Méghozzá Chanel-be.
-Daniii! *kiabálta Chanel majd a fiú nyakába ugrott*
-Szia Chanel. *nevetett Dani*
Chanel elengedte Em bátyját.
-Jó napot Mr. Jones! *köszönt az egyik őr*
-Ugyan fiúk, Dani a nevem. Eleve idősebbek vagytok nálam. A lány.. *mutatott Chanel-re* velem van. A nővérem hívta meg, de biztos elfelejtett szólni, hogy jön. Bemehetünk? *Dani*
-Természetesen. *mondta az őr és arrébb állt.*
Dani megfogta Chanel kezét és elindultak befelé, de Chanel pár lépés után elvette a kezét.
-Rosszat csináltam? *kérdezte Dani meglepődve*
-Nem. *mondta Chanel ridegen*
-De akkor miért.. Áh semmi hagyjuk. *Dani lesütötte a szemét*
-Em hol lehet? *Chan*
-Nem tudom. Várj felhívom. *Dani elővette a mobilját*
-Sziasztok! *szólalt meg egy lány hangja mögöttük.*
Chanel megfordult, Dani letette a telefont mivel a nővére nem vette fel.
-Szia Vicky. *mosolygott Chan*
-Te hogy jöttél be? *csodálkozott Dani*
-Nyitva volt a hátsó ajtó.. Ja juttasd eszembe, hogy öljem meg Emily-t. 20 percet vártam rá odakint, mindenki őrültnek nézett, senki nem hitte el, hogy segíteni jöttem. *mondta Vicky kicsit dühösen*
Dani nevetni kezdett, ezért Chanel a falnak lökte.
-Nyugi, értem se jött. Ha Dani nem jön, még mindig ott állnék..*Chan*
-Emiatt nem nyugodtam meg.. *Vicky*
-Srácok ti mit kerestek itt?! *Em jelent meg a folyosó végén*
-Emily.. Negyed 12 van. *Vicky*
-Mennyi? Mindjárt itt vannak a táncosok. Bocsánat. Nem néztem az időt, azt sem tudom lassan, hogy hol vagyok. Még a vendégek sincsenek itt és már bolondok háza van..*Em*
-Semmi gond. *mondta Chan*
Emily kivett 3 papírlapot a mappájából és mindhármuknak adott egyet-egyet.
-Itt van a beosztás és az időrend. Vicky 12-re várnak a táncosok az ötös öltözőben. Ha nem megy a koreográfia, akkor hívj fel! Nekem legkésőbb háromnegyed 1-re tudnom kell, érted?! *Em*
-Értettem. *bólintott Vicky*
-Chanel, Dani, egyszerű a feladat, szektorokat kell ellenőrizni, illetve majd az embereket kell eligazítani. Együtt lesztek. Számíthatok rátok? *Em*
-Persze. *mondták egyszerre*
-Ha bármi van hívjatok. *mondta Em és felemelte a telefonját* A papírotok hátoldalára felírtam hogy hol találtok meg, ha nem venném fel. Vicky neked az egyik táncos száma is fel van írva, ha eltévednél vagy nem tudom. *Em*
-Hűű.. te tényleg mindenre gondoltál. *Chanel*
-Nem mindenre.. Valamit tuti elfelejtek.. vagy elrontok. Van még kérdés? *Em*
-Igen, az mit jelent, hogy szektorokat kell ellenőrizni? *Chan*
-Én tudom. Majd megmutatom neki. *mosolygott Dani*
-Oké, akkor én megyek. Meg kell néznem a világosítást és a fényeket. *Em elindult a folyosón*
-Vicky velünk jössz? Van még egy fél órád. *Chan*
-Nem, szerintem megkeresem azt az öltözőt. Lehet nem is fogom megtalálni. *nevetett Vicky*
-Oké, Dani merre kell mennünk? *Chan*
-Erre. *Dani megint meg akarta fogni Chanel kezét, de most nem próbálta meg..inkább csak elindult*
-Szia Vicky. *mosolygott Chanel majd Dani után szaladt*
-Chan állj meg. Mondani akarok valamit.. *Dani*
-Igen? Mondjad. *Chanel*
-Chanel..én..

78. Reggeli készülődés

Gyönyörű szép Los Angeles-i reggelre virradt..
Szép is lenne. Igen, a nap sütött, mint mindig. Chanel mégsem volt olyan vidám, mint előző nap. Ő sem tudta mi a baja.. Egyszerűen csak nem volt kedve.. semmihez. Azt gondolta, hogyha lezuhanyzik talán jobb kedve lesz.. 20 perc múlva sem változott semmi. Illetve, de. Rosszabb lett.
Chanel felöltözött és lement a nappaliba. Leült a kanapéra és bekapcsolta a Tv-t. Nem ment semmi érdekes benne, szóval átment a konyhába és reggelit készített magának. Leült az asztalhoz és evett. A szüleit sehol sem találta, ezért felhívta az anyját.
-Anya? *Chanel*
-Igen, kicsim? *Claire*
-Hol vagytok? *Chan*
-Paul dolgozik és én egy házat mérek fel. Délután érek csak haza. Addig tied az egész ház. *Claire*
-Oké, akkor majd kitalálok valamit.. 11-re megyek Emily-hez. Sajnálom, hogy nem tudtok jönni. *Chan*
-Én is sajnálom, szurkolok neki, remélem jól fog sikerülni.. De most le kell tennem. Szia kicsim. *Claire*
-Szia anya. *Chanel letette a telefont az asztalra*

Reggel 6:00
Emily az ébresztőre kelt. Még álmosan sétált be a fürdőbe és nagyon fázott. Egy póló és egy nadrág volt rajta. Forró vízzel zuhanyzott kb 10 percig, mert Dani verte az ajtót.
Emily magára tekert egy törölközőt, kinyitotta az ajtót és ráordított a bátyjára:
-Neked meg mi bajod van?! *kérdezte dühösen Emily*
-Csak 2 kérdés. *Dani*
-Mi lenne az? *Em még mindig mérges volt. Utálta ha akkor zavarják mikor a fürdőben van*
-Szóval.. Befejezted a zuhanyzást? *Dani*
-Igen, de nem fogok kimenni a fürdőből. *Em*
-Megint szépség napot tartasz? *Dani nevetett*
-Csak 1 óra. Ez volt a második kérdés? *Em*
-Nem. Chanel segítő? *Dani*
-Nézd, Nick és Chanel még mindig együtt vannak..*Em*
-Nem ez volt a kérdés. *Dani*
-Chanel 11-re jön a főbejárathoz. *mondta Em és becsukta az ajtót*
Dani szája sarkában kis mosoly jelent meg, de rögtön eltüntette onnan. Bement a szobájába és készülődni kezdett.
Emily tudta, hogy a bátyjának régóta bejön Chanel..

-Vicky! Kelj fel, szívem. Nem lesz elég időd elkészülni. *Miss Murpy kopogtatott Vicky ajtaján*
-Jó..jó ébren vagyok. *mondta Vicky, majd a párnájába temette a fejét.*
Miss Murpy bement Vicky szobájába és elhúzta a sötétítő függönyt.
-Áh anya..Mit csinálsz?! *kérdezte Vicky álmosan*
-Kiscicám mit ígértél Emily-nek? *Miss Murpy keresztbe tette a kezét*
-Jó.. Ébren vagyok. *Vicky*
-Kelj fel! *mondta Miss Murpy mérgesen*
-Oké. *Vicky felment és kiviharzott a szobából.*
-Zuhanyzol? *kiabált utána az anyja*
-Nem, reggel utálok zuhanyozni. Mindig este szoktam..mintha nem tudnád. *forgatta a szemét Vic*
-Jó, csinálok reggelit. *Miss Murpy lement az emeletről*

77. Mint régen.

Chanel felnyitotta a laptopját és megnyitotta a skype-ot. Nick fent volt..
-Szia kicsim. *Nick*
A hangja mindig megnyugtatta Chanel-t. Főleg mikor "kicsimnek" hívta.
-Sziaaa. *Chanel*
Szinte kiabált, boldog volt.
-Jó kedved van? *nevetett Nick*
-Igen. *mosolygott Chanel*
Nick ebbe a mosolyba szeretett bele majdnem 8 hónapja.
-És miért? Mi történt? *Nick*
Pont úgy beszéltek, mint.. régen.
-Nagyon hiányoztál. *Chanel*
Ez volt az a mondat amit félt őszintén, szívből mondani.. Nick mikor meghallotta ledöbbent. Chanel ezt mondta?! És őszintén? Ezt biztos csak álmodja.. Akkor.. akkor most mi van?
-Hogy mondod? *Nick hangjában nem önteltség hangzott. Inkább meglepettség*
-Igen.. nagyon hiányoztál. És ezt most komolyan mondtam. Mikor ma felhívtál.. azóta, elviselhetetlenül.. egyre jobban. *Chanel*
-Nekem is hiányzol. Most kapnál tőlem egy hatalmas ölelést.. Mikor jössz haza? *Nick*
-Szerdán. *mondta Chanel és lesütötte a szemét*
Borzalmas érzés mikor az hiányzik akit a világon mindennél jobban szeretsz.. A szülei is hiányoztak neki, de Nick persze máshogy..
-Csak szerdán? *Nick kicsit ideges lett*
-Igen.. *Chan*
-És én addig mit csináljak? Szörnyen hiányzol.. Veled akarok lenni. Mindig. Nem fogom kibírni. *Nick*
-De ki fogod bírni szívem. És te is hiányzol nekem. Mex hogy van? Chan*
Nick nem szólt semmit csak felállt és elsétált. Pár perc múlva visszaült a székbe és már az ölében volt Mex.
-Szerinted? Túl van pörögve.. *Nick*
-Megverted? *Chanel*
-Hülye vagy?! Nem. *Nick*
-Bocsánat.. Nem idegesített fel? *kérdezte Chan meglepedten*
-De igen.. De tudom hogy fontos neked. Szóval nem fogom bántani.. Még ordítani sem fogok vele. *mosolygott Nick majd letette a kutyát*
-Köszönöm. *mosolygott Chan*
-A szüleid jól vannak? *Nick*
-Persze.. mint mindig. Voltam ma Vicky-éknél meg Emily-éknél.. Ja mondtam. *nevetett Chanel*
-Nem számít, mesélj. *Nick*
-Oké.. Szóval Emily most találkozott velem.. Őszintén szólva kicsit jobban esett volna, ha nem hozzák a formájukat..*Chan*
-Ezt hogy érted? *Nick*
-Hát ők alapból.. Ezt nem lehet elmagyarázni.. Kedvesebbek is lehettek volna.. *Chan*
-Azt hittem ezért szereted őket.. Egyébként is csak meglepődtek. Te mit szólnál ahhoz ha holnap reggel a szobád ajtaján kopogtatnék? *Nick*
-Semmit, a nyakadba ugranék. *nevetett Chanel*
-Igen, igen persze.. Előtte meg egy olyan beszólás, hogy 'Te miért nem vagy Berlinben?' *Nick*
-Igen, ez lehetséges. *nevetett Chanel*
-Akkor meg ne panaszkodj.. Talán menni kéne aludni.. Holnap korán kelek. Végre munka. Már rossz volt itthon.. Ilyet se lehetett hallani a számból.. Megbolondultam. *Nick*
-Legalább elfoglalod magad.. *Chan*
-Na jó tényleg mennem kéne. *Nick*
-Ohh.. *mondta Chanel szomorúan*
-Jó éjt kicsim. Holnap látlak.. vagyis beszélünk. *Nick
-Jó éjszakát. Aludj jól. *mondta Chanel majd kilépett és kikapcsolta a laptopját*

76. A kérdés.

-Igen? *Chan*
-Tudod.. az a helyzet, hogy volt egy fiú.. *kezdett bele Em*
-Elmenjek? *nevetett Miss Murpy*
-Nem olyan fiú.. Szóval motorbalesete volt és.. *Em már megint nem tudta befejezni*
-Ne is fáradj. Nem tud táncolni és kell valaki a helyére.. *Chanel*
-Igen, de nehogy azt hidd, hogy te. Borzalmas táncos vagy, már ne is haragudj. *Em*
-Nagyon kedves vagy.. Mindegy. a kérdés? *Chanel*
-Tegyük fel, hogy Vicky nem megy bele.. Mindegy mibe, ne szólj bele! Szóval jönnél segíteni? *Em*
Chanel furán nézett Emily-re. Miss Murpy felment, hogy megnézze kész van-e már Vicky.
-Pontosabban.. Miben kell segíteni? *Chanel nem értette a helyzetet.*
-Semmi komoly.. Csak beállnék táncolni és addig ellenőrizni kellene az embereket.. Mindent elmagyarázok holnap. kb 10 percre kell csak helyettesítened, de ha előtte is besegítesz vagy utána azt is nagyon megköszönném. Tudod nagyon sok a tennivaló és idegbajt fogok kapni.. Kész őrültek háza lesz, el se mennék ha nem lennék szervező és nem lépne fel az egyik tánccsoportom. Ez még a nézőknek sem élvezetes.. *Em*
-Úgy tudtam te szeretsz fellépésekre járni.. Mármint nézőként. *Chanel*
-Igen, de az kényelmes, tudsz mozogni, sétálni a szünetben.. Talán még az előadások alatt is az helytől függ. Itt a beképzelt sznobok tömege elindul a büfé vagyis az étkező felé, mert nekik a büfé nem elég jó hely. *Em a szemét forgatta* Szóval itt meg sem tudsz szólalni és ha nem fogod meg a barátod kezét akkor csak másnap látod.. feltéve ha nem taposnak téged össze.. vagy őt. Tényleg.. utálom ezt az egészet. *Em*
-De annyira izgatott voltál..*Chan*
-Nem ez a megfelelő szó.. inkább ideges. *Em*
-Akkor igen. *Chan*
-Mi igen? *Em*
-Szívesen segítek. Este felhívlak..vagy..várj. Mikor kezdődik? *Chan*
-Délután fél 2-kor. Én már 10-kor ott leszek, fél 1-kor nyitjuk ki az ajtókat. A táncosok 11-re jönnek. Akkor biztos, hogy jössz? *Em*
-Igen, 11-re ott leszek. Ebéd szünetem lehet? *Chan*
-Mennyi idő míg eszel? Az étkezőben, tudsz ebédelni, ha viszel kaját. De rendezőknek ingyen van, vagyis nem ingyen, csak nem mi fizetjük. *nevetett Em*
-Viszek.. 5 perc. Annyit kaphatok? *Chan*
-Persze szívem. Nagyon köszönöm. Tudod hova kell menni igaz? *Em*
-Persze. *mosolygott Chanel*
-Oké, szóval a főbejáratnál találkozunk 11-kor. Köszönöööm. *mondta Em és megölelte Chanel-t*
-Jó. Majd hívlak 9 körül és tisztázzuk. Nekem miért nem szőke a hajam?! *Chan*
-Hogy ne tudd arra fogni, hogy hülye vagy.. Amúgy azért, mert a barna áll jól. *mosolygott Em*
-Na jó.. egy, igazad van, de úgy könnyebb lenne. kettő, köszönöm. Viszont most már megyek.. Beszélnem kell Nick-el. *Chanel*
-Kibékültetek? Vagyis.. ti újra..*Em*
-Nem tudom.. de megyek. Szia, puszilom őket. *mondta Chanel és a lépcső felé nézett majd bólintott.*
-Megmondom. *mosolygott Em*
 Chanel az ajtó felé lépkedett. A fa padlón kopogott a cipője és ezt az egész alsó szinten lehetett hallani. Semmi zaj nem volt. Néma csend, Emily egy magazint lapozgatott, fentről sem jött le semmi hang. Chanel lassan sétált, körbenézett.. Jól szemügyre vette a házat amíg a kijárathoz ért. Majdnem 4 hónapja nem volt otthon. Amikor rászánta magát, hogy hazajön mindig közbejött valami.. Legutóbb a munka. És az előtt is. Talán kétszer nem a munka miatt halasztotta el. Egyszer a szülei meglepték őt mielőtt elindult volna.. Chanel akaratlanul is elmosolyodott mikor ez eszébe jutott. Egyszer pedig beteg lett. Így is el akart menni, de Nick nem engedte. Chanel emiatt is mosolyra húzta a száját.. Nick mindig vigyázott rá. Mindig féltette..
Chanel kilépett az ajtón, majd becsukta maga mögött. A kocsija felé indult.

-Chanel hol van? *Miss Murpy*
-Hazament.. de puszil. *Em*
-Hova sietett? Itt is aludhattatok volna.. mind a hárman.. úgy mint régen. *mosolygott Miss Murpy*
-Nick.. *Em*
-Ő is jött? Úgy tudtam, hogy köztük vége.. Vagy.. *Miss Murphy*
-Nem tudom.. kár kérdezni.. Szerintem ezt ő sem tudja. *Em*
-Ja, ez a legrosszabb helyzet. *Miss Murpy*
-Áh, a végén úgy is összejönnek. *Emily nem nagyon foglalkozott a témával csak lapozgatta tovább az újságot.*
A fa lépcsőn most egy papucs csoszogott. Vicky nagyon lassan sétált és közben a haját dörzsölte a törölközővel.
-Anya, miért verted az ajtót? *Vicky*
-Ha hallottad akkor miért nem jöttél ki? *kérdezte mérgesen Miss Murpy*
-Mert ha én bemegyek akkor legalább 20 percig nem fogok kijönni, csak ha vészhelyzet van. Szóval, miért? *Vicky*
-Itt volt Chanel. *Em még mindig közömbös volt*
-Találkoztatok? *kérdezte lepődötten Vicky* Ja és te miért vagy itt? Történt valami?
-Egy igen, kettő mert kérdésem van vagyis kérés. Három semmi vagyis.. áh semmi. *Em*
-Na? *Vicky*
-Mennyire tudod a koreográfiát? *Em*
-Melyiket? *Vicky*
-Szerinted?! Holnap lesz a fellépés és nincs táncosom.. Beugrasz helyette? *Em*
-Anya, holnap.. *Vicky*
-Tudom, tudom, majd bepótoljuk.. de akkor már jön Chanel is! *Miss Murpy*
-Akkor mehetek? *mosolygott Vicky*
-Nem, kötelező elmenned. *Miss Murpy*
Ő mindig azt tanította a lányának, hogy a barátság a legfontosabb az életben. Lesznek szerelmek, talán egy a végsőkig, de a barátokra mindig vigyázni kell, megbecsülni őket és segíteni nekik. Az igaz barátoktól azt kapjuk vissza amit adunk nekik. Emily és Chanel pont ilyenek voltak, segítettek ha tudtak. Ezért is szerette őket Miss Murpy. És kiálltak egymás mellett.. Nem számított, hogy ki az aki ellen ki kell állni, ez soha nem volt fontos.. Csak az, hogy összetartsanak.
-Megbeszéltük.. Nem tudom, talán az utolsó nyolcadot nem tudom. *Vicky*
-Azt gyorsan megtanulod. 11-kor legyél a főbejáratnál. Mindent megmutatok, ha pedig nem megy akkor se kezdjél pánikolni, majd akkor beállok én, de most mennem kell. Otthon elintézek pár telefont. De ne késs! *Em*
-Értettem, nem fogok. *mondta Vicky halál komolyan, de aztán elnevette magát*
-Jó éjt lányok! *mosolygott Em*

75. Újra együtt..

Vicky felment az emeletre, majd a szobájába. A tusfürdője és egy törölköző volt az ágyán. Felkapta őket és énekelve elindult a fürdő felé.. Az első versszakot énekelte és még a refrént is, utána dúdolt. Vicky feltűzte a haját. Bement a fürdőbe, levette a köntöst majd felakasztotta, és beállt a zuhany alá.

-Ohh, igen persze, fürödni készül, szerintem még nem ment be a fürdőbe. Várj, szólok neki. *Miss Murpy*
-Rendben, köszönöm. *mondta Emily és a kanapé felé indult.*
Miss Murphy felment a lépcsőn.. Vicky akkor nyitotta meg a vizet mikor az anyja kopogtatott..
Emily a tv-t kapcsolgatta mikor kopogtak.
-Szi..a. Hogyhogy itt vagy?
-Én?! Te mit keresel itt? *kérdezte Em kicsit dühösen.*
-Vicky-t. Voltam..*nem tudta befejezni, mert Em közbevágott*
-Nekem mikor akartál szólni arról, hogy megint itt vagy? *Em kicsit szomorú volt*
-Ami azt illeti.. Voltam nálatok, de anyukád azt mondta, hogy elmentél valahova, gondoltam Vicky megmondja, hogy hova mentél..
-Ő sem tudta.. vagyis még most sem tudja, hogy miért jöttem. De te miért vagy itt? Mármint az oké, hogy miattam. De úgy a városban, országban? *kérdezte Em.. a hangjában már meglepettséget lehetett hallani.*
-Mert... Nem tudom. Úgy éreztem vissza kell jönnöm, és őszintén.. Maradok.
-Mi? Meddig? *Em*
-Te is kedves vagy, nem hogy örülnél neki.. Küldj el te is, mint Vicky. *nevetett Chanel*
-Nem úgy értettem. Szóval? *Em*
-Nyugodj meg, szerdán megszabadulhatsz tőlem. *mondta Chan és befelé indult.*
-Egyébként nagyon örülök, hogy itt vagy. *Em megfogta Chanel karját, magához húzta és megölelte*
-Akkor jó, Vicky? *Chan körbenézett*
-Én is rá várok. *Em*
-Miért? *Chan*
-Mert fürdik, nekem viszont beszélnem kell vele. *Em*
-Áhh értem, mikor lesz a bemutató? *Chanel*
-Pont erről lenne szó.. Holnap és az egyik táncosom nem tud fellépni.. *mondta idegesen Em*
-Értem.. De ugye elmehetek? *Chanel*
-Persze, de lenne egy kérdésem..*Em*
-Bocsánat, de már zuhanyzik és szerintem nem hallotta, hogy kopogtam. *Vicky anyukája lépdelt le a lépcsőn.*
-Csók Miss Murpy. *Chanel mosolygott*
-Chanel Még szebb lettél mióta utoljára láttalak. *Vicky anyukája közelebb ment hozzá és megölelte*
-Köszönöm, maga is jön holnap Em bemutatójára? *Chanel*
-Az holnap lesz? *Miss Murpy meglepődött*
-Igen.. És nincs táncosom. *Em*
-Hát Vicky-vel vásárolgatni akartunk, gondolom megfeledkezett a bemutatóról, de természetesen elmegyünk. *mondta Miss Murpy kedvesen*
-Köszönöm a támogatást. *mondta kicsit megkönnyebbülve Emily*
-Honnan lesz táncosod? *Chanel*
-Még nem tudom.. Van egy ötletem. Bár nem hiszem, hogy Vicky belemegy. Szóval Chanel.. a kérdés.. *Em*

74. Aznap este

Emily New York-ban töltötte a délutánját.
-Szia anya. *mondta emily miközben becsukta maga mögött a bejárati ajtót*
-Szia kicsim. *kiabálta Mrs. Jones a nappaliból*
-Hol vagy? *Em*
-A nappaliban, olvasok. *Mrs. Jones*
-Van vacsora? *kérdezte Em és a konyha felé indult*
-Igen, várj egy kicsit, mindjárt megyek. *Mrs. Jones*
Emily kivette a vacsorát a hűtőből, és letette az asztalra.
-Milyen volt a délutánod? Nem akartalak zavarni a hívogatással. *Mrs. Jones*
-Köszönöm.. Fárasztó. Nem találtam alkalmas embert.. Nem tudom, hogy mihez kezdjek. Ezt az előadást törölni fogják, ha találnak mást a helyére, és hidd el, találni fognak. Már nem tehetek semmit. *mondta Em és elkezdte turkálni a salátáját. *Em*
-Hallottam Cha.. vagyis eszembe jutott valami, miért nem állsz be te? *Mrs. Jones majdnem elszólta magát*
-Én szervező vagyok.. jobban mondva segítő. *Em*
-Egy hete meg vagy bolondulva, telefonálgatsz egy hónapja mindenkinek, a bemutatón 2 szót nem lehet majd veled beszélni, és te csak segítő vagy?! *Mrs. Jones*
-Na pont ezért nem állhatok be én.. *Emily*
-Nincs olyan ismerősöd aki most épp nem táncol, de amúgy jó táncos? *Mrs. Jones*
Emily gondolkozni kezdett.
-Aki nem táncol.. vagy aki nem táncos.. Anya, imádlak. Most mennem kell. *Emily kiszaladt az előszobába*
-Mi jutott eszedbe? *Mrs. Jones semmit nem értett a lánya gondolatmenetéből*
-Majd elmondom. Szia. *Em*
-Vigyázz magadra! *Mrs. Jones*

Chanel Dani-vel töltötte a délutánt. Mindenről beszélgettek.. Ebédeltek egy étteremben, ahol olyan mennyiségű volt a kaja, hogy kénytelenek voltak elmenni utána egy pizzériába, mert nagyon éhesek voltak. Ennek ellenére elkértek érte egy vagyont. Chanel kicsit felháborodott ezen, mert Berlinben nem ehhez szokott. Ott az emberek kedvesebbek, pedig az sem kicsi város..
-Jó, jó most már tényleg haza megyek. *mondta Chanel elég nehézkesen, mert nagyon nevetett*
-Értettem. Ugye jól érezted magad?! *Dani*
-Úgy nézek ki, mint aki nem? *Chan*
-Nagyon hiányoztak az ilyen napok veled. *mondta Dani és megölelte Chanel-t és közben felemelte*
-Igen, nekem is. Nagyon rég nem volt ilyen jó kedvem. *mosolygott Chanel*
-Örülök neki, hazavigyelek? *Dani*
-Nem kell, köszönöm. Olyan jó idő van, inkább sétálok. Majd látlak. És Emily-nek egy szót se! *Chanel*
-Értettem. Szia. *Dani*
Chanel 20 perc gyaloglás után már otthon volt.. Nagyon szép idő volt, Los Angeles-ben mindig nagyon jó idő volt.
Chanel kinyitotta az ajtót, és besétált, de nem talált senkit. Felment a szobájába, levette a magassarkút és ráugrott az ágyára. Nagyon jól esett neki, ez csak otthon élvezetes. Semmi kedve nem volt haza menni, mármint vissza a 2. otthonába, Berlinbe.
-Chanel, szívem hazajöttél? *Claire*
Chanel felemelkedett és leszaladt a lépcsőn majd az anyja nyakába ugrott.
-Minek örülsz ennyire? *nevetett Claire*
-Csak nagyon jó újra itt lenni. Boldog vagyok. *nevetett Chanel*
-Örülök kicsim. Hol jártatok Dani-vel? *Claire*
-Ohh, hát ettünk aztán megint ettünk.. *nevetett Chanel*
-Nagyon hiányzott neked, igaz?! *Claire felhúzta a szemöldökét*
-Annyira nem, de most nagyon jó volt vele lenni. Jó, mert nem kell aggódnom amiatt, hogy olyan dolgokat csinálok, amit nem illik vagy nem szabad.. Most már hiányozni fog. *Chanel*
-Értem, szívem. *Claire*

Vicky éppen zuhanyozni készült.. Miután Chanel elment feküdt a kanapén és filmeket nézett. Scott Morris-t nem találták meg.. Vicky annyira nem sajnálta. Már akkor is fáradt volt, de nem aludhatott amíg egyedül volt. Nem szeretett úgy aludni, hogy egyedül van otthon. Az anyukája tovább maradt bent, mert helyettesíteni kellett az egyik munkatársukat. Épphogy csak egy órája ért haza.
-Anya, holnap dolgozol? *Vicky*
-Normális vagy? Holnap csajos napot tartunk. Csak mi ketten. Vagy van valami más programod? *Miss Murphy*
-Nem, nem. Örülök.. Anya.. Chanel itthon van. *Vicky*
-És ezt nekem most kell megtudnom? *Miss Murphy*
-Mikor máskor? *nevetett Vic*
-Miért nincs itt? *Miss Murphy*
-Az anyukájának biztos hiányzott..Volt itt délután. *Vicky*
Csengettek.
-Anyu kinyitod? Törölközőben nem szívesen tenném. *Vicky*
-Persze, menj zuhanyozz, de siess. *Miss Murphy*
-Értettem. *mosolygott Vicky és felszaladt az emeletre*
-Csókolom, Vicky itthon van? beszélnem kell vele. *Em*

73. Vicky:)

Vicky nagyon meglepődött. Chanel nem akar hazamenni?! Hogy mi van? Az az.. Nem lehet.

-Hogy érted azt, hogy nem igazán.. *Vicky*

-Úgy, hogy nem szívesen megyek vissza. *Chan*

-De ugye visszamész? *Vicky*

-Kösz, hogy megint ilyen kedves vagy. Vissza fogok menni, ne aggódj. *Chanel*
-Tudod, hogy nem úgy értettem. Csak megijedtem, hogy olyan döntést hozol amit megbánsz.. *Vicky*
-Tudom, de olyan jól hangzik.. jól esik. *Chanel*
-Bocsánat.. Te mikor érkeztél? *mondta Vicky és lefeküdt a kanapéra*
-Még este. Olyan 10 óra körül. Utána nagyon fáradt voltam, de mikor Emily-vel beszéltem akkor a repülőtéren voltam. *Chan*
-Mondta, hogy recseg a vonal. És hogy utaztál? *Vicky*
-Viszonylag gyorsan eltelt az idő, bár megerősítettek abban a hitben, hogy utálok repülni. Olyan bunkó emberek vannak a reptéren, hogy az valami kibírhatatlan. Ráadásul egy kisgyerek ült előttem aki folyton nyavalygott. *Chan*
-Azt hittem bírod a gyerekeket. *csodálkozott Vicky*
-Bírom is. Csak az olyanok akiknek hiányos a nevelésük kicsit idegesítőek. Az anyja megmondta neki, hogy ha leszállnak ehet csokit és ihat a kólájából. Mondjuk azt se értem, hogy egy 4 éves gyerek miért iszik kólát.. *Chan*
-És? *Vicky*
-Ott nyavalygott és volt egy bátyja aki meg tőlem és a mellettem ülő sráctól kért pénzt, hogy vegyen kólát mikor leszálltak. Az apjának szólt a mellettem ülő fiú és őt nem is érdekelte, sőt még mi voltunk a hibásak, amiért nem adtunk pénzt.. Ez egy kicsit furcsa volt.. Nem szeretnék velük találkozni többet soha az életben. De minden rosszban van valami jó, a srác miattuk szólt hozzám először. És tök jó fej volt. *Chan*
-Húú, megadta a számát. Ő is Berlinben lakik? *Vicky*
-Nem, és nem. Scott a neve. A húgát látogatta meg, aki nem Berlinben lakik, de csak Berlinből indult repülőgép. *Chanel*
-És helyes? *Vicky*
-Nekem csak Nick helyes.. de nem néz ki rosszul, hozzád illene. *Chan*
-Kösz, nem kell. Most egy ideig felhagytam a fiúkkal. *Vicky*
-Persze.. Ameddig Adam nem hív. De nem fog. *Chan*
-Ez meg nekem esett jól. Miért? Nem vagyok elég jó neki? *Vicky*
-De.. Csak ő nem hozzád való.. Hány napig jártatok? 4-5?! Ez nem egy rendes kapcsolat és szerintem el volt sietve.. Jó, az sem normális, ha hónapokig csak hiteget és nem kérdezi meg, csak mikor már nagyon fél attól, hogy elveszít. *Chan*
-Nick mennyi idő után kérdezte meg? *Vicky*
-Az első csók után 2 héttel.. Az első randit a megismerkedésünk után 1-2 hónap után. *Chan*
-De én nem akarok ennyit várni.. *Vicky* Talán igazad van.. És nem kéne sajnáltatnom magam.
-Örülök, hogy felébredtél. Most szépen kelj fel, és keress rá a neten. Scott Morris. *Chanel*
-Lehozom a laptopot. Tényleg azt hiszed, hogy nem fog hívni? *mondta Vicky és a lépcső felé indult.*
-Majdnem biztos vagyok benne. Sajnálom. *Chanel*
Vicky visszafordult a lépcsőről és nagy levegőt vett.
-Nem számít.. *mondta és tovább ment*
Csengettek.
-Kinyitom. *kiabálta Chanel*
-Szia, Miss Murphy-nek hoztam csomagot. Te vagy az? *a férfi nem sokkal lehetett idősebb nála.. talán 3 évvel*
-Áhh, nem. A lánya barátnője vagyok. *Chanel*
-Csak családtag, vagy felhatalmazott veheti át. Te az vagy? *kérdezte a futár*
-Nem, de mindjárt lejön a lánya. *Chanel remélte, hogy Vicky siet.*
-Jó, nem sietek.
-Szia Aaron. Anya nincs itthon. *Vicky szinte szaladt a lépcsőn lefelé.*
-Te is átveheted. Miss Garcia. *Aaron elkezdett nevetni. Látszott, hogy nem régről ismeri Vicky-t*
-Kérlek ne. Utálom a vezeték nevem. Anya legalább a válás után Murphy lett. Én meg maradtam rohadt Garcia. *Vicky*
-Jó bocsánat. Amúgy anya puszil.. *Aaron*
-Én is őt. Hol írjam alá? *kérdezte Vicky és a papírra nézett.*
-Itt és itt. *Aaron rámutatott egy vonalra, majd felhajtotta a papírt és az alatta lévő füzetre mutatott*
-Oké. Köszönöm. Kell fizetni? *Vicky*
-Nem már ki van fizetve. *mosolygott Aaron. Egész jól nézett ki*
-Ohh, de hülye vagyok. Aaron ő Chanel a legjobb barátnőm, Chanel ő Aaron, anya legjobb barátnőjének az öccse.. *nevetett Vicky* Kicsit furcsa viszony.
-Egy kicsit.. Örülök, hogy megismerhettelek. *mosolygott Chanel*
-Szintén, hozzád ment Vicky múlt héten, nem!? *Aaron*
-De igen. *Chan*
-Úgy tudtam Berlinben vagy. *Aaron*
-Egy órával ezelőttig én is. *Vicky*
-Most komolyan, nem örülsz neki, hogy itt vagyok vagy mi van?! *Chan*
-De, de nagyon. *Vicky*
-Nekem mennem kell.. Sziasztok. *Aaron*
-Szia. *mondta a két lány egyszerre*
Vicky becsukta az ajtót..
-Szóval Aaron. Miért nem hallottam még róla? *Chan*
-Mert nem volt szükséges. Pár hete ismertem meg, és jó vele hülyülni, de engem nem különösebben izgat. *mondta Vicky és felnyitotta a laptopot*
-Pedig jól néz ki. *Chanel*
-Nem rossz.. Nem az esetem ezt te is tudod. *Vicky*
-Igen, igen persze. *Chanel*
-Biztos jó ötlet így ismerkedni? Vicky*
-Nem, de egy próbát megér. Keresd az én facebook-omban és jelöld be ha megvan. *Chan*
-Oké. De van egy csomó.. *Vicky*
-Nem baj. Akkor nem fogunk unatkozni. *mondta Chanel és leült Vicky mellé*
-Meddig akarod ezt csinálni? *Vicky*
-Nem sokáig. 2-kor találkozok Dani-vel. Te nem akarsz jönni? *Chan*
-Nem, zavarnék. Amúgy sincs sok kedvem.. De akkor előtte hazamész? *Vicky*
-Igen. Szerintem még 1 órát maradok aztán lassan indulok.. Hol van a cicád? *Chan*
-Szerintem vagy a szobámban alszik vagy a kertben valahol. *Vicky*
-Akkor felmegyek és megnézem. *Chan elindult felfelé*
-Várj, akkor hogy találjam meg?! *Vicky*
-Csak annyit tudok, hogy L.A.-ben lakik. Kék szeme van és barna haja. Ja és persze jól néz ki. *Chanel*
-Remek.. *mondta halkan Vic. és elkezdett keresgélni egyet a sok közül..*

72. Itthon vagyok.

-Dani, nagyon kedves vagy, de kocsival jöttem. Nem szükséges elvinni. *Chanel felvette a táskáját az asztalról*
-A kocsi megvár. Én meg szívesen elviszlek, mert nagyon hiányoztál. *Dani*
-Nem haza megyek. *Chanel*
-Tudom, mondtad már, hogy Vicky-ékhez, nem vagyok analfabéta nagyon köszönöm. *nevetett Dani*
-Nem kell elkísérni. *mosolygott Chanel* Viszont ebédelhetnénk együtt.
-Megbeszéltük. Késői ebéd jó lesz? *Dani*
-Tökéletes. Találkozunk nálam? *Chan*
-Fél kettőre ott leszek. *mosolygott Dani*
-Megbeszéltük. Viszlát Mrs. Jones. *mondta Chan és az ajtó felé indult*
-Szia Chanel. *Mrs. Jones*
Chanel becsukta a bejárati ajtót és a kocsijához sétált. Kinyitott az ajtót és beült a vezetői ülésbe. Sok mindent érzett abban a pár percben.. Eszébe jutott az összes emlék. A legelső 5 éves korából, Emily-vel összevesztek és Em ellökte őt. Elég szerencsétlenül sikerült elesnie mert ráesett a kezére ami eltört. Emily anyukája volt a felelős a lányokért, és magát hibáztatta az eset miatt, csak pár percre ment el, üdítőt akart kihozni a kertbe. Ez volt az első összeveszésük.. Legalábbis a szüleik elmondása szerint. Chanel elnevette magát. Túl drámaivá tették az életüket.
A legszomorúbb emléke ebből a házból az volt, mikor 9 évesek voltak. Emily apjának temetése. Nem igazán tudták felfogni a dolog nehézségét. 9 évesek voltak, ilyen közeli rokont akkor még nem veszítettek el. Emily minden nap megkérdezte, hogy hol van az apukája és hogy mikor jön haza. Mrs. Jones azt kérte Chanel és Vicky anyukájától, hogy egy ideig ne hozzák át a lányokat, de Emily elmehet hozzájuk. Nem csak a lányok, de szüleik is nagyon jóban voltak egymással, ez még most sem változott. Nagyon szívesen vigyáztak a kicsi Emily-re akkoriban, talán akkor lettek ők hárman elválaszthatatlanok. Ez a viszony a három család között nem fog egyik napról a másikra elromlani.
A három lány közül csak Chanel-nek volt teljes a családja. Vicky szülei elváltak, jobban mondva Vicky számára sosem létezett az apja. Volt az anyja és egy férfi, akire nem akart emlékezni. Megkeserítette mindenki életét az alkohol- és drogfüggőségével. A válás után gyakran zaklatta Vicky-t és az anyját. Néha pénzt követelt, volt mikor azt, hogy fogadja őt vissza, fenyegetőzött és a végén a rendőrségen kötött ki. Vicky mindig is a fiúk társaságát kereste, a pszichológus szerint ez a sokk miatt volt, amit az apja okozott és biztonságban akarta tudni magát. Ennek a helyzetnek is van legalább egy előnye, Vicky és az anyukája olyanok mintha legjobb barátnők lennének.
Chanel szemében könnycseppek jelentek meg.. Szerencsésnek érezte magát az élete miatt.
Elfordította a kulcsot és a főút felé vette az irányt. Megcsörrent a mobilja. Nick volt az.. Chanel felvette és kihangosította, majd letette maga mellé.
-Sokba fog ez neked kerülni. *Chanel*
-Nem érdekel. Chanel nagyon hiányzol. Ez elviselhetetlen. Azt hittem legalább pár napig bírni fogom, de nem megy, el kell, hogy mondjam. Nem tudok nélküled élni. *Nick*
-Ezt muszáj most megbeszélni? *Chanel*
-Nem kell megbeszélni, nagyon egyszerű. Csak azt akarom, hogy tudd. *Nick*
-Te is hiányzol nekem, iszonyúan, de ezt személyesen jobb lenne, pont vezetek és tényleg sokba fog kerülni, mert Los Angeles-ben vagyok. Mex? *Chan*
-Vele minden rendben nagyon jó kutya. Azt hiszem fél tőlem. *nevetett Nick*
-Akkor örülök. Tényleg nem érdekel, hogy sokba kerül ez a hívás? *Chanel*
-Annyira nem. Este mit csinálsz? *Nick*
-Szerintem anyáéknál leszek.. Akarom mondani, otthon. *Chanel-t megnyugvással töltötte el, hogy otthon van.* Dani hívott át hozzájuk estére, de szerintem ma kihagyom.
-Emily-éktől jössz? *Nick*
-Eltaláltad, és Vicky-ékhez megyek. Adam-nek nem hiányzik Vicky? *Chan*
-Nem beszéltünk róla.. *Nick*
-Vicky helyében szóba se állnék vele, de ő várja, hogy majd bocsánatot kér. *Chan*
-Miért kéne bocsánatot kérnie? *Nick*
-Mert ez a szakítás rosszabb volt, egy sms-ben szakításnál. *Chan*
-Szakítottak? *Nick meglepődött*
-Nem tudtad? *Chan*
-Nem, ezt a kicsi részletet nem közölte velem senki.. *Nick*
-Hát kb ennyi volt, hogy Adam közölte, hogy minden szép és jó volt, de ha visszamegy akkor inkább legyen vége. *Chan*
-Ez komoly? *Nick*
-Én így emlékszem. *Chanel*
-Húú.. Ez most enyhén sokkolt. Én sose tennék ilyet. *Nick*
-Én se, de mindjárt mennem kell, mert ideértem. *Chan*
-Jó, azt akartam kérdezni, hogy este akarsz-e skype-on beszélni? *Nick*
-Igen, majd megbeszéljük. Szia. *Chan*
-Szia. *Nick*
Chanel kiszállt a kocsiból és az ajtóhoz sétált majd bekopogott. Az ajtó kinyílt, Chanel pedig egy álmos szempárra nézett.
-Chanel? *Vicky*
-Szia. *mosolygott Chanel*
Vicky, mikor meglepődik általában le fagy, és akkor megszólalni se tud.
-Te..te.. te miért vagy itt? *Vicky*
-Köszi a kedves köszönést. *nevetett Chan*
-Bocs, de komolyan. Miért vagy itt? *Vicky*
-Nem lennél egy kicsit kedvesebb? Azért jöttem, hogy meglepjelek titeket. *Chanel*
-De.. Én örülök, hogy itt vagy, tényleg. Csak nem számítottam rád és.. *Vicky*
-És?! *Chan*
-Semmi, csak meglepődtem. Gyere be. *mondta Vicky és félreállt az ajtóból*
-Álmos vagy? *kérdezte Chanel*
-Igen, egy kicsit, nem rég keltem. *Vicky fekete cicanadrágot viselt egy -a méreténél- pár számmal nagyobb pólóval.*
-Miért nem dőlsz le? *Chan*
-Mert elaludnék és egy csomagot át kell vennem, mivel anya dolgozik. *Vicky*
-Keveset aludtál? *Chanel*
-Hát eléggé.. Talán 4 órát. Későn feküdtem le és korán keltem mert nem szeretek úgy aludni hogy egyedül vagyok itthon. *Vicky*
-Akkor most menj aludni.. Én itt maradok. *Chan*
-Áhh nem szükséges majd alszok este. Vagy mikor anya hazaér. Inkább mondd milyen újra itthon?! *Vicky*
-Olyan jó érzés.. már nagyon hiányzott minden. Te is olyan más vagy itthon. *Chan*
-Más?! *Vicky*
-Olyan otthonos ez a ház. És másképp vagy mint nálam. Mondjuk, ez természetes. *Chan*
Vicky-ék háza sokkal kisebb volt mint amiben Chanel lakott. De annál barátságosabb is. Ez is emeletes volt, de az alsó szinten csak egy konyha és egy előszobával összekapcsolt nappali..Igazából belátható volt az egész. A felső szinten volt 2 hálószoba és egy fürdő. Tökéletesen megfelelt anyának és lányának. Nem volt túl modern a ház, fa lépcső volt, fa padlóval és fa bútorokkal. A nappali fala vajszínűre volt festve, és világos volt a kanapé is.
-Hogy értve másképp vagyok? *Vicky*
-Lazább vagy.. vagyis.. Te is tudod, hogy ott nem otthon vagy. Mikor anyáékhoz, mármint hozzánk jössz akkor ugyanilyen vagy. Vagyis voltál, amíg itthon laktam. *Chan*
-Nem akarsz visszamenni? *Vicky*
-Nem igazán..*Chanel*