-Igen? *Chan*
-Tudod.. az a helyzet, hogy volt egy fiú.. *kezdett bele Em*
-Elmenjek? *nevetett Miss Murpy*
-Nem olyan fiú.. Szóval motorbalesete volt és.. *Em már megint nem tudta befejezni*
-Ne is fáradj. Nem tud táncolni és kell valaki a helyére.. *Chanel*
-Igen, de nehogy azt hidd, hogy te. Borzalmas táncos vagy, már ne is haragudj. *Em*
-Nagyon kedves vagy.. Mindegy. a kérdés? *Chanel*
-Tegyük fel, hogy Vicky nem megy bele.. Mindegy mibe, ne szólj bele! Szóval jönnél segíteni? *Em*
Chanel furán nézett Emily-re. Miss Murpy felment, hogy megnézze kész van-e már Vicky.
-Pontosabban.. Miben kell segíteni? *Chanel nem értette a helyzetet.*
-Semmi komoly.. Csak beállnék táncolni és addig ellenőrizni kellene az embereket.. Mindent elmagyarázok holnap. kb 10 percre kell csak helyettesítened, de ha előtte is besegítesz vagy utána azt is nagyon megköszönném. Tudod nagyon sok a tennivaló és idegbajt fogok kapni.. Kész őrültek háza lesz, el se mennék ha nem lennék szervező és nem lépne fel az egyik tánccsoportom. Ez még a nézőknek sem élvezetes.. *Em*
-Úgy tudtam te szeretsz fellépésekre járni.. Mármint nézőként. *Chanel*
-Igen, de az kényelmes, tudsz mozogni, sétálni a szünetben.. Talán még az előadások alatt is az helytől függ. Itt a beképzelt sznobok tömege elindul a büfé vagyis az étkező felé, mert nekik a büfé nem elég jó hely. *Em a szemét forgatta* Szóval itt meg sem tudsz szólalni és ha nem fogod meg a barátod kezét akkor csak másnap látod.. feltéve ha nem taposnak téged össze.. vagy őt. Tényleg.. utálom ezt az egészet. *Em*
-De annyira izgatott voltál..*Chan*
-Nem ez a megfelelő szó.. inkább ideges. *Em*
-Akkor igen. *Chan*
-Mi igen? *Em*
-Szívesen segítek. Este felhívlak..vagy..várj. Mikor kezdődik? *Chan*
-Délután fél 2-kor. Én már 10-kor ott leszek, fél 1-kor nyitjuk ki az ajtókat. A táncosok 11-re jönnek. Akkor biztos, hogy jössz? *Em*
-Igen, 11-re ott leszek. Ebéd szünetem lehet? *Chan*
-Mennyi idő míg eszel? Az étkezőben, tudsz ebédelni, ha viszel kaját. De rendezőknek ingyen van, vagyis nem ingyen, csak nem mi fizetjük. *nevetett Em*
-Viszek.. 5 perc. Annyit kaphatok? *Chan*
-Persze szívem. Nagyon köszönöm. Tudod hova kell menni igaz? *Em*
-Persze. *mosolygott Chanel*
-Oké, szóval a főbejáratnál találkozunk 11-kor. Köszönöööm. *mondta Em és megölelte Chanel-t*
-Jó. Majd hívlak 9 körül és tisztázzuk. Nekem miért nem szőke a hajam?! *Chan*
-Hogy ne tudd arra fogni, hogy hülye vagy.. Amúgy azért, mert a barna áll jól. *mosolygott Em*
-Na jó.. egy, igazad van, de úgy könnyebb lenne. kettő, köszönöm. Viszont most már megyek.. Beszélnem kell Nick-el. *Chanel*
-Kibékültetek? Vagyis.. ti újra..*Em*
-Nem tudom.. de megyek. Szia, puszilom őket. *mondta Chanel és a lépcső felé nézett majd bólintott.*
-Megmondom. *mosolygott Em*
Chanel az ajtó felé lépkedett. A fa padlón kopogott a cipője és ezt az egész alsó szinten lehetett hallani. Semmi zaj nem volt. Néma csend, Emily egy magazint lapozgatott, fentről sem jött le semmi hang. Chanel lassan sétált, körbenézett.. Jól szemügyre vette a házat amíg a kijárathoz ért. Majdnem 4 hónapja nem volt otthon. Amikor rászánta magát, hogy hazajön mindig közbejött valami.. Legutóbb a munka. És az előtt is. Talán kétszer nem a munka miatt halasztotta el. Egyszer a szülei meglepték őt mielőtt elindult volna.. Chanel akaratlanul is elmosolyodott mikor ez eszébe jutott. Egyszer pedig beteg lett. Így is el akart menni, de Nick nem engedte. Chanel emiatt is mosolyra húzta a száját.. Nick mindig vigyázott rá. Mindig féltette..
Chanel kilépett az ajtón, majd becsukta maga mögött. A kocsija felé indult.
-Chanel hol van? *Miss Murpy*
-Hazament.. de puszil. *Em*
-Hova sietett? Itt is aludhattatok volna.. mind a hárman.. úgy mint régen. *mosolygott Miss Murpy*
-Nick.. *Em*
-Ő is jött? Úgy tudtam, hogy köztük vége.. Vagy.. *Miss Murphy*
-Nem tudom.. kár kérdezni.. Szerintem ezt ő sem tudja. *Em*
-Ja, ez a legrosszabb helyzet. *Miss Murpy*
-Áh, a végén úgy is összejönnek. *Emily nem nagyon foglalkozott a témával csak lapozgatta tovább az újságot.*
A fa lépcsőn most egy papucs csoszogott. Vicky nagyon lassan sétált és közben a haját dörzsölte a törölközővel.
-Anya, miért verted az ajtót? *Vicky*
-Ha hallottad akkor miért nem jöttél ki? *kérdezte mérgesen Miss Murpy*
-Mert ha én bemegyek akkor legalább 20 percig nem fogok kijönni, csak ha vészhelyzet van. Szóval, miért? *Vicky*
-Itt volt Chanel. *Em még mindig közömbös volt*
-Találkoztatok? *kérdezte lepődötten Vicky* Ja és te miért vagy itt? Történt valami?
-Egy igen, kettő mert kérdésem van vagyis kérés. Három semmi vagyis.. áh semmi. *Em*
-Na? *Vicky*
-Mennyire tudod a koreográfiát? *Em*
-Melyiket? *Vicky*
-Szerinted?! Holnap lesz a fellépés és nincs táncosom.. Beugrasz helyette? *Em*
-Anya, holnap.. *Vicky*
-Tudom, tudom, majd bepótoljuk.. de akkor már jön Chanel is! *Miss Murpy*
-Akkor mehetek? *mosolygott Vicky*
-Nem, kötelező elmenned. *Miss Murpy*
Ő mindig azt tanította a lányának, hogy a barátság a legfontosabb az életben. Lesznek szerelmek, talán egy a végsőkig, de a barátokra mindig vigyázni kell, megbecsülni őket és segíteni nekik. Az igaz barátoktól azt kapjuk vissza amit adunk nekik. Emily és Chanel pont ilyenek voltak, segítettek ha tudtak. Ezért is szerette őket Miss Murpy. És kiálltak egymás mellett.. Nem számított, hogy ki az aki ellen ki kell állni, ez soha nem volt fontos.. Csak az, hogy összetartsanak.
-Megbeszéltük.. Nem tudom, talán az utolsó nyolcadot nem tudom. *Vicky*
-Azt gyorsan megtanulod. 11-kor legyél a főbejáratnál. Mindent megmutatok, ha pedig nem megy akkor se kezdjél pánikolni, majd akkor beállok én, de most mennem kell. Otthon elintézek pár telefont. De ne késs! *Em*
-Értettem, nem fogok. *mondta Vicky halál komolyan, de aztán elnevette magát*
-Jó éjt lányok! *mosolygott Em*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése