86. A legunalmasabb nap.

Chanel-nek nem volt kedve hazamenni, szóval elment arra a helyre ahol senki sem találhatta meg. Volt egy gyönyörű tisztás a várostól nem messze. 20 perc volt az út autóval és gyönyörű volt a látvány. Minden zöld, csak egy kis házikó volt barna. Kívülről ijesztően nézett ki, de Chanel mindig oda ment ha egyedül akart lenni, vagy unatkozott. Berlinben, pontosabban Berlinhez közel van egy hasonló hely. Oda vitte el a lányokat is.. De ez más. Erről csak ő tud. A ház senkié. Ez benne a szép, a kulcsa Chanel táskájában volt, amíg ott lakott. Mikor elment a közeli bokor tövébe ásta el.
Odasétált a bokorhoz és a kezével kiásta, majd bement a házba. Amilyen ósdi volt a ház kívülről, olyan szép belülről. Chanel egész szépen rendbe hozta azalatt a pár év alatt, mikor ott vigasztalódott. Nem volt nehéz, mivel az anyja lakberendező és ha kért egy bútort akkor megkapta. Utána már kicsit nehezebb dolog következett. Akkor kellett kivinni a széket, asztalt, szekrényt vagy bármi mást amikor a szülei nincsenek otthon és biztos, hogy nem jönnek haza. A szobájába, vagyis az emeletére nem nagyon jártak fel, így nem tűnt fel nekik, ha hiányzik valami. Nem túl drága bútorokat vitt oda. Többnyire csak szekrényeket, amikbe konzerves kajákat tárolt, hogy ha megéhezik tudjon enni. Volt néhány evőeszköz is, bár nem túl gyakran evett ott. Volt ott néhány könyvespolc, megpakolva olyan könyvekkel amiket Chanel már kiolvasott. Volt 2 amit talán egy éve kezdett el. Azokat mindig akkor olvasta mikor feljött ide, Berlinben csak a reggeli újságokat olvasta.. Másra nem jutott ideje. Abban a városban még akkor is sok a dolga az embernek, ha  iskolába sem jár és munkanélküli vagy Chanel esetében alkalmi munkás. Néha besegített boltokban..
Nem volt kedve túl sokáig ott maradni, úgy is hamarosan visszamegy Berlinbe. A házban volt egy órát körülbelül, aztán elment sétálni, majd dél körül visszaásta a kulcsot a bokor tövébe és elindult hazafelé. Akkor vette észre, hogy van három nem fogadott hívása és egy új üzenete. Az üzenet Vicky-től jött, Dani hívta kétszer, Emily pedig egyszer. Vicky-nek válaszolt amint kiszállt a háza előtt a kocsiból, viszont a két testvért nem hívta vissza. Nem volt kedve hozzájuk. Vicky-nek is csak annyit írt, hogy 'nem haragszom, de most egyedül akarok lenni.'
Chan felment a szobájába és kikapcsolta a telefonját. Leült az ágyára, majd bekapcsolta a laptop-ját. Az egyik barátnőjének volt blogja. Mindenféle dolgokról írt benne és Chanel szerette olvasgatni. Ezt is megunta szóval kikapcsolta a gépet és lement a konyhába. Kivette az ebédet és megette. Nem volt kedve otthon maradni szóval felvett egy kényelmesebb cipőt és elsétált a legközelebbi parkba. Találkozott a régi ismerőseivel, de velük sem beszélgetett sokáig. Így telt Chanel legunalmasabb napja Los Angeles-ben.

85. Most elrontotta..

-Nem akartad?! *nézett értetlenül Chanel*
-Hát nem. Én szeretek itt lakni. Őszintén.. Én nem értem, hogy hogy tudtad itt hagyni a családodat és a barátaidat. *Vicky*
-Te is nagyon jól tudod, hogy miért mentem el. Ott kaphattam munkát, vagyis ott egyszerűbben és gyorsabban mivel ott születtem. Tudod milyen nehéz volt nekem itt?! Tehetek én róla, hogy anya a nyaralásán szült meg?! Nem. Megértették ezt a dolgot a kormánynál? Nem. Nem az én hibám, hogy egy hónapos korom óta itt élek, mégsem tekintenek amerikainak. Nem érdekel ez az ország, és köszönöm, most rájöttem, hogy az az igazi otthonom. *Chan*
-Itt is ugyanolyan könnyen kaphattál volna munkát, csak neked az nem kellett. *Vicky*
-Figyelj, Vic. Én nem akarok veled most veszekedni. Inkább hazamegyek. *Chanel-nek rosszul esett amit Vicky-től hallott.*
Ha ez volt a véleménye, akkor miért nem mondta? Miért most kell mindent a nyakába zúdítania? Chanel fejében több száz kérdés merült fel, mindennel kapcsolatban, de egyikre se tudta a választ. Talán az egyik legrosszabb érzés mikor nem tudod, hogy mit érzel. A bizonytalanság. Mikor nem tudod, hogy mit mondj, vagy mit tegyél. Talán megbántasz egy csomó embert, de csak mert nem vagy biztos az érzéseidben. Megéri?! Nem!
Chanel felvette a táskáját a pultról és kisétált az ajtón. Vicky az ablakból nézte ahogy barátnője a kocsija felé sétál. Nem csinált semmit, csak nézte. Érezte, hogy utána kellene mennie és bocsánatot kérni. Nem biztos, hogy kellene. Talán hagyni kell kicsit lenyugodni.. Chanel furcsa volt. Valami baja lehet, vagy csak beleunt. Megunta a folytonos veszekedéseket.. Valószínűleg ez a baja. De.. Miért változott meg ilyen gyorsan? Vicky hülyének érezte magát.. Chanel-nek most egy barátra lenne szüksége, nem pedig egy barát okoskodására. Bocsánatkéréssel tartozik. Vicky az ajtóhoz ment, de mire kiért Chan autója az utca végén volt. Írt neki egy sms-t és remélte, hogy válaszolni fog.
-Te kit bámulsz? *Vicky háta mögött Emily szólalt meg*
Hatalmas mosoly volt az arcán.
-És te minek örülsz ennyire? *Vicky*
-Nem tudom. Szép napunk van. Nem? *Emily feltolta a napszemüvegét*
-Most kezdődött. *Vicky befelé indult*
-Szóval nem. Mit csináltál megint? *Em*
-Én? Semmit. Csak.. biztos mondtam valamit Chanel-nek ami rosszul esett neki. Remélem visszajön. *Vicky*
-Vissza fog jönni, de mit mondtál? *Em*
-Hogy kaphatott volna munkát itt is csak neki az nem volt elég jó, vagy valami ilyesmit. Nem tudom. *Vicky*
-Összevesztetek? *kérdezte csodálkozva Em*
-Épp ez a furcsa. Közölte velem, hogy nem akar veszekedni és elment. *Vicky*
-Haragszik. Majd beszélek vele. *Em*
-Szerintem meg Nick miatt van..*Vicky*
-Miért fogsz mindent rá?! *Em*
-Mert Chan nem szeret veszekedni, de az utóbbi időben folyamatosan marták egymást. *Vicky*
-Igen.. Mindegy, majd átmegyünk hozzá, jó? *Em*
-Jól van. Miért akartál átjönni? *Vicky*
-Azért, hogy ne legyél egyedül. És Chanel mit keresett itt? *Em*
-Átjött, hogy ne legyek egyedül. *kacsintott Vicky*
Emily a konyhába sétált és öntött magának üdítőt. Nem értette mi történt a két lány között, de nagyon nem akart beleavatkozni. Ez most rájuk tartozott, nem kell tanácsokkal ellátni egyiküket sem. Majd megoldják egymás között. Ő nem kell hozzá.
-Mi a terved mára? *kérdezte Vicky*
-Nem volt konkrét tervem. Viszont elmehetnénk vásárolni. Rég voltunk így együtt. Jöhetnének anyáék is, mint régen. Anyukád plázájába mennénk. Vagyis oda ahol ő dolgozik. Nem hangzik jól? *Em*
-Nem volt konkrét terved.. Jó, a délutánom szabad.. De nem emiatt öltöztél így fel, igaz? *Vicky*
-De emiatt. Szingli vagyok és élvezni akarom. *nevetett Em*
-Miért hamarosan lesz pasid?! *Vicky*
-Nem, szerelmesnek lenni rossz. Boldog szingli vagyok. Szeretem ha bámulnak az utcán. Mármint ha a ruhám vagy hajam miatt teszik. *Em*
-Aha, igen. Értem. *nevetett Vicky*
-Akkor benne vagy a plázázásban? *Em*
-Persze. *mosolygott Vicky*
-Akkor hazamegyek és szólok anyának. Aztán felhívom Chanel-t. Vagy beszélni fogsz vele addigra? *Em*
-Szerintem igen. De nyugodtan felhívhatod. *Vicky*
-Rendben. Majd téged is hívlak. Most akkor megyek. Délután találkozunk, szia. *Em gyalog jött és most csak elsétált. Vicky nézett utána és megint magányosnak érezte magát*
Pedig nem volt az.. Kicsit sem. Visszasétált az üres házba és elővette a mobilját.. Chanel nem írt vissza. Ezt most elrontotta..

84. Három lány:)

Egy Los Angeles-i reggel Chanel szobájában.

Chan az ágyában feküdt és fáradtan pislogott. Telefon csörgésre ébredt.

-Igen? *szólt bele halkan Chan*

-Szia, holnap este bulizunk? *Vicky*

-Nem. Ma átmegyek. *mondta Chan majd letette a telefont és megfordult az ágyon, majd vissza aludt*

Vicky nem értette a barátnőjét, ezért felhívta Emily-t.

-Szia! *Vicky*

-Szia, mit akarsz? *Em*

-Tegnap nem veled ment haza Chanel? *Vicky*

-De igen. Ezért hívtál fel ilyenkor?! Vicky tudod mennyi az idő? Normális vagy? *Em kicsit dühös volt*

-Nem, előbb felhívtam Chanel-t, de olyan bunkó volt. *Vicky*

-Talán mert álmos volt. Én meg épp zuhanyozni akartam. Szóval leteszem. Majd találkozunk. *Em*

Vicky letette a telefont a pultra a tányérja mellé. Megcsinálta a szendvicsét majd leült a kanapéra és megette. Közben megnézte a reggeli műsorokat. Mikor az összesnek vége lett egy zenecsatornára kapcsolt és elmosogatta a tányérját, majd felment a szobájába átöltözni. Egyszerű, rövid farmerben, egy laza, fekete pólóban, mezítláb sétált le a lépcsőn. Kicsit fázott, ezért felvett egy bolyhos zoknit. Furcsa látvány volt, de jól érezte magát és övé az egész lakás erre a napra. Az anyukája ma a este barátjánál alszik így csak reggel jön haza, addig meg dolgozik. Vicky bement a konyhába és töltött magának üdítőt, de csöngettek. Elment ajtót nyitni.
-Szia Chanel. *Vicky*
-Szia, bemehetek? *Chan*
-Persze, rossz kedved van? *Vicky*
-Nincs, miért kérdezted? *Chan*
-Hát..Nem mosolyogsz. Általában szoktál. Most hogy-hogy nem? *Vicky*
-Áh, csak gondolkozok. Nagyon hiányzik Nick. Tegnap is csak negyed órát vagy mennyit beszéltünk este, azelőtt meg max 10 percet. Alig várom, hogy láthassam. Remélem kijön elém a reptérre. Nem tudok dönteni.. *Chan*
-Mit nem tudsz eldönteni? *csodálkozott Vicky*
-Itt vagytok ti. Ott meg Nick aki nélkül nem tudok élni. Viszont ti is a családom vagytok. Mihez kezdjek? *Chan*
-Menj vissza hozzá. *Vicky*
-Mi? Miért? *Chan*
-Mert látom mennyire szereted. Szerintem ő sokkal jobban hiányzik most neked, mint mi bármikor. *Vicky*
-De most miért mondasz ilyeneket? *Vicky*
-Csak tesztelni akartalak. Tényleg nem tudsz dönteni. Annak örülnél a legjobban, ha Nick ideköltözne nem?! *Vicky*
-Igen, az jó lenne..de..*Chan*
-Semmi de! Beszélj vele..*Vicky*
-Nem vagy normális. *Chan*
-Miért? *Vicky*
-Nem kérhetem arra, hogy hagyjon ott mindent és költözzön ide. *Chan*
-Ha szeret megtenné. *Vicky*
-Te semmit nem értesz.. Nem, még én sem tenném meg, ha arra kérne hogy költözzek Olaszországba, ha nem véletlenül költöztem el onnan. Nick utál Amerikában lakni, és Berlin tényleg jobb hely. Nem vetted észre?! *Chan*
-Nem akartam észrevenni.. *Vicky*

83. Berlin

-Szia kicsim. *mondta Nick és letette a telefont*
Kiment a konyhába, hogy vacsorát adjon Chanel kutyájának,  amikor csengettek. Nick az ajtóhoz sétált és kinyitotta. Adam állt előtte.
-Csao. Rég láttalaj. Hova tűntél? *Nick *
-Sok dolgom volt. Viszont most segítened kell. *Adam lesütötte a szemét*
-Aha, sok dolgod.. És miért most jutottam eszedbe? *Nick*
-Elég régóta ismersz.. *kezdett bele Adam*
-Várj, gyere be. *Nick becsukta Adam után az ajtót*
-Oké, szóval.. Vissza akarom kapni Vicky-t. Tudom, hogy hülye voltam, de helyre akarok hozni mindent kettőnk között. Nagyon hiányzik. *Adam*
-Emily-hez kellett volna menned. Én az ilyen szerelmes izékben nem vagyok túl jó. *Nick*
-Csak tudsz mondani valami használhatót. *Adam kicsit mérges volt*
-Ebben tévedsz. Van egy dolog.. Ha igazán hiányozna, akkor most épp a ruháidat csomagolnád, hogy utána tudj menni. *Adam*
-Miért akarnék utána menni?! Miért nem jön ő? *Adam*
-Haver, reménytelen eset vagy. Jobb lenne, ha most hazamennél és elgondolkoznál azon, hogy egy csaj hiányzik akivel tudsz szórakozni, vagy Vicky. Tudod soha nem voltam vele olyan jóban, mint Emily-vel, de ezt tudom, hogy ezt egy csaj sem érdemli. Szerintem hagyd elmenni. Mindketten jobban jártok.. *Nick*
-Nem erre számítottam. Azt hittem haverok vagyunk.. *Adam kirohant a lakásból*
-Mint egy hisztis kislány. *mondta gúnyosan Nick*
Nick újra egyedül volt a lakásban. Igazából egyedül az egész városban. Szinte mindenkit isnert, de csak bulizni járt velük és azt sem túl gyakran. Ilyenkor általában átment Chanel-hez és megnéztek egy filmet aztán szép lassan eltelt az este. Most viszont semmit nem tud csinálni. Chanel csak 2 napja ment el, csak 5 nap múlva érkezik. Hihetetlen, hogy milyen lassan telik az idő mikor egy ember hiányzik. Persze nem kérhette arra a barátnőjét, hogy jöjjön vissza már holnap. Ott van a családja és a barátai. Mindig emlegeti, hogy hiányoznak neki.. Most biztos boldog, meg is megérdemli, hogy az legyen.
Nick adott enni Mex-nek mahd leült a TV elé. Csörgött a telefonja. Chanel volt az.
-Szia szívem. *Chan*
-Szia.. Fáradt vagy? *Nick*
-Igen, most értem haza Emily bemutatójáról. Nekem kellett énekelni a himnuszt és alig birtam kinyitni a számat. Olyan lámpalázam volt.. Végülis jól sikerült. Vicky táncolt.. Emily még ott van és nem találod ki, hogy ki hívott. *Chan*
-Ki hívott? *Nick*
-Anyukád! Azt kérte menjek át hozzá vacsorára.. mondtam neki, hogy most nagyon fáradt vagyok és elmeséltem a napomat. De holnap megyek. *Chan*
-Az jó. Honnan tudja, hogy ott vagy? *Nick*
-Nem tudom, azt hittem te mondtad neki. *Chan*
-Én nem. Ja, most ment el Adam. *Nick*
-Ez miért fontos? *Chan*
-Vissza akarja kapni Vicky-t. Ez nem akkora probléma, csak hogy neki csaj kell és nem a barátnőd. *Nick*
-Szóval hangoljam ellene? *Chan*
-Nem teljesen, de valami ilyesmi. Jobban jár vele, hidd el. *Nick*
-Oké, majd beszélek vele.. Viszont most leteszem és elmegyek aludni mert fárasztó napom volt. *Chan*
-Várj! Levideózták ahogy énekelsz? *Nick*
-Igen.. *Chan*
-Megnézhetem? *Nick*
-Majd esetleg.. ha hazamentem, de csak velem és csak miután megígérted, hogy nem nevetsz ki. *Chan*
-Megegyeztünk. Most már mehetsz. Jó éjszakát kicsim. Aludj jól. *Nick*
-Jó éjt szívem. Holnap beszélünk. *Chanel letette a telefont*
Nick is letette, majd Emily-t hívta..

82. Profi szervezés

-Vészhelyzet? *Chan*
-Igen. Te szépen énekelsz igaz? *Dani*
-Hát a szépen az túlzás.. Vagyis nem tudom, de három évig jártam énektanárhoz. *Chan*
-Tudod a himnuszt? Mármint énekelni.. *Dani*
-Nem tudom, talán. Igen?! Miért? *kérdezte Chan*
-Kezdd el énekelni és utána elmondom. *Dani mosolygott*
-Oké, de lehet, hogy hamis lesz mert előtte be kell énekelni és..*Chan elkezdett magyarázni, de Dani közbevágott*
-Kezdd már! *nevetett Dani*
Chanel elénekelt pár sort belőle, majd Dani megragadta a kezét és lerángatta a lelátóról.
-Várj. Hova megyünk? Azt mondtad elmondod mi az a vészhelyzet. *Chan*
-Emily-hez. Az énekes nem jött el, mert beteg lett. *Dani*
-Ez remek. Nagyon jó a szervezés. Minden elismerésem.. Emily főszervező? *Chan*
-Nagyon remélem, hogy nem, mert az nagy égés lenne. *Dani*
-Állj meg. *Chan*
-Mi a baj? *Dani*
-Lámpalázas vagyok. Nem tudok énekelni több száz ember előtt. *Chan*
-Ohh igazán?! És akkor hogy akarsz modell lenni szivecském? *Dani*
-De az más. Lépkedni tudok New York legforgalmasabb utcáján is. Az éneklés nem ilyen egyszerű. Mi van ha lefagyok?! Akkor meg sem tudok szólalni. Meggyalázom a nemzeti himnuszt. *Chan*
-Ne aggódj, csodás leszel. Benne vagy? *Dani*
-Hát..Igen. *Chan bólintott majd Dani-re mosolygott.*
-Akkor gyere. *Dani*
Pár percig sétáltak a folyosón. A tizenkettes öltözőnél megálltak. Dani bekopogott.
Emily nyitotta ki az ajtót.
-Hogy van? *Dani*
-Rosszul, de most nem ez a lényeg.  Chan, gyere be. Itt vannak a zenészek és egy énektanár, ők segítenek neked. Bocs a kellemetlenségért.. Nem tudom, hogy miért van ez. Általában minden olyan könnyen megy, csak idén van ez. *Em*
-Ennél több váratlan esemény ne legyen..*Chan*
-Nem lesz.. Remélem. Chan megcsinálják a hajad vagy a sminked? *Em*
-Nem!  Ne kenjenek rám 6 kiló sminket, még a szemceruza is irritálja a szememet. *Chan*
-Értettem miss Hayes. *bólintott Em*
Chan nem szerette ha a vezetéknevén szólítják. Régebben csak 1 tanárja hívta így, az akit a legjobban utált. Chan nem csinált semmit, csak ült és a tanár abba is belekötött. Mikor volt barátja, akkor a nő mindig felhívta Chan szüleit a tanulmányi átlaga miatt, amiért Chanel szobafogságot kapott.
-Magának maximum hölgyem. *nevetett Chan*
Enily is nevetett, de a többiek nem értették a viccet..
Az egyik zenész Danihez hajolt és a fülébe súgott valamit. Dani felé fordult és ennyit mondott:
-Ez ilyen furcsa lány dolog, régóta barátnők, biztos történt ilyen eset már velük.
Dani odament Emily-hez és megfogta a karját.
-Mi az? *Em*
-Nincs dolgod?! *Dani*
-De sajnos van.. Chan mindent elmondanak neked, én megyek megnézni, hogy hogy áll Vicky. Nem szükséges bemutatno  titeket ugye?! Majd megismerkedtek. *Em Chanel-re nézett*
-Persze, megoldjuk. *mosolygott Chan*
-Oké, akkor én megyek. Dani, te velem jössz. *Em*
-Értettem. *Dani és a huga kisétáltak az öltözőből és megkeresték Vicky-t, aki már nem az öltözőben volt hanem a próba teremben és gyakorolta a többiekkel a táncot.*
-Hogy megy? *kérdezte Dani*
-Áhh sziasztok. *Vicky* Egész jól.
-Em hol találtad Vicky-t? Nagyon jó táncos! Sokkal jobban táncol mint más csapat tagjai. *mondta az egyik táncos*
-Ő nem táncos. Látom nem sokat beszélgettetek.*nevetett Em*
-Hát nem. Rájöttem,  hogy nem csak egy vagy két nyolcadot nem tudok, *itt Vicky elnevette magát*
-De már tudod az egészet igaz?! *Em kicsit ideges lett*
-Hát persze. Meg akarod nézni?  *Vicky*
-Nagyon szeretném, de nem lehet..Bízok bennetek. Készen vagytok? *Em*
-Igen, de páran lezuhanyoznánk. Nagyon meleg van és sokat táncoltunk..*mondta egy táncos*
-Persze csak nyugodtan, az ötös, hatos, hetes öltözőben lezuhanyozhattok, de utána menjetek vissza az ötösbe, kérlek. *Em*
-Köszönjük. *táncosok*
-Elenőriztétek a szektorokat? *kérdezte Em a bátyjától..*
-Hát..*Dani beletúrt a hajába*
-Szóval nem. Gyere segítek folytatni. Meddig jutottatok? *Em*
-Az ötös végénél voltam mikor külted az sms-t.*Dani*
-Nagyszerű. Akkor sok dolgunk lesz. Gyere. *mondta Em majd elindult*

81.Boldogság..

Már hajoltak egyre közelebb és már majdnem megvolt a csók, de Dani elhúzta a fejét.
-Ezt talán nem kellene.. *Dani a lány szemeibe nézett*
Chanel hosszasan nézte Dani-t aztán megölelte.
-Köszönöm! *mondta halkan Chan*
-Ezt ne köszönd meg, inkább legyél mérges, mert majdnem..szóval tudod. *Dani elengedte a lányt és elfordult*
-Nem vagyok mérges.. Tényleg köszönöm. *Chan Dani vállára tette a kezét*
-Ne köszönd.. Az én hibám. *Dani*
-Nem hiba.. De most át kell gondolnom pár dolgot.. *Chan*
-Milyen dolgokat? *Dani*
-Hát Nick simán megcsókolta Emily-t, de te engem nem.. Talán nem kellett volna megbocsájtani.. *Chan*
-Várj. Az egy másik eset. Emily-nek nem volt pasija, ráadásul te is simán megcsókoltál volna engem nem?! *Dani nem hitt a fülének.. Most Nick-et védi?!*
-Igazad van.. csak ezt azóta sem beszéltük meg és ezért nem tudok továbblépni.. *Chan*
-Elhiszem.. vagyis átéltem már hasonlót, tudom milyen. *Dani*
-Nem számít.. Inkább folytassuk. *Chan*
Dani meglepetten nézett Chanel-re.. Azt hitte, hogy a csókra céloz.
-Mit? *Dani*
-Miért vagyunk itt?! *Chan*
-Ja, persze. *Dani*
-Miért mit hittél? *nevetett Chan*
-Semmit. Szerintem nincs itt semmi. Én megyek a következő szektorhoz. *Dani*
-Oké, én még ezt a pár sort átnézem. *Chan*
Dani elindult és a hármas szektort kezdte körbejárni. Chan fejében Nick járt.. Átgondolta, hogy miket éltek át együtt, a felejthetetlen pillanatokat, és a csodás perceket.. Azt, hogy milyen érzés mikor valaki kegyetlenül hiányzik, de nem tehet ellene senkit, hogy az az ember akiért bármit megtenne, bármikor elhagyhatja őt.. Sosem tudhatja. Kevésnek érezte az együtt töltött perceket, és kevésnek érezte az alkalmakat mikor azt mondta neki, hogy szeretlek. Nick hiánya egyre csak nőtt a szívében miközben gondolkozott..
Chan telefonja megcsörrent.. Csak egy sms. De a tartalma miatt Chan mosolyogni kezdett.
'Szia kicsim. Most is nagyon hiányzol, siess haza, beszélni akarok veled. Puszillak<3' Igen, az sms Nick-től jött. Chan csak állt egy helyben és mosolygott, mint egy idióta.. Chanel boldogságát Dani zavarta meg..
-Chan, vészhelyzet van! *Dani

80. Bunkó voltam..

-Chanel..én..*Dani elakadt*
-Te mi? *Chan türelmetlen volt*
-Hát..én.. Mindegy hagyjuk. *Dani elindult*
Chanel csak nézett utána értetlenül, majd körbenézett, hogy van-e valaki a folyosón. Nem látott senkit, sőt mikor újra előre nézett már Dani-t sem látta. Tovább ment és kinyitotta az egyetlen ajtót, majd belépett. Illetve ki a folyosóról.
Egy hatalmas terembe toppant. Körbenézett. Jobbról, balról és szemből lelátók voltak. Egyes szektor.. Kettes szektor.. És így tovább egészen a huszonhármas szektorig. A szektorok között széles sorok voltak és az alsó bejárattól a felsőig három vízszintes folyosó. A szektorokat elválasztó sorokat szűk eljárók kötötték össze. Ezeken az eljárókon juthattak el az emberek a székükig.
-Bocsánat hölgyem, de magának ide nem szabad bejönni. *szólalt meg egy hang, ami Chanel-nek nagyon ismerős volt*
-Nem, nem.. Én segí..*Chanel megfordult és mikor meglátta a fiút elakadt*
-Chanel igaz?! *mosolygott a srác*
-Scott? Te vagy az? Mit keresel itt? *nevetett Chan*
-New York-i szervező. És te? *Scott*
-A barátnőmnek segítek.. Hogyhogy nem New York-ban van ez az izé? *Chan*
-Los Angeles a fő szervező, minket mindig meghívnak igazából a társ iskolájuk vagyunk. *magyarázta Scott*
-Áhh, értem..*Chanel a földet nézte, már nem érdekelte Dani*
Őt viszont nagyon is érdekelte Chanel.. Nem tudta, hogy ki az a fiú akivel Chan beszélget és ideges volt, amiért nem merte neki megmondani, hogy szereti őt.
-Chanel nem segítenél? *kérdezte szemrehányóan Dani*
-De igen..*intett Chan*
-Ő kicsoda? *Scott*
-Dani.. a barátnőm bátyja. Szektorokat kell ellenőriznünk. *Chan*
-Értem, akkor nem is zavarlak. *Scott*
-Várj, be akarlak mutatni valakinek.. megadod a számod? *Chan*
-Hát persze..De várj. *Scott elővett egy névjegyet és odaadta Chanel-nek*
-Köszönöm. Majd beszélünk. Hello. *mondta Chan és Dani felé szaladt*
Scott kiment a folyosóra..
-Mit akart? És ki volt ez?! *Dani*
-Az nem a te dolgod.. Inkább a munkával foglalkozz. Mit kell itt csinálni? *Chan*
-Keress szemetet vagy bármi olyan dolgot aminek nem kellene ott lennie. *Dani*
-Értettem. *bólintott Chan*
Chan elindult fel az egyes szektor szélén és Dani csak bámult utána.. A lány megfordult.
-Te nem segítesz?! *Chan*
-De igen. Megcsinálom a kettes szektort. *Dani*
Em bátyja elindult és próbált nem Chanel-el és az ismeretlen pasival foglalkozni. Nem nagyon ment neki, pedig mindent megtett azért hogy elterelje a gondolatait. Nagyon érdekelte a srác neve, de nem tudta senki Chanel-en kívül. Illetve..Senki olyan akivel Dani beszélhetett volna erről a témáról. Ő sem értette, hogy ez az egész miért zavarja ennyire.. Eddig sose volt ilyen érzése.. De Chanel nem a barátnője, sőt a lány már foglalt. Így csak tönkreteszi a barátságukat. Ha Chanel szakítana Nick-el akkor sem tudna túl lépni rajta hosszú ideig.. Talán egy évbe is beletelne mire Dani-nek egy kicsi esélye is lenne.. Ez az egész így nem éri meg. Inkább legyenek barátok. Inkább nem kockáztat. úgy is tudja a választ.. Chanel vissza utasítaná.
Dani gondolatait Chanel hangja zavarta meg.
- Öö.. Dani. Az baj ha rá van valami izé száradva az egyik székre?! *Chan*
-Hát.. várj hadd nézzem. Nem tudom.. Ez nem ragad és nem szembetűnő. Szerintem ha emiatt megkeresel valakit akkor elküld.. Ne foglalkozz ezzel. Menj tovább. *Dani*
-Elmondod azt amit előbb akartál? *Chan*
-Nem, viszont tartozok egy bocsánat kéréssel. Bunkó voltam és nagyon sajnálom. *Dani lesütötte a szemét*
Chanel közelebb lépett hozzá, hogy felemelje a fiú fejét, de nagyon szűk hely volt a székek között ezért megbotlott és Danire esett. Dani megtartotta Chanel-t, de az arcuk túl közel volt egymáshoz..
Már hajoltak egyre közelebb és..