-Dani, nagyon kedves vagy, de kocsival jöttem. Nem szükséges elvinni. *Chanel felvette a táskáját az asztalról*
-A kocsi megvár. Én meg szívesen elviszlek, mert nagyon hiányoztál. *Dani*
-Nem haza megyek. *Chanel*
-Tudom, mondtad már, hogy Vicky-ékhez, nem vagyok analfabéta nagyon köszönöm. *nevetett Dani*
-Nem kell elkísérni. *mosolygott Chanel* Viszont ebédelhetnénk együtt.
-Megbeszéltük. Késői ebéd jó lesz? *Dani*
-Tökéletes. Találkozunk nálam? *Chan*
-Fél kettőre ott leszek. *mosolygott Dani*
-Megbeszéltük. Viszlát Mrs. Jones. *mondta Chan és az ajtó felé indult*
-Szia Chanel. *Mrs. Jones*
Chanel becsukta a bejárati ajtót és a kocsijához sétált. Kinyitott az ajtót és beült a vezetői ülésbe. Sok mindent érzett abban a pár percben.. Eszébe jutott az összes emlék. A legelső 5 éves korából, Emily-vel összevesztek és Em ellökte őt. Elég szerencsétlenül sikerült elesnie mert ráesett a kezére ami eltört. Emily anyukája volt a felelős a lányokért, és magát hibáztatta az eset miatt, csak pár percre ment el, üdítőt akart kihozni a kertbe. Ez volt az első összeveszésük.. Legalábbis a szüleik elmondása szerint. Chanel elnevette magát. Túl drámaivá tették az életüket.
A legszomorúbb emléke ebből a házból az volt, mikor 9 évesek voltak. Emily apjának temetése. Nem igazán tudták felfogni a dolog nehézségét. 9 évesek voltak, ilyen közeli rokont akkor még nem veszítettek el. Emily minden nap megkérdezte, hogy hol van az apukája és hogy mikor jön haza. Mrs. Jones azt kérte Chanel és Vicky anyukájától, hogy egy ideig ne hozzák át a lányokat, de Emily elmehet hozzájuk. Nem csak a lányok, de szüleik is nagyon jóban voltak egymással, ez még most sem változott. Nagyon szívesen vigyáztak a kicsi Emily-re akkoriban, talán akkor lettek ők hárman elválaszthatatlanok. Ez a viszony a három család között nem fog egyik napról a másikra elromlani.
A három lány közül csak Chanel-nek volt teljes a családja. Vicky szülei elváltak, jobban mondva Vicky számára sosem létezett az apja. Volt az anyja és egy férfi, akire nem akart emlékezni. Megkeserítette mindenki életét az alkohol- és drogfüggőségével. A válás után gyakran zaklatta Vicky-t és az anyját. Néha pénzt követelt, volt mikor azt, hogy fogadja őt vissza, fenyegetőzött és a végén a rendőrségen kötött ki. Vicky mindig is a fiúk társaságát kereste, a pszichológus szerint ez a sokk miatt volt, amit az apja okozott és biztonságban akarta tudni magát. Ennek a helyzetnek is van legalább egy előnye, Vicky és az anyukája olyanok mintha legjobb barátnők lennének.
Chanel szemében könnycseppek jelentek meg.. Szerencsésnek érezte magát az élete miatt.
Elfordította a kulcsot és a főút felé vette az irányt. Megcsörrent a mobilja. Nick volt az.. Chanel felvette és kihangosította, majd letette maga mellé.
-Sokba fog ez neked kerülni. *Chanel*
-Nem érdekel. Chanel nagyon hiányzol. Ez elviselhetetlen. Azt hittem legalább pár napig bírni fogom, de nem megy, el kell, hogy mondjam. Nem tudok nélküled élni. *Nick*
-Ezt muszáj most megbeszélni? *Chanel*
-Nem kell megbeszélni, nagyon egyszerű. Csak azt akarom, hogy tudd. *Nick*
-Te is hiányzol nekem, iszonyúan, de ezt személyesen jobb lenne, pont vezetek és tényleg sokba fog kerülni, mert Los Angeles-ben vagyok. Mex? *Chan*
-Vele minden rendben nagyon jó kutya. Azt hiszem fél tőlem. *nevetett Nick*
-Akkor örülök. Tényleg nem érdekel, hogy sokba kerül ez a hívás? *Chanel*
-Annyira nem. Este mit csinálsz? *Nick*
-Szerintem anyáéknál leszek.. Akarom mondani, otthon. *Chanel-t megnyugvással töltötte el, hogy otthon van.* Dani hívott át hozzájuk estére, de szerintem ma kihagyom.
-Emily-éktől jössz? *Nick*
-Eltaláltad, és Vicky-ékhez megyek. Adam-nek nem hiányzik Vicky? *Chan*
-Nem beszéltünk róla.. *Nick*
-Vicky helyében szóba se állnék vele, de ő várja, hogy majd bocsánatot kér. *Chan*
-Miért kéne bocsánatot kérnie? *Nick*
-Mert ez a szakítás rosszabb volt, egy sms-ben szakításnál. *Chan*
-Szakítottak? *Nick meglepődött*
-Nem tudtad? *Chan*
-Nem, ezt a kicsi részletet nem közölte velem senki.. *Nick*
-Hát kb ennyi volt, hogy Adam közölte, hogy minden szép és jó volt, de ha visszamegy akkor inkább legyen vége. *Chan*
-Ez komoly? *Nick*
-Én így emlékszem. *Chanel*
-Húú.. Ez most enyhén sokkolt. Én sose tennék ilyet. *Nick*
-Én se, de mindjárt mennem kell, mert ideértem. *Chan*
-Jó, azt akartam kérdezni, hogy este akarsz-e skype-on beszélni? *Nick*
-Igen, majd megbeszéljük. Szia. *Chan*
-Szia. *Nick*
Chanel kiszállt a kocsiból és az ajtóhoz sétált majd bekopogott. Az ajtó kinyílt, Chanel pedig egy álmos szempárra nézett.
-Chanel? *Vicky*
-Szia. *mosolygott Chanel*
Vicky, mikor meglepődik általában le fagy, és akkor megszólalni se tud.
-Te..te.. te miért vagy itt? *Vicky*
-Köszi a kedves köszönést. *nevetett Chan*
-Bocs, de komolyan. Miért vagy itt? *Vicky*
-Nem lennél egy kicsit kedvesebb? Azért jöttem, hogy meglepjelek titeket. *Chanel*
-De.. Én örülök, hogy itt vagy, tényleg. Csak nem számítottam rád és.. *Vicky*
-És?! *Chan*
-Semmi, csak meglepődtem. Gyere be. *mondta Vicky és félreállt az ajtóból*
-Álmos vagy? *kérdezte Chanel*
-Igen, egy kicsit, nem rég keltem. *Vicky fekete cicanadrágot viselt egy -a méreténél- pár számmal nagyobb pólóval.*
-Miért nem dőlsz le? *Chan*
-Mert elaludnék és egy csomagot át kell vennem, mivel anya dolgozik. *Vicky*
-Keveset aludtál? *Chanel*
-Hát eléggé.. Talán 4 órát. Későn feküdtem le és korán keltem mert nem szeretek úgy aludni hogy egyedül vagyok itthon. *Vicky*
-Akkor most menj aludni.. Én itt maradok. *Chan*
-Áhh nem szükséges majd alszok este. Vagy mikor anya hazaér. Inkább mondd milyen újra itthon?! *Vicky*
-Olyan jó érzés.. már nagyon hiányzott minden. Te is olyan más vagy itthon. *Chan*
-Más?! *Vicky*
-Olyan otthonos ez a ház. És másképp vagy mint nálam. Mondjuk, ez természetes. *Chan*
Vicky-ék háza sokkal kisebb volt mint amiben Chanel lakott. De annál barátságosabb is. Ez is emeletes volt, de az alsó szinten csak egy konyha és egy előszobával összekapcsolt nappali..Igazából belátható volt az egész. A felső szinten volt 2 hálószoba és egy fürdő. Tökéletesen megfelelt anyának és lányának. Nem volt túl modern a ház, fa lépcső volt, fa padlóval és fa bútorokkal. A nappali fala vajszínűre volt festve, és világos volt a kanapé is.
-Hogy értve másképp vagyok? *Vicky*
-Lazább vagy.. vagyis.. Te is tudod, hogy ott nem otthon vagy. Mikor anyáékhoz, mármint hozzánk jössz akkor ugyanilyen vagy. Vagyis voltál, amíg itthon laktam. *Chan*
-Nem akarsz visszamenni? *Vicky*
-Nem igazán..*Chanel*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése